2024. szeptember 11., szerda

Gyorsan kifulladtak a belgák

Mintegy negyedórán át a belgák irányították a játékot a franciák elleni lyoni Nemzetek Ligája-találkozón az A divízió 2. csoportjának 2. fordulójában. Randal Kolo Muani találata ugyanakkor mindent megváltoztatott, ettől kezdve a belgák nem találták kezdeti játékukat. Ráadásul a csúcsformáját idéző Ousmane Dembélé is eredményes volt. A hajrában csereként beállt Kylian Mbappé és Antoine Griezmann is jól játszott, ők ezúttal érdemben nem tudtak hozzátenni csapatuk játékához, de az ötletét és lelkesedését vesztett belga válogatott ellen ezúttal erre nem is volt szükség.

A csoport másik találkozóján Izrael a Bozsik Stadionban fogadta Olaszországot. Az izraeliek kezdtek ugyan jobban, de a kezdeti álmoskás játékukon túllépve az olaszok fokozatosan fölénybe kerültek, sőt Davide Fratessinek köszönhetően még a szünet előtt megszerezték a vezetést. A második játékrész izraeli rohamokkal kezdődött, ekkoriban volt bőségesen dolga az olaszok kapusának, Gianluigi Donnarummának. Ennek ellenére a következő gólt is a taljánok lőtték, ezúttal Moise Kean volt eredményes. A becsülettel küzdő izraeliek erejéből Abu Fani révén csak a szépítésre futotta az utolsó percekben.

A B divízió 3. csoportjában Norvégia nyögvenyelős győzelmet jegyzett Ausztria ellen, a győztes találatot Erling Haaland szerezte a találkozó hajrájában. Az északiak ugyanakkor nagy árat fizettek a sikerért, mert Martin Ødegaardot a második félidő közepén bokasérülés miatt le kellett cserélni. A kvartett másik találkozóján Szlovénia az elvárásoknak megfelelően könnyedén győzte le Kazahsztánt. A 4. csoportban a Törökország–Izland találkozó hőse Kerem Aktürkoğlu volt, akinek mesterhármasa igencsak kellett a szigetországiak szervezett védelmének feltöréséhez. Wales pedig jó rajtjának hála három értékes pontot szerzett Montenegróban.

Nemzetek Ligája, 2. forduló, A divízió, 2. csoport: Franciaország–Belgium 2:0, Izrael–Olaszország 1:2. A sorrend: Olaszország 6, Franciaország, Belgium 3, Izrael 0 pont. B divízió, 3. csoport: Norvégia–Ausztria 2:1, Szlovénia–Kazahsztán 3:0. A sorrend: Szlovénia, Norvégia 4, Ausztria, Kazahsztán 1 pont. 4. csoport: Montenegró–Wales 1:2, Törökország–Izland 3:1. A sorrend: Törökország, Wales 4, Izland 3, Montenegró 0 pont. C divízió, 2. csoport: Ciprus–Koszovó 0:4, Románia–Litvánia 3:1. A sorrend: Románia 6, Koszovó Ciprus 3, Litvánia 0 pont.

ÖRÖKÖS ELTILTÁS 43 KÍNAI LABDARÚGÓNAK ÉS SPORTVEZETŐNEK
A Kínai Labdarúgó-szövetség szerencsejáték, illetve mérkőzések manipulálása miatt örökös eltiltással sújtott 43 játékost és sportvezetőt. A vétkesek között profi futballisták is vannak, köztük a volt válogatott kínai Csin Csing-tao és a dél-koreai Szon Dzsunho. Utóbbi korábban a Shandong Taishanban légióskodott, és illegális átutalások, valamint bundázás miatt kapott büntetést. További 17 játékos és tisztségviselő ötéves eltiltást kapott.

A kínai hatóságok kétéves munkával göngyölítették fel a bűnszervezet tevékenységét, ennek során 120 találkozót vizsgáltak meg, és 41 klubnál 128 gyanúsítottat hallgattak ki. Szong Kaj, a szövetség elnöke közölte, hogy a nyomozás eredményeit megosztják a sportág nemzetközi szervezeteivel annak a kiderítésére, hogy szükség van-e további intézkedésekre.

ELHUNYT A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KORÁBBI CSAPATKAPITÁNYA
Elhunyt Juric (Gáspár) Cecília, a magyar női válogatott korábbi csapatkapitánya. A magyar szövetség honlapjának hétfői beszámolója szerint a 40 éves, 28-szoros válogatott sportoló súlyos betegség következtében hunyt el. Gáspár a Femina csapatában kezdte pályafutását, ötször nyert bajnoki címet, a válogatottban pedig 2005 és 2011 között szerepelt. Ezt követően Csehországban, majd Németországban futballozott, Würzburgban állást vállalt a Sporttudományi Intézetben, illetve sporttudományi tanulmányokat folytatott.

 

Nyitókép: A franciák a vezető góljukat ünneplik (Fotó: Beta/AP)