2024. október 26., szombat

Egy félidőnyi gála Münchenben

Nagy csatára lehetett számítani a Bayern München–Stuttgart találkozón, hiszen az előző idény bronzérmese az ezüstérmest fogadta. Az első félidő hazai mezőnyfölénnyel telt, de a bajorok képtelen voltak áttörni a vendégek rendezett védelmi vonalán. Végül majd egyórányi küzdelmet követően Harry Kane találta meg a rést a pajzson, ezt követően – a vendégvédelem némi segítségével – gyorsan megszerezte második és harmadik találatát is. Az összeomlott stuttgartiaknak Kingsley Coman adta meg a kegyelemdöfést. Nem kellett megizzadnia a győzelemért a Leipzignek sem, amely Xavi Simons és Willi Orbán találataival a szünetig eldöntötte a három pont sorsát a Mainz otthonában.

Sokkal izgalmasabb volt a címvédő Leverkusen és a Frankfurt összecsapása. Victor Boniface ugyan hazai szemszögből nyugodt mederbe terelhette volna az eseményeket, ha a találkozó elején értékesíti a jogosan megítélt büntetőt, ám a végrehajtásba hiba csúszott. Nem sokkal később a másik kapunál Omar Marmus mutatta meg, hogyan kell elvégezni egy tizenegyest. Nem sokáig tartott azonban a vendégek öröme, mert Robert Andrich gyorsan kiegyenlített, majd a folytatásban Boniface fejesével a gyógyszergyáriak megfordították és megnyerték a mérkőzést.

A 7. forduló: Borussia (D)–St. Pauli 2:1, Freiburg–Augsburg 3:1, Hoffenheim–Bochum 3:1, Leverkusen–Frankfurt 2:1, Mainz–Leipzig 0:2, Borussia (M)–Heidenheim 3:2, Bayern–Stuttgart 4:0, Holstein Kiel–Union Berlin 0:2. A Wolfsburg–Werder találkozó lapzárta után ért véget.

A következő forduló (október 25-én, 26-án és 27-én): Mainz–Borussia (M), Augsburg–Borussia (D), Leipzig–Freiburg, St. Pauli–Wolfsburg, Stuttgart–Holstein Kiel, Werder–Leverkusen, Bochum–Bayern München, Union Berlin–Frankfurt, Heidenheim–Hoffenheim.

BESÜLTEK AZ ÁGYÚK
Nem az Arsenal elvárásainak megfelelően kezdődött a Bornemouth elleni idegenbeli találkozó. Az Ágyúsok nem tudtak mit kezdeni ellenfelükkel, ráadásul fél óra elteltével William Saliba buta hibáját követően emberhátrányba is került a londoni sztárcsapat. A vendéglátó a második félidőben Ryan Cristie-nek köszönhetően váltotta gólra emberelőnyét, majd egy buktatásért megítélt büntetőt Justin Kluivert értékesített, ezzel gyakorlatilag el is döntötte a három pont sorsát.

A szombat a nagy fordítások napja volt az angol élvonalban, hiszen a Manchester United, a Fulham, a Leicester és a Tottenham is hátrányból felállva nyer. Színvonalas, gólgazdag találkozóra lehetett számítani a Newcastle–Brighton bajnokin. Ennek ellenére a kilencven perc során mindössze egyetlen találat született, de a vendégek nem bánkódtak amiatt, hogy Danny Welbeck gólja elég volt számukra a győzelem kiharcolásához. Vasárnap délután közel állt a pontvesztéshez a Manchester City, amely csak a 95. percben született John Stones-találattal győzte le a sereghajtó Wolverhamptont.

A 8. forduló: Tottenham–West Ham 4:1, Fulham–Aston Villa 1:3, Ipswich–Everton 0:2, Manchester United–Brentford 2:1, Newcastle–Brighton 0:1, Southampton–Leicester 2:3, Bournemouth–Arsenal 2:0, Wolves–Manchester City. A Liverpool–Chelsea találkozó lapzárta után ért véget. A Nottingham–Crystal Palace mérkőzést ma játsszák.
 
A következő forduló (október 25-én, 26-án és 27-én): Leicester–Nottingham, Aston Villa–Bournemouth, Brentford–Ipswich, Brighton–Wolves, Manchester City–Southampton, Everton–Fulham, Chelsea–Newcastle, Crystal Palace–Tottenham, West Ham–Manchester United, Arsenal–Liverpool.

A MECCSET ELDÖNTŐ KORELNÖK
Nem lehetett észrevenni a Celta Vigón, hogy legjobb góllövője, Iago Aspas nélkül kénytelen felvenni a küzdelmet a címvédő Real Madriddal. A vigóiak több helyzetet is kidolgoztak a találkozó elején, ennek ellenére a vezetést Kylian Mbappé bivalyerős lövésével a fővárosiak szerezték meg. A második játékrész kezdetén Jude Bellingham duplázhatta volna meg csapata előnyét, lövése azonban, ha kevéssel is, de célt tévesztett. Szinte azonnal büntetett az ellenfél: Swedberg Óscar Mingueza passzát váltotta gólra. Carlo Ancelotti ekkor cserélte be Luka Modrićot, aki ezzel megdöntötte Puskás Ferenc rekordját, immár a horvát klasszis a legidősebb, tétmeccsen pályára lépő játékos a királyi klub történetében. Modrić azonnal új lendületet adott csapatának, remekül ugratta ki Vinícius Júniort, aki kissé kisodródott ugyan, de még góllal tudta befejezni a támadást. Mivel több találat már nem esett, a Real Madrid három értékes ponttal térhetett haza.

Az Athletic Bilbao a vártnál sokkal könnyebben győzte le hazai pályán az Espanyolt. A Betis nagy csatában nyert az Osasuna otthonában, így felzárkózott az élmezőnyhöz. Némi meglepetésre vasárnap délután az Atlético Madrid–Leganés találkozó félidejében még a vendégek álltak jobban, ám a második játékrészben a Matracosok összekapták magukat, és megfordították a találkozót.

A 10. forduló: Alavés–Valladolid 2:3, Athletic Bilbao–Espanyol 4:1, Osasuna–Betis 1:2, Girona–Real Sociedad 0:1, Celta Vigo–Real Madrid 1:2, Mallorca–Rayo Vallecano 1:0, Atlético Madrid–Leganés 3:1. A Villarreal–Getafe és a Barcelona–Sevilla találkozó lapzárta után ért véget. A Valencia–Las Palmas mérkőzést ma játsszák.

A következő forduló (október 25-én, 26-án, 27-én és 28-án): Espanyol–Sevilla, Valladolid–Villarreal, Rayo Vallecano–Alavés, Las Palmas–Girona, Real Madrid–Barcelona, Leganés–Celta Vigo, Getafe–Valencia, Betis–Atlético Madrid, Real Sociedad–Osasuna, Mallorca–Athletic Bilbao.

 

Kylian Mbappé tarthatatlannak bizonyult a Celta Vigo számára (Fotó: Beta/AP)

Kylian Mbappé tarthatatlannak bizonyult a Celta Vigo számára (Fotó: Beta/AP)

AMIKOR A MINIMUM IS ELÉG
Érdekesnek ígérkezett a Juventus–Lazio bajnoki, hiszen mindkét csapat az élmezőny tagja. Úgy tűnt, hogy a zebra mezeseknek nem lesz nehéz dolguk, hiszen az első félidő közepén emberelőnybe kerültek. Bár a folytatásban sokkal többet támadott a hazai csapat, és helyzeteket is kidolgozott, a befejezésekbe rendre hiba csúszott.

Végül a római vendégek siettek a torinóiak segítségére, Mario Gila ugyanis öngólt vétett, és szerencsétlen mozdulata három ponthoz juttatta a házigazdát. Az ősi rivális Milannak szintén elég volt egyetlen találat a győzelemhez. A vörös-feketék az Udinesét fogadták, és Samuel Chukwuezének köszönhetően már az első negyedórában előnybe kerültek. Távolról sem lehet ugyanakkor azt állítani, hogy ettől kezdve végig irányították volna a játékot, már csak azért sem, mert Tijani Reijnders kiállítása miatt hamarosan emberhátrányba kerültek. Az Udinese mindent megtett, hogy ledolgozza hátrányát, ám csatárai csak két lesgólig jutottak.

Riválisaihoz hasonlóan vasárnap délután a listavezető Napoli is minimális arányú győzelmet aratott ellenfele felett. Sokkal gólgazdagabb összecsapás volt a Genoa–Bologna bajnoki. A vendégek a második játékrész elején már két góllal is vezettek, de a hazaiak a hajrában a duplázó Andrea Pinamonti vezetésével pontot mentettek.

A 8. forduló: Como–Parma 1:1, Genoa–Bologna 2:2, Milan–Udinese 1:0, Juventus–Lazio 1:0, Empoli–Napoli 0:1, Lecce–Fiorentina 0:6, Venezia–Atalanta 0:2. A Cagliari–Torino és a Roma–Inter találkozó lapzárta után ért véget. A Verona–Monza mérkőzést ma játsszák.

A következő forduló (október 25-én, 26-án és 27-én): Udinese–Cagliari, Torino–Como, Napoli–Lecce, Bologna–Milan, Atalanta–Verona, Parma–Empoli, Lazio–Genoa, Monza–Venezia, Inter–Juventus, Fiorentina–Roma.

ÚJRA ÉLEN A SZENTEK!
Igencsak eseménydúsra sikeredett a PSG–Strasbourg bajnoki. A párizsiak Senny Mayulu révén még az első félidőben megszerezték a vezetést, majd közvetlenül a szünet után Marco Asensio duplázta meg csapata előnyét. Átmenetileg Sékou Mara szorossá tette a találkozót, de Bradley Barcola gyorsan visszaállította a kétgólos különbséget. A hajrában Li Kang In döntötte el a három pont sorsát, s ezen az sem változtatott, hogy az utolsó percben Pape Diong még kozmetikázott az eredményen. Sikerével a PSG pontszámban utolérte a péntek este a Lille-lel gól nélküli döntetlent játszó Monacót, és jobb gólarányának köszönhetően a párizsiak meg is előzték riválisukat. Sorozatban öt döntetlen után végre nyert a Lens, amely a táblázat hátsó felében tanyázó St.-Étienne otthonából tért haza a teljes zsákmánnyal.

A 8. forduló: Monaco–Lille 0:0, Brest–Rennes 1:1, St.-Étienne–Lens 0:2, PSG–Strasbourg 4:2, Le Havre–Lyon 0:4. Az Auxerre–Reims, Nantes–Nice, Toulouse–Angers és a Montpellier–Marseille találkozó lapzárta után ért véget.

 

Bradley Barcola szerezte a PSG harmadik gólját (Fotó: Beta/AP)

Bradley Barcola szerezte a PSG harmadik gólját (Fotó: Beta/AP)

A következő forduló (október 25-én, 26-án és 27-én): Rennes–Le Havre, Angers–St.-Étienne, Reims–Brest, Lens–Lille, Lyon–Auxerre, Montpellier–Toulouse, Nice–Monaco, Strasbourg–Nantes, Marseille–PSG.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Harry Kane (baloldalt) triplázott (Fotó: Beta/AP)