2024. december 22., vasárnap

Egy gólzáporos döntetlen

Igencsak meglepte a Rayo Vallecano hazai pályán a Real Madridot, mivel Unai López és Abdul Mumin találataival bő fél óra elteltével már kétgólos előnyre tett szert. A vendégek csak ezt követően adtak életjeleket magukról. Előbb Federico Valverde távoli, életerős lövésével szépítettek, majd még a szünet előtt Jude Bellingham fejesével ki is egyenlítettek. A második játékrészben Rodrygo góljával fordított a királyi gárda, ám a vendéglátó nem adta fel, egyik legjobb játékosa, Isi Palazón egy szép összjátékot követően döntetlenre mentette a mérkőzést.

Nagy haditettet hajtott végre a Mallorca, amely bár több mint egy órán át emberhátrányban játszott, mégis nyert a Girona elleni hazai bajnokin. A találkozó hőse a duplázó Cyle Larin volt. A szigetlakók sikerükkel feljöttek az ötödik helyre.

Vasárnap délután az Atlético Madrid Alexander Sørloth kései fejesével legyőzte a Getafét, és pontszámban utolérte a listavezető Barcelonát. Ennél élesebb már nem is lehet a bajnoki címért vívott verseny, hiszen harmadik helyezett Real hátránya is mindössze egy pont.

A 17. forduló: Valladolid–Valencia 1:0, Espanyol–Osasuna 0:0, Mallorca–Girona 2:1, Sevilla–Celta Vigo 1:0, Rayo Vallecano–Real Madrid 3:3, Atlético Madrid–Getafe 1:0, Alavés–Athletic Bilbao 1:1. A Real Sociedad–Las Palmas, a Villarreal–Betis és a Barcelona–Leganés találkozó lapzárta után ért véget.

A következő forduló (december 20-án, 21-én és 22-én): Girona–Valladolid, Getafe–Mallorca, Celta Vigo–Real Sociedad, Osasuna–Athletic Bilbao, Barcelona–Atlético Madrid, Valencia–Alavés, Real Madrid–Sevilla, Las Palmas–Espanyol, Leganés–Villarreal, Betis–Rayo Vallecano.

A BAYERN ELSŐ VERESÉGE
Meglepő vereséget szenvedett a Bayern München szombat délután Mainzban. Habár a játékszert jobbára a vendégek birtokolták, az ellenfél kapujára kevés veszélyt jelentettek. A Mainz viszont remekül használta ki helyzeteit, és Li Dzse Szung két góljával megnyerte a találkozót. Az utolsó percekben Leroy Sané megszerezte a müncheniek szépítő találatát, ám ez érdemben semmit sem befolyásolt. A címvédő Leverkusen lassan kezd formába lendülni. Xabi Alonso fiai szombat délután Martin Terrier és Florian Wirtz góljaival minden különösebb megerőltetés nélkül idegenben győzték le az Augsburgot. Botrányba fulladt az Union Berlin–Bochum bajnoki. Nem kis meglepetésre a vendégek kerültek előnybe, ám a berliniek még az első játékrész közepén egalizálták az állást. Bár a folytatásban a hazaiak fölényben játszottak, nem tudták megszerezni a győztes találatot a sereghajtó ellen, ami olyannyira megviselt néhány szurkolót, hogy öngyújtóval fejbe dobták a vendégek kapusát, Patrick Drewest. Húszpercnyi szünetet követően szürreális körülmények között folytatódott a találkozó. Mivel a Bochumnak nem volt több cserejátékosa, egy mezőnyjátékos állt be a kapuba, a berliniek viszont sportszerűen nem indítottak támadást az utolsó néhány percben, hanem saját térfelükön adogattak, majd a hármas sípszó elhangzása után a szokásuktól eltérően ezúttal nem mentek oda szurkolóikhoz…

A 14. forduló: Freiburg–Wolfsburg 3:2, Augsburg–Leverkusen 0:2, Mainz–Bayern München 2:1, Mönchengladbach–Holstien Kiel 4:1, Union Berlin–Bochum 1:1, St. Pauli–Werder Bremen 0:2, Heidenheim–Stuttgart 1:3. A Borussia Dortmund–Hoffenheim és a Leipzig–Frankfurt találkozó lapzárta után ért véget.

A következő forduló (december 20-án, 21-én és 22-én): Bayern München–Leipzig, Frankfurt–Mainz, Hoffenheim–Mönchengladbach, Holstien Kiel–Augsburg, Stuttgart–St. Pauli, Werder Bremen–Union Berlin, Leverkusen–Freiburg, Bochum–Heidenheim, Wolfsburg–Borussia Dortmund.

PONTMENTÉS EMBERHÁTRÁNYBAN
Rémálomszerűen kezdődött a vörösök számára a Liverpool–Fulham találkozó. A vendégek előbb Andreas Pereira találatával kerültek előnybe, majd Andrew Robertson butasága miatt Szoboszlai Dominikék tíz emberre fogyatkoztak. Az első félidő kétségbeejtő játékát követően – a listavezetőnek nem volt kaput eltaláló lövése – a folytatásban feljavult a Liverpool, amely Cody Gakpo fejesével gyorsan kiegyenlített. Mohamed Szalah kimaradt lehetőségét követően egy gyors ellentámadás végén Rodrigo Muniz révén másodszor is előnybe került a Fulham. A hajrában Diogo Jota mentett pontot csapatának. A nagy rivális hibáját nem tudta kihasználni az Arsenal, amely csak helyzetekig jutott az Everton elleni meccsen. A Newcastle viszont hazai pályán nagyarányú vereséget mért a táblázat utolsó harmadában található Leicesterre. Érdekesen alakult a Nottingham–Aston Villa mérkőzés. Bő egyórányi gólcsendet követően Jhon Durán vezetést szerzett a vendégeknek, és sokáig úgy tűnt, ez elegendő is lesz a három ponthoz. Az utolsó percekben azonban Nikola Milenković fejesével és Elenga kapáslövésével a hazaiak megfordították a meccset.

 

A Liverpool csak kihúzott egy döntetlent (Fotó: Beta/AP)

A Liverpool csak kihúzott egy döntetlent (Fotó: Beta/AP)

A 16. forduló: Arsenal–Everton 0:0, Liverpool–Fulham 2:2, Newcastle–Leicester 4:0, Wolves–Ipswich 1:2, Nottingham–Aston Villa 2:1, Brighton–Crystal Palace 1:3. A Manchester City–Manchester United, a Chelsea–Brentford és a Southampton–Tottenham találkozó lapzárta után ért véget. A Bournemouth–West Ham mérkőzést ma játsszák.

A következő forduló (december 21-én és 22-én): Aston Villa–Manchester City, Brentford–Nottingham, Ipswich–Newcastle, West Ham–Brighton, Crystal Palace–Arsenal, Everton–Chelsea, Fulham–Southampton, Leicester–Wolves, Manchester United–Bournemouth, Tottenham–Liverpool.

A MEGMENTETT VERETLENSÉG
Jól indult a Juventus számára a Venezia elleni torinói találkozó. Federico Gatti egy szögletet követően szerzett vezetést a zebra mezeseknek, akik azonban fölényük ellenére nem tudták időben lezárni a bajnokit. Erre a második játékrészben majdnem ráfáztak, mert a vendégek Mikael Egill Ellertsson és Jay Idzes góljaival nemcsak hogy ledolgozták a hátrányukat, hanem a vezetést is átvették. Úgy tűnt, a hazaiak elveszítik a mérkőzést és ezzel együtt idénybeli veretlenségüket, ám a bírói ráadásban Dušan Vlahović egy büntető értékesítésével életben tartotta csapata nem mindennapi sorozatát.

Rosszul kezdett a Napoli Udinében, mert a vendéglátó az első félidő közepén egy tizenegyes magabiztos végrehajtásával előnybe került. A szünet után ugyanakkor már kifejezésre jutott a vendégek nagyobb játéktudása. Romelu Lukaku egyenlítő találata után a nápolyiak a hazai védelem hathatós segítségével előnybe kerültek. A hajrában Frank Anguissa biztosította be a csapata számára a három pontot.

Megszenvedett a győzelemért a listavezető Atalanta is a szerény idényt produkáló Cagliari otthonában. A bergamóiak csak a második félidő közepén találtak be az ellenfél kapujába. Nicolò Zaniolo szépségdíjas góljára a hazaiak nem tudtak válaszolni, így a vendégek megtartották első helyüket a táblázaton.

A 16. forduló: Empoli–Torino 0:1, Cagliari–Atalanta 0:1, Udinese–Napoli 1:3, Juventus–Venezia 2:2, Lecce–Monza 2:1, Bologna–Fiorentina 1:0, Parma–Verona 2:3. A Como–Roma és a Milan–Genoa találkozó lapzárta után ért véget. A Lazio–Inter mérkőzést ma játsszák.

A következő forduló (december 20-án, 21-én, 22-én és 23-án): Verona–Milan, Torino–Bologna, Genoa–Napoli, Lecce–Lazio, Roma–Parma, Venezia–Cagliari, Atalanta–Empoli, Monza–Juventus, Fiorentina–Udinese, Inter–Como.

MERLIN, A VARÁZSLÓ!
Érdekesnek ígérkezett a Marseille–Lille találkozó, annál is inkább, mivel élcsapatok derbijéről volt szó, a táblázaton második helyezett együttes a negyediket fogadta. Az első félidő közepén Quentin Merlin nevéhez méltó varázslatos cselsorozatot mutatott be, majd egy tökéletes lövéssel előnyhöz juttatta a vendéglátót. Sokáig úgy tűnt, ez a találat elég lesz a három pont megszerzéséhez, ám a meccs hajrájában Bafodé Diakité fejesével a Lille kiegyenlített. A riválisok botlását nem tudta kihasználni a Lens, amely az Auxerre vendégeként lépett pályára. Habár kétszer is megszerezte a vezetést, a hazai játékosok mindkétszer egyenlítettek, így ez a bajnoki is pontosztozkodással végződött, akárcsak a Reims–Monaco mérkőzés, amelyen ugyan nagy taktikai csata zajlott, viszont helyzetből keveset láthattak a nézők. Ha a támadók mégis eljutottak az ellenfél kapujáig, akkor sorra rossz döntést hoztak, így a hálók érintetlenek maradtak.

A 15. forduló: Toulouse–St.-Étienne 2:1, Marseille–Lille 1:1, Auxerre–Lens 2:2, Reims–Monaco 0:0, Montpellier–Nice 2:2. A Brest–Nantes, Le Havre–Strasbourg, Rennes–Angers és a PSG–Lyon találkozó lapzárta után ért véget.

A következő forduló (2025. január 3-án, 4-én és 5-én): Nice–Rennes, St.-Étienne–Reims, Lille–Nantes, Lyon–Montpellier, Angers–Brest, Lens–Toulouse, Strasbourg–Auxerre, Marseille–Le Havre. A Monaco–PSG találkozót szerdán, december 18-án rendezik meg.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A Real Madrid bizonyára könnyebb meccsre számított (Fotó: Beta/AP)