2024. december 17., kedd

A United Manchester ura

Finoman szólva sincs jó formában egyik manchesteri csapat sem, és ez hűen tükröződött a City–United rangadó első félidejében, amelyben a kékek igencsak visszafogott játékkal is vezetést szereztek Joško Gvardiolnak köszönhetően. A Vörös Ördögök a második játékrészben kidolgoztak néhány helyzetet, de a fontos pillanatokban Amad Diallo és Bruno Fernandes is rossz döntést hozott. Amikor már sokan arra gondoltak, Gvardiol fejese elegendő lesz a City számára a három ponthoz, büntetőhöz jutottak a vendégek, és Fernandes ezúttal nem hibázott. A feketeleves azonban még hátravolt a címvédő számára, Diallo ugyanis a bírói hosszabbításban Ederson kapust átemelve megnyerte a United számára a rangadót. A vasárnap esti meccseken a Tottenham hazai pályán kiütötte a sereghajtó Southamptont, a Chelsea pedig Marc Cucurella és Nicolas Jackson találataival legyőzte a Brentfordot, és két pontra megközelítette meg az éllovas Liverpoolt.

Németországban a Leipzig–Frankfurt rangadón a hazai csapat gyorsan magához ragadta a kezdeményezést. Benjamin Šeško fejesével előnybe kerültek a lipcseiek, akik ezt követően is jobban játszottak ellenfelüknél, ezért is okozott meglepetést, hogy a félidő végén Nathaniel Brown szinte a semmiből kiegyenlített. A második játékrész elején a vendéglátó Loïs Opendának köszönhetően másodszor is előnybe került, és erre a gólra a frankfurtiak már nem tudtak válaszolni. A Borussia Dortmund–Heidenheim találkozón a hazai csapat a második félidő elején került előnybe. Úgy tűnt, Giovanni Reyna gólja döntőnek bizonyul, ám a bírói ráadás második percében Jacob Bruun Larsen pontot mentett a vendégeknek.

Nem a nagy csapatok estéje volt a vasárnapi az olasz bajnokságban. A Milan a mezőnyfölénye ellenére képtelen volt hazai pályán betalálni a Genova kapujába. Még rosszabbul járt a Como vendégeként a Roma, a Farkasok ugyanis a bírói ráadásban két gólt kaptak, így kénytelenek voltak üres kézzel hazatérni.

Spanyolországban tovább tart a Villarreal rossz sorozata, a Sárga Tengeralattjáró ezúttal hazai pályán szenvedett vereséget a Betistől. A Villarreal szurkolóinak csalódását csak fokozta a tény, hogy kedvenceik hatvan percen át képtelenek voltak élni emberelőnyükkel. Az igazi meglepetésre azonban csak késő este került sor. A Leganés története során először nyert a Barcelona otthonában. A mindent eldöntő gól Sergio González fejese nyomán született. Noha a katalánok a folytatásban több helyzetet is kidolgoztak, nem tudtak kiegyenlíteni, így a bajnoki versenyfutás teljesen nyílttá vált.

Eredmények, spanyol bajnokság, a 17. fordulóból: Real Sociedad–Las Palmas 0:0, Villarreal–Betis 1:2, Barcelona–Leganés 0:1. Az élcsoport: Barcelona és Atlético Madrid 38, Real Madrid 37, Athletic Bilbao 33, Mallorca 27 pont stb. Német bajnokság, a 14. fordulóból: Borussia Dortmund–Hoffenheim 1:1, Leipzig–Frankfurt 2:1. Az élcsoport: Bayern München 33, Leverkusen 29, Frankfurt és Leipzig 27, Freiburg 24 pont stb. Angol bajnokság, a 16. fordulóból: Manchester City–Manchester United 1:2, Chelsea–Brentford 2:1, Southampton–Tottenham 0:5. Az élcsoport: Liverpool 36, Chelsea 34, Arsenal 30, Nottingham 28, Manchester City 27 pont stb. Olasz bajnokság, a 16. fordulóból: Como–Roma 2:0, Milan–Genoa 0:0. Francia bajnokság, a 15. fordulóból: Brest–Nantes 4:1, Le Havre–Strasbourg 0:3, Rennes–Angers 2:0, PSG–Lyon 3:1. Az élcsoport: PSG 37, Marseille és Monaco 30, Lille 27, Lyon 25 pont, stb.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Gvardiol fejese a United ellen (Fotó: Beta/AP)