2024. december 19., csütörtök

A kezdet vége

A Konferencia Liga alapszakasza ma este véget ér, éles küzdelem folyik az első, egyenes ági továbbjutást érő nyolc pozícióért. Egyedül a Chelsea várhatja nyugodtan a Shamrock elleni találkozót, hiszen már korábban bebiztosította helyét a legjobbak között. A felsőházban nagy csatának ígérkezik a Guimarães–Fiorentina találkozó, ugyanis a második helyezett a harmadikat látja vendégül.

Mint azt korábban már megírtuk, a 9–24. helyen végzett csapatok számára sem ér véget a nemzetközi idény, a februári kétmeccses rájátszásban lesznek érdekeltek. A 4 ponttal a tabella 27. helyén tanyázó TSC-re mondhatni sorsdöntő meccs vár az örmény Noah ellen, Jovan Damjanović csapata a kötelező győzelem terhe mellett lép pályára ma este a hazai Arénában.

A vezetőedző a szerda este megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy mindenképpen győzelemre fognak játszani. Az ellenfél játékstílusát alaposan kielemezték, elismerően szólt az eddigi teljesítményéről, de hozzátette, hogy hazai pályán a topolyai együttes mindent meg fog tenni a győzelem érdekében. Miloš Pantović, a TSC csatára is jelen volt a sajtótájékoztatón, aki úgy fogalmazott, hogy a Noah jól szervezett csapat, tiszteletre méltó ellenfél, de társaival elmondása szerint mindent megtesznek a jó eredmény elérése érdekében.

Konferencia Liga, 6. forduló: APOEL–Asztana, Betis–Helsinki, Borac–Omonia Nicosia, Celje–TNS, Cercle Brugge–Başakşehir, Chelsea–Shamrock, Djurgården–Legia, Guimarães–Fiorentina, Hearts–Petrocub, Heidenheim–St. Gallen, Jagiellonia–Ljubljana, Larne–Gent, LASK–Vikungur, Lugano–Pafos, Molde–Mladá Boleslav, Panathinaikosz–Dinamo Minszk, Rapid–Københaven, TSC–Noah.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A 4 ponttal a tabella 27. helyén tanyázó TSC-re mondhatni sorsdöntő meccs vár az örmény Noah ellen (Fotó: TSC)