Takács Tamás a Debreceni VSC hajdújárási származású labdarúgója, aki 2012 óta különböző magyarországi klubokban játszik: focizott Szigetszentmiklóson, Diósgyőrben, Debrecenben és Nyíregyházán. 2016 januárja óta a Debreceni VSC játékosa, ahonnan idén néhány hónapra kölcsönadták az NB II.-es Nyíregyházának. Visszatérése után pályára lépett az NB I. első fordulójában a Mezőkövesd ellen, de a 18. percben sérülés miatt le kellett cserélni. A 8. fordulóban bő tíz percet kapott a csatár – és góllal tért vissza.
• Közel két hónapos kényszerpihenőd volt. Nem sokáig váratott magára az újabb gólod…
– Hosszú volt a kihagyás, hat meccsen nem léptem pályára. A tétmérkőzés előtt volt egy barátságos meccsünk, azon két gólt sikerült szereznem, és jól éreztem magam a pályán. Ki voltam rá éhezve, hogy újra bajnokin játszhassak, hiszen három hete egészséges vagyok, és pluszmunkákat is végeztem, hogy behozzam a csapattársaimmal szembeni lemaradásom. A sérülés egyébként nagyon szerencsétlen eset volt. Kaptam egy labdát ziccerben, miközben hátulról jött egy csapattársam. Lendítettem, hogy elrúgjam a labdát, de a lábam beleakadt a társaméba. Kifordult a bokám, és részleges bokaszalag-szakadást szenvedtem.
• A sérülés előtt remek góllövő formában voltál. Hogy érzed, vissza tud térni?
– Ha megkapom a lehetőséget, szeretnék élni vele. Teljes erőbedobással dolgozom, hogy minél többet játsszak. Az edzések jól sikerülnek, a kezdőcsapat környékén vagyok. Úgy érzem, az edző és a csapattársaim is számítanak rám. Meccsről meccsre haladunk, egyenként dolgozzuk ki a taktikát az ellenfeleink ellen, és mindig az kerül a kezdőbe, aki a legjobb formát mutatja, és a legjobban illik az adott játékelképzelésbe.
• Herczeg András vezetőedzővel hosszabb ideje együtt dolgoztok. Milyen a viszonyod vele, és milyen az öltözői hangulat a csapatban?
– Az edzőnket nem kell bemutatni azoknak, akik ismerik a csapatot. Nagyszerű szakember és pszichológus. Világosan látszik, hogy mit akarunk játszani, és jól látható, hogy milyen formát sikerült elérnünk. Herczeg Andrással mindannyian jó viszonyt ápolunk, és remek a hangulat a csapaton belül is. Ez szerintem a pályán is tükröződik, hiszen együtt örülünk a sikereknek, és nagyszerű a csapatszellem.
• Két évvel ezelőtt bronzérmes volt a DVSC, tavaly viszont a nyolcadik helyen zártatok, mindössze négy ponttal megelőzve a kieső MTK-t. Mik a reális célok jelenleg?
– Szerencsére jó formában van a csapat. Egy győzelem lehet véletlen, kettő lehet szerencse, de a három győzelem már sorozatot jelent. A tavalyi szezon nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Úgy gondolom, idén nem lesznek kiesési problémáink. Stabilizálni szeretnénk a helyünket. Most nem szeretnék latolgatásba bocsátkozni arról, hol fogunk végezni, de a csapatunk egységes, minden játékos küzd, és minden mérkőzést próbálunk megnyerni.
• Hogy néz ki a jövőd, meddig maradsz Debrecenben?
– Még több mint két évig ide szól a szerződésem. Igyekszem mindent megtenni a Debrecen sikeréért, és jól érzem magam a társaságban. Nagyszerű családba kerültem, a csapattársaim és a szurkolók is befogadtak. Az is fontos, hogy a vezetőség és az edző is minden megad a jó teljesítményhez.
• Igaz, jó néhány éve, de játszottál Szerbiában, és most már Magyarországon is többéves tapasztalatod van. Össze tudnád hasonlítani a két játékkörnyezetet?
– Nagyon régen játszottam Szerbiában. Fiatal voltam, és azóta óriásit változott a foci mindkét helyen. Nehéz válaszolni erre a kérdésre. Minden focikultúra más, és mindegyiknek megvannak a saját adottságai. Szerbiában és Magyarországon is megvannak a jó képességű, tehetséges játékosok. Itt, Magyarországon az utóbbi időben nagy fejlődésnek indult az infrastruktúra, és maga a magyar labdarúgás is fellendülőben van.
