2024. szeptember 11., szerda

Ki is a világbajnok?

Kezdjük azzal, hogy a teniszben hivatalosan ilyen nincs, hisz nem tartanak versenyt, amelynek a győztese a világbajnoki címet érdemelné ki. A profik szervezetei (ATP és WTA) megelégszenek azzal, hogy az évzáró ranglista 1. helyezettjeinek ítélnek oda elismerést, ezzel szemben a nemzetközi szövetség (ITF) kihirdeti az év legjobbját, és ők ezt világbajnoknak nevezik.

Szerbiában meglehetősen könnyen átsiklottak a tény felett, hogy az ITF a ranglistán második Novak Đokovićot nevezte ki világbajnoknak, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy Novak ugyanaznap jelentette be, Boris Beckert szerződtette az új vezetőedzőjének, ami itt maximális figyelmet érdemelt, és már napok óta beszédtéma. Spanyolországban viszont sehogyan sem értik, miért Novak az ITF világbajnoka, nem pedig Rafael Nadal, aki a ranglista első helyezettje, és 2013-ban a szerb játékosnál több tornagyőzelmet is aratott.

Lehetséges, hogy a spanyoloknak igazuk van, elvégre általában a világelső kapja a címet. Ezúttal azonban az ITF könnyen érthető magyarázattal is szolgált, amely történetesen Đokovićnak kedvez, s lehet egyetérteni vagy vitatkozni vele. Az ITF ugyanis azért adott Novaknak előnyt, mert kiegyensúlyozottabb eredményei voltak a nagy tornákon. A szerb teniszező egy győzelmet aratott, két döntőt és egy elődöntőt játszott, míg Nadal két győzelme mellett az Australian Openen nem indult, Wimbledonban pedig az 1. fordulóban esett ki. Az ITF szerint jelentős eredmény volt Novak győzelme az évzáró mestertornán, valamint az is, hogy a Davis-kupában végigjátszotta a teljes idényt, és az egyéni meccseken hét viadalban maradt veretlen, amivel jelentős mértékben hozzájárult a sportág népszerűsítéséhez.

Ha tehát jövőre esetleg fordítva történik, vagyis Novak lesz a világelső, de Nadal a világbajnok, az idei tanulság szerint Szerbiában nem kell majd nagy lármát csapni.