2024. szeptember 11., szerda
AUSTRALIAN OPEN

Vége Đoković nagy sorozatainak

Wawrinka négy órás meccsen győzött – Eugenie Bouchard három játszmában nyert Ana Ivanović ellen – Tomáš Berdych először elődöntős Melbourne-ben

A négy szerb közül csak a legidősebb és a legfiatalabb maradt versenyben a 102. Australian Openen. Ebből adódik, hogy a két volt világelső, Ana Ivanović és Novak Đoković számára véget ért a torna, s az esetleges sikerre már csak férfipárosban Nenad Zimonjićnak és leányegyesben Ivana Jorovićnak maradt kilátása.

Novak Đoković öt játszmás, négy órán át tartó meccsen veszített a svájci Stanislas Wawrinkától, amivel négy nagy sorozata szakadt meg. Đoković nem lesz zsinórban negyedszer a torna bajnoka, 14 győzelem után veszített a svájciról, a melbourne-i tornán 25 győzelme volt egyhuzamban, a tavalyi US Open elveszített döntője után pedig 28 találkozón nem talált legyőzőre.

A mérkőzés kezdete nem ígért drámát, hisz Novak jól indult, és egészen könnyen nyerte az első játszmát. A másodikban a svájci feljavult, Novak pedig alábbhagyott, ami még kifejezettebben folytatódott a harmadikban. A negyedikben a címvédő talált erőt az egyenlítésre, de még mindig rangon aluli játékot nyújtott, különösen a fogadás terén, és ebből is kifolyólag az ötödik játszmában nem tudta kihasználni a break-lehetőségeit. A kemény szervacsata 7:7-ig tartott, ezután a svájci hozta a saját adogatását, Đoković pedig, miután kihagyta az egyenlítés lehetőségét, az utolsó röptét a vonalon kívülre küldte, így a 2010-es Roland Garros óta először Grand Slam-tornán nem jutott legalább az elődöntőbe.

A férfi negyeddöntő első meccsén a cseh Tomáš Berdych első melbourne-i elődöntőjéért és a hagyomány ellen játszott, hisz David Ferrer 7:4-re vezette az egymásközötti mérleget. A spanyol azonban nem volt a megszokott szinten, a harciassághoz nem társultak a pontos ütések, így a cseh nemcsak a mérlegen szépített, hanem teljessé tette a „gyűjteményét”, hisz a nyílt korszakban 23-ként, és Ivan Lendl után második csehként mondhatja el, hogy valamennyi GS-tornán sikerült bejutnia az elődöntőbe.

Ana Ivanović menetelését a 19 éves kanadai Eugenie Bouchard állította meg. A mezőny talán két legszebbje nagyszerű csatát vívott, és az első játszma talán a női torna eddigi legszínvonalasabb játékrésze volt, amelyben Ana 4:3-as vezetés után a breakek sorozata következett, így végül a szerb nyert. A második játszmában 4:3-ig breaket váltottak, amikor Ana sérült jobb lábát kezelni kellett. A szerb ezután valamivel gyöngébben játszott, és kettős adogatási hibával segítette az egyenlítést. A döntő játszmában Bouchard 3:1-re elhúzott, s Ana hiába igyekezett, fordítani már nem tudott. Bouchard így rövid pályafutása első Grand Slam-elődöntőjét vívhatja,a melyben a 32 éves kínai Na Li lesz az ellenfele, aki a 30-on felüliek rangadóján könnyűszerrel buktatta el az olasz Flavia Pennettát. Ha a kínai nyer, feljut a ranglista 3. helyére, a már 18. Bouchard pedig az esetleges sikerrel 15. lenne és Ana Ivanović 12. pozícióját is veszélyeztetné.

Az éjjel férfiegyesben a Nadal–Dimitrov és Murray–Federer, női egyesben pedig a Halep–Cibulkova és Azarenka–A. Radwanska meccseket játszották, az elődöntő pedig már ismert párjai, nők: Na Li–Bouchard, férfiak: Wawrinka–Berdych.

Györe jól rajtolt

Györe László szépen kezdte az új idényt, hisz 2014-es első tétmeccsén győzni tudott. A 19. évében levő zentai az egyiptomi Sarm es-Sejkben két játszmában nyert az egy évvel idősebb és a ranglistán 479. spanyol David Perez ellen. Az első játszmában a spanyol 5:4-re vezetett, a következő tíz játékból azonban Györe kilencet nyert meg, é a 2. fordulóban a 30 éves és a ranglistán 324. olasz Alberto Brizzivel vagy a 26 évesen újoncnak számító lengyel Rafal Teurerrel találkozik.

Győzött az idei rajton a szerb Doroteja Erić, aki a 6. kiemelt orosz Kozlovát győzte le és a negyeddöntőért két selejtezős egyikével, a francia Desperrierrel vagy az orosz Alekszandrovával találkozik. A magyar Bukta Ágnes az angliai Sunderlandban a selejtező első körében nyert, további négyen pedig az este rajtoltak, vagy ma kezdenek. Peđa Krstin a németországi Kaarstban az orosz Gyenisz Macukeviccsel találkozik, az amerikai Daytona Beachben Teodora Mirčić selejtezőssel, Czink Melinda a holland Kerkhovevel, Jani Réka Luca pedig az amerikai Kiickkel mérkőzik. @c = Jobb lett volna a japán

Novak Đoković: Ilyen a sport. Wawrinka bizonyította, hogy mentálisan erős, ezért megérdemelte a győzelmet. Természetesen csalódott vagyok, de holnap új nap van, s azt is el kell fogadnom, hogy nem nyerhetek mindig. Büszke lehetek magamra, mivel mindent megtettem a sikerért. A tenisz egy csata, s az egyiknek veszítenie kell. Ezúttal ő volt a jobb, ő nyert.

Stanislas Wawrinka: Arra törekedtem, hogy jobban játsszak, mint a tavalyi mérkőzésünkön. Ezúttal sikerült győznöm Novak ellen, aki nagy bajnok, és aki sosem adja fel. Türelmes voltam, minden pontra külön készültem, s folyamatosan igyekeztem agresszív lenni. Nagyon, nagyon, de nagyon boldog vagyok.

Jelena Janković: Kár, hogy a negyedik fordulóban nem japán lánnyal játszottam. Valószínűleg többre vittem volna...

Eugenie Bouchard: Az volt az érzésem, hogy Ana egész idő alatt nagyon jól játszik, én pedig csak azon törekszem, hogy játékban maradjak.

Tomáš Berdych: Ez valóban egy naplóba kívánkozó esemény volt, hisz a Rod Laver aréna volt talán az egyetlen pálya a világon, ahol még nem nyertem meccset.