2024. szeptember 11., szerda

Kudarcra áll a montreali meccs

Szerbia válogatottja Montrealban súlyos vereségre áll Kanada ellen a Fed-kupa II. Világcsoportja 1. fordulójának mérkőzésén. Az első játéknapon a vendéglátók mindkét pontot megszerezték, hisz Alexandra Wozniak szerény színvonalú meccsen három játszmában múlta felül Vesna Doloncot, majd a két fiatal tehetség csatájában a már nagy világsztárnak számító Eugenie Bouchard 50 perc alatt győzte le Jovana Jakšićot, bár a látottak alapján a 6:1, 6:0-s eredmény túlzott. Jakšić ugyanis az első játszmában több játékot is egyenrangú labdaváltásban veszített el, nem használta ki egyetlen breaklehetőségét sem, a kanadai viszont kétszer is elnyerte a szerb kezdőütését. A második játszma már sokkal egyenlőtlenebb volt, Jakšićnak pedig csupán az róható fel, hogy túl korán beletörődött a vereségbe.

Jovana Jakšić (Fotó:  Beta/AP)

Jovana Jakšić (Fotó: Beta/AP)

A zónatornákon Thaiföld már kiharcolta a II. Világcsoport minősítőjét, amivel Szerbia egyik lehetséges ellenfele lesz, a további három helyért pedig a Paraguay–Brazília, Románia–Ukrajna és Hollandia–Fehéroroszország találkozók voltak műsoron.

A következő héten négy rangos és több kis tornát tartanak több mint 10 szerb és magyar érdekelttel. Férfitorna Rotterdamban, Memphisben és Buenos Airesben lesz. A hollandiai a legerősebb, hisz Juan Martin del Potróval az élen öten lesznek ott a legjobb tízből. Memphisben, habár jelezte részvételét, mégsem indul Janko Tipsarević, míg az argentin fővárosban a spanyol világelső Rafael Nadal vírusos gyomorbántalmakra hivatkozva nem védi a serleget. A dohai női tornán a legjobbak közül csak S. Williams, Azarenka és Sarapova nem szerepel, így Na Li és A. Radwanska az első két kiemelt. Jelena Janković az 5. kiemelt és erőnyerő a rajton, míg a 2. fordulóban az olasz Karin Knapp és a francia Caroline Garcia meccsének továbbjutójával mérkőzik. Ana Ivanović a 9. kiemelt, első ellenfele pedig a szlovák veterán Daniela Hantuchová, aki ellen 5:2-re vezet, és csak füvön kapott ki. Játszhatott volna Bojana Jovanovski is, de sérülés miatt visszalépett.

A bergamói challengeren a magyar Fucsovics Márton, Kalkuttában Ilija Bozoljac játszik. A zágrábi futures tornán Peđa Krstin, Antalyában Nikola Milojević szerepel. A Michigan állambeli Midland 100 ezres női tornáján indul Dolonc, Jakšić és Aleksandra Krunić, ahol Czink Melinda a selejtezőben a cseh születésű amerikai Nicole Melicharral kezd, a tallinni ITF-tornán pedig Bukta Ágnes lép fel.

Eredmények, Világcsoport I.: USA–Olaszország 0:2, Spanyolország–Csehország 1:0, Szlovákia–Németország 0:2, Ausztrália–Oroszország 4:0, Világcsoport II.: Kanada–Szerbia 2:0 (Wozniak–Dolonc 7:5, 2:6, 6:4, Bouchard–Jakšić 6:1, 6:0), Svédország–Lengyelország 1:2, Franciaország–Svájc 1:1, Argentína–Japán 2:0.

ZÁGRÁB. – A férfitorna negyeddöntőjében: Čilić–Dodig 7:5, 6:4, Phau–Sela 6:4, 6:3, Evans–Kohlschreiber 6:4, 2:6, 6:4, Haas–Kuznyecov 7:6, 6:4, elődöntő: Čilić–Phau 6:3, 6:4, Haas–Evans 5:7, 6:4, 6:3.

MONTPELLIER. – A férfitorna negyeddöntőjében: Nieminen–Gicquel 6:3, 3:6, 7:6, Monfils–Isztomin 6:4, 6:4, Janowicz–Roger-Vasselin 6:2, 6:4, Gasquet–Olivetti 6:4, 6:2, elődöntő: Monfils–Nieminen 6:2, 3:6, 6:1, Gasquet–Janowicz 7:6, 7:6.

VINA DEL MAR. – A férfitorna negyeddöntőjében: Giraldo–G. López 3:6, 6:4, 6:2, L. Mayer–Gimeno 3:6, 7:5, 6:3, Fognini–Chardy 6:4, 3:6, 6:2, Almagro–Daniel 6:2, 7:5, elődöntő: L. Mayer–Giraldo 7:6, 6:3, Fognini–Almagro 6:4, 1:6, 7:6.