2024. szeptember 11., szerda

Bennmaradni sem lesz könnyű

Szerbia válogatottja 3:1-re veszített Kanadától a Fed-kupa II. világcsoportja montreali mérkőzésén, így áprilisban az elitben maradásért kell pályára lépni. A keddi sorsoláson Brazília, Thaiföld, Románia és Hollandia lesznek a lehetséges ellenfelek, azaz ha nem játszik a legerősebb összeállításban, a szerb csapat számára a 16 legjobb között maradás is komoly feladatnak ígérkezik.

A döntő pontot Eugenie Bouchard szerezte, aki Jovana Jakšić után Vesna Dolonccal is könnyen elbánt. A kanadai tini a 6:0-s első játszma tán kicsit lazított, elsősorban gyöngébben adogatott, így kétszer is leadta az adogatást, de három ízben nyerte el Dolonc kezdőütését, ami bőven elegendő volt a fölényes győzelemhez. A negyedik egyénit már nem is játszották, míg a párosok meccsén Jakšić és Nina Stojanović a kanadai Fichman, Dabrowski kettős ellen megszerezték a becsületpontot.

A Világcsoport I.-ben a címvédő Olaszország, Németország és Ausztrália elődöntős, s csak tegnap este fejeződött be a Spanyolország–Csehország meccs.

Kanada, Lengyelország, Argentína és Franciaország játszhat minősítőt a Világcsoport I-ért, míg Szerbiával együtt Svédország, Japán és Svájc vív meg a bennmaradásért.

A legújabb ranglisták élcsoportjában nincs változás, a legjelentősebb haladást pedig Gael Monfils jegyzi a montpellier-i tornagyőzelme révén, hisz a 30. helyről a 23.-ra lépett. Novak Đoković maradt 2., Janko Tipsarević a 72.-re esett, Viktor Troicki 95., Dušan Lajović a 99. pozíción legjobbját érte el, Filip Krajinović 239., Ilija Bozoljac 270., Peđa Krstin a 351. helyen a legjobbját jegyzi, úgyszintén a hetet javított és most 483. Györe László.

Férfi világranglista (zárójelben a legutóbbi helyezés): 1. (1.) Rafael Nadal (spanyol) 14 330, 2. (2.) Novak Đoković (szerb) 10 580, 3. (3.) Stanislas Wawrinka (svájci) 5710, 4. (4.) Juan Martín del Potro (argentin) 5370, 5. (5.) David Ferrer (spanyol) 5280, 6. (6.) Andy Murray (brit) 4795, 7. (7.) Tomas Berdych (cseh) 4540, 8. (8.) Roger Federer (svájci) 4355, 9. (9.) Richard Gasquet (francia) 2950, 10. (10.) Jo-Wilfried Tsonga (francia) 2885, 11. (11.) Miloš Raonić (kanadai) 2690, 12. (12.) Tommy Haas (német) 2495, 13. (13.) John Isner (amerikai) 2320, 14 (15.) Fabio Fognini (olasz) 2260, 15 (14.) Mihail Juzsnij (orosz) 2100 pont stb.

A nőknél Jelena Janković 8., Ana Ivanović 12., Bojana Jovanovski 41., Vesna Dolonc 117., Jakšićnak a 146. hely a legjobbja, Aleksandra Krunić 151., Doroteja Erić 225. de a jövő hétfőn már 218. lesz, Ivana Jorović pedig 29 helyet javított és már a 614.

Női világranglista (a Fed-kupa miatt az első 61 helyezett sorrendje nem változott): 1. Serena Williams (amerikai) 11 115, 2. Marija Sarapova (orosz) 10 240, 3. Viktorija Azarenka (fehérorosz) 9325, 4. Agnieszka Radwanska (lengyel) 6845, 5. Li Na (kínai) 5880, 6. Angelique Kerber (német) 5395, 7. Sara Errani (olasz) 5350, 8. Petra Kvitová (cseh) 5225, 9. Samantha Stosur (ausztrál) 3790, 10. Caroline Wozniacki (dán) 3760, 11. Nadja Petrova (orosz) 3075, 12. Roberta Vinci (olasz) 2925, 13. Marija Kirilenko (orosz) 2911, 14. Marion Bartoli (francia) 2710, 15. Dominika Cibulková (szlovák) 2615 pont stb.

Ellenfeleket kaptak a szerb és magyar teniszezők az e heti challengereken. Ilija Bozoljac Kolkattában selejtezőst vár, Fucsovics Márton Bergamóban a fehérorosz Jegor Geramszimovval kezd, Filip Krajinović vetélytársa pedig a franciaországi Quimperben a francia Vincent Millot lesz. A női ranglistán a 257. helyre csúszott magyar Czink Melinda sikerrel vette a midlandi selejtező első körét és a másodikban a listán 715. orosz Ludmila Vaszilevával mérkőzik.

FED-KUPA. – Világcsoport I., 1. forduló: USA–Olaszország 1:3, Spanyolország–Csehország 2:1, Szlovákia–Németország 1:3, Ausztrália–Oroszország 4:0, Világcsoport II., 1. forduló: Kanada–Szerbia 3:1 (Bouchard–Dolonc 6:0, 6:3, Dabrowski, Fichman–Jakšić, Stojanović 6:2, 3:6, 8:10), Svédország–Lengyelország 2:3, Argentína–Japán 3:1, Franciaország–Svájc 3:2.

ZÁGRÁB. –A férfitorna döntőjében: Čilić–Haas 6:3, 6:4.

MOTPELLIER. – A férfitorna döntőjében: Monfils–Gasquet 6:4, 6:4.

VINA DEL MAR. – A férfitorna döntőjében: Fognini–L. Mayer 6:2, 6:4.

ROTTERDAM. – A férfitorna 1. fordulójában Mathieu–Dodig 4:6, 7:6, 6:4.

MIDLAND. – A női ITF-torna selejtezőjének 1. fordulójában: Czink–Melichar 6:1, 6:2, Kačar–Daavettila 2:6, 6:2, 7:5.