2024. szeptember 11., szerda
TENISZ

Nagy fordulatok napja

Đoković ma Robredóval játszik a negyeddöntőért, amelyben a címvédő Murray lehet az ellenfele

Váratlan szabadnapjai miatt Novak Đoković páholyból nézhette Miamiban a 3. forduló meccseit, és mindegy volt neki, hogy a nyolcaddöntő mai találkozójára melyiket kapja a két veterán közül, vajon a spanyol Tommy Robredót vagy a francia Julian Benneteaut, hisz mindkettő ellen kedvező a mérlege. Kiderült, hogy Robredo következik, akivel már öt éve nem játszott, és ez lesz a hetedik összecsapásuk, amelyben a szerb hatodik győzelme negyeddöntőt jelent, és valószínűleg nagy rangadót a címvédő és kebelbarát skót Andy Murray ellen.

A vasárnapi versenynap a nagy fordulatok parádéjával szolgált. A legjobb tízből éppen kipottyant francia Jo-Wilfried Tsonga – aki ma Murray ellenfele lesz – például az elveszített első játszma után a második játékrész rövidítésében 1:5-ös hátrányban volt a ciprusi Markosz Bagdatisz ellen, de sikerült elkerülnie a számára mindenképpen korai búcsút. A nőknél Na Li, aki az 1. fordulóban erőnyerő volt, a másodikban pedig küzdelem nélkül nyert, az első játszmában nagy gondban volt a fiatal amerikai Madison Keysszel, hisz az 5:3-ra és 40:0-ra is vezetett. Amikor ebből a csávából kimászott, a ranglistán második kínai már elemében volt. A cseh Barbora Záhlavová 6:4, 4:1-re vezetett az ukrán tini Elina Szvitolina ellen, mégis kiesett, míg az orosz Jelena Vesznyina az első játszmában kétszer, a másodikban pedig egyszer szerzett breakelőnyt, ami mégsem bizonyult elegendőnek a lengyel Agnieszka Radwanska ellen. A melbourne-i döntős szlovák Dominika Cibulková 2:5-re állt az első játszmában a francia Alize Cornet-vel szemben, mégis nyert, és ma a volt világelső Venus Williamsszel találkozik, aki nagyon megszenvedett az ausztrál Casey Dellacqua elleni meccsen. A legkönnyebben Caroline Wozniacki jutott tovább, akinek a papírformával szemben egy órára sem volt szüksége az amerikai Sloane Stephensszel, míg a két nappal korábban a Jelena Jankovićot hihetetlen módon búcsúztató amerikai Varvara Lepchenko néhány másodperc híján három órát viaskodott a horvát tini Ajla Tomljanovićtyal, amíg végre kiharcolta a Wozniacki elleni mérkőzés jogát.

A férfiaknál még csak a NisikoriDimitrov találkozó hozott nagy harcot, s a nagy lelkesedéssel küzdő japán végül két szoros játszmában múlta felül a tehetséges bolgárt. Nisikori 150 ATP-győzelmét ünnepelte, Dimitrov pedig majd máshol szerzi meg 100. diadalát. Ezzel szemben Roger Federer, Richard Gasquet, Andy Murray és David Ferrer egészen könnyen jutottak be a nyolcaddöntőbe. Különösen Federer adogatása ijesztően jó Miamiban, hisz a veterán svájci, aki saját kezdőütésén csak három pontot engedélyezett a horvát Ivo Karlovićnak, a holland Thiemo De Bakker ellen sem volt sokkal adakozóbb kedvében, hisz riválisának csak hét pontot engedett át az adogatás alkalmával.

A meglehetősen kiegyensúlyozott sorsolás eredménye, hogy Miamiban eddig nem voltak nagy férfirangadók, és a legjobbaknak a torna valójában csak a nyolcaddöntőtől kezdődik, amelynek mai négy párja ismert, a többi négyet pedig az éjjeli mérkőzések határozták meg. Ma így a Federer–Gasquet, Ferrer–Nisikori, Murray–Tsonga és Đoković–Robredo találkozókat tartják meg. Utóbbi kimondott esélyesnek számított a szerencséjének köszönhetően még versenyben volt szerb Dušan Lajović ellen. Papíron a női nyolcaddöntőben Ana Ivanović sem volt esélyes a cseh Petra Kvitovával szemben, de meglepetésnek sem számított, ha a szerb mégis továbbjutott.

A kis tornákról egyelőre csak a franciaországi Croissy női verseny sorsolása ismert, és azonnal megállapítható, hogy az nem kedvezett a két szerbiainak. Az első kiemelt Vesna Dolonc ugyanis a szóba jöhető több könnyebb ellenfél egyike helyett a ranglistán 197. ukrán Lidia Kicsenokot kapta, Aleksandra Krunić pedig a rajton a 3. kiemelt olasz Nastassja Burnett-tel találkozik.

MIAMI. – A női torna 3. fordulójában: V. Williams–Dellacqua 6:4, 5:7, 6:4, Cibulková–Cornet 7:6, 6:4, Szvitolina–Záhlavová 4:6, 6:4, 6:1, A. Radwanska–Vesznyina 7:5, 6:3, Lepchenko–Tomljanović 6:4, 6:7, 7:6, Wozniacki–Stephens 6:1, 6:0, Suárez–Kanepi 6:2, 6:1, Na Li–Keys 7:6, 6:3, férfiak, 3. forduló: Federer–De Bakker 6:3, 6:3, Gasquet–Anderson 6:3, 6:4, Nisikori–Dimitrov 7:6, 7:5, Ferrer–Seppi 6:3, 6:2, Murray–F. López 6:4, 6:1, Tsonga–Bagdatisz 4:6, 7:6, 7:5, Robredo–Benneteau 6:3, 6:4.

OSPREY. – A női ITF-torna selejtezőjének 1. fordulójában: Hradecká–Czink 6:1, 2:6 – feladás.