2024. szeptember 11., szerda
TENISZ

Đoković 2011-es formában

Az elmaradt elődöntőkért Novak Đoković és Rafael Nadal Miamiban parádés döntővel kárpótolta a szurkolókat. A világ két legjobbja rangjukhoz méltó meccsén a szerb 2011-es formában csillogott, és a kezdeti egyensúly után nagy stílusban győzte le a lista első helyezettjét, aki minden tőle telhetőt megtett, esetenként látványosan zárta a sikeres labdameneteket, ezúttal azonban újra kénytelen volt elismerni, hogy megérdemelten veszített. A döntőben Đoković csak az első játékban adott Nadalnak egy esélyt az adogatás elnyerésére, de kivédte azt, utóbb pedig a pompás fogadásnak és a jól kitervezett támadási taktika betartásával háromszor nyerte el annak kezdőütését, így a 6:3, 6:3-as végeredmény reálisnak tekinthető.

Đoković tehát idei második, Miamiban a 4., az 1000-es Mestertornákon a 18., összesen pedig 43. tornagyőzelmét ünnepelte, a Nadal elleni negatív mérlegén pedig a csúcsot jelentő 40. összecsapásukon 22:18-ra szépített. Ami Nadal előnyét illeti a ranglistán, Novak még lefaragott belőle és az most, a keménypályás tavaszi idény befejeztével csak 1920 pontot tesz ki. Đoković továbbá beállította Roger Federer egy csúcsát, hisz ő lett a svájci után a második teniszező, aki kétszer is zsinórban nyert Indian Wellsben és Miamiban. Az 1000-es tornákon szerzett 18. serlegével már egyedül harmadik az öröklistán a 26 trófeát gyűjtött Nadal és a 21-szer nyertes Federer mögött. Az 1000-es tornákkal kapcsolatban az is újdonság, hogy a jelen pillanatban a 9 tornán Đoković 5 (Monte-Carlo, Sanghaj, Párizs, Indian Wells, Miami), Nadal pedig négy titulus (Madrid, Róma, Kanada és Cincinnati) tulajdonosa.

Következik a salakos szezon, amelyben Novak Monte-Carlóban, Nadal pedig Madridban, Rómában és a Roland Garroson védi a serleget, azaz a négy tornán annyi pontot osztanak, hogy Đokovićnak, különösen az esetben ha megszerzi élete első Roland Garrosát, esélye lehet a ranglista első helyének visszaszerzésére.

A legújabb ranglistákon az első tízben Federer, Berdych és Raonić javított, Ferrer és Murray rontott, lejjebb Lajović 11, Krajinović 10 Györe 5, Milojević 109 helyet haladt előre míg Tipsarević 21-et bukott. A nőknél Jelena Janković kettőt, Jakšić 4-et, Czink 69-et bukott, Krunić és Jorović 6-6 helyet, Lukács Vanda 19-et, Argyelán Csilla pedig 198 pozíciót javított.

Az új ranglisták, férfiak: 1. Nadal 13730, 2. Đoković 11810, 3. Wawrinka 5740, 4. Federer 5225, 5. Berdych 4720, 6. Ferrer 4640, 7. Del Potro 4260, 8. Murray 3975, 9. Isner 2715, 10. Raonić 2710, 11. Gasquet 2635, 12. Tsonga 2615, 13. Fognini 2340, 14. Robredo 2140, 15. Dimitrov 2160 pont stb. További szerbiai és magyar helyezések: 78. Lajović 659, 90. Tipsarević 610, 109. Troicki 535, 182. Fucsovics 276, 188. Bozoljac 264, 223. Krajinović 215, 325. Krstin 138, 436. Zekić 90, 477. Györe 76, 558. M. Janković 56, 574. Milojević 52, 582. Balázs 51, 711. Madarász 31 pont stb.

Nők: 1. S. Williams 12660, 2. Na Li 7585, 3. A. Radwanska 5980, 4. Azarenka 5441, 5. Halep 4695, 6. Kvitova 4370, 7. Kerber 4185, 8. Janković 4150, 9. Sarapova 3961, 10. Cibulkova 3720, 11. Errani 3645, 12. Pennetta 3270, 13. Ivanović 3120, 14. Wozniacki 2740, 15. Lisicki 2720 pont stb. További szerbiai és magyar helyezések: 39. Jovanovski 1300, 108. Babos 586, 115. Dolonc 553, 137. Jakšić 468, 154. Krunić 387, 219. Erić 265, 247. Jani 223, 306. Bukta 151, 312. Mirčić 144, 342. Bonić 123, 418. Czink 91, 500. Kostić 68, 503. Čurović 67, 574. Jorović 52, 601. Lukács 48, 619. Szlavkovics 44, 629. Totka 42, 734. Argyelán 27 pont stb.

Ami a kis tornákat illeti három új sorsolás lett ismert. Az algériai Oránban a 15 ezres futuresen a 2. kiemelt Peđa Krstin a horvát Stefan Merunkával kezd, a dijoni női 15 ezres tornán 3. kiemelt Jani Réka-Luca első ellenfele a román Laura-Ioana Andrei, Limában pedig a 3. kiemelt Tamara Čurović az amerikai Jeada Daniellel, az 5. kiemelt Totka Noémi az argentin Daniela Farfannal, Argyelán Csilla a selejtezős orosz Kszenia Sarifovával kezd.

MIAMI. – A férfitorna döntőjében: Đoković–Nadal 6:3, 6:3.