2024. szeptember 11., szerda
TENISZ

Heten még versenyben

Hat szerbiai és egy magyarországi még versenyben van az e heti tornákon, közülük hatan az éjjel játszottak az elődöntőért vagy döntőért, tegnap pedig a 15 éves Katarina Jokić már a legjobb négy közé lépett a šibeniki ITF-tornán, ami jelentős haladást biztosít a ranglistán.

Nincs, sajnos, a továbbjutást kiharcoltak között a zentai Györe László, aki a rovinji negyeddöntőben a horvát Dino Marčantól kapott ki. Györe ezúttal nem fordított 0:3-ról az első játszmában, a másodikban pedig, amikor 2:0-ra elhúzott, azonnal a saját kezdőütését is elveszítette, és szoros harcban, a rövidítésben maradt alul.

A charlestoni női torna 3. fordulójában Jelena Janković az első játszmában csaknem elpuskázta a biztos nyerést, hisz 5:3-nál három játszmalabdája volt, majd 5:4-nél adogatott eredménytelenül a vezetésért. Miután azonban Jelena az első játszmát az 5. esélyből végre megnyerte, a fiatal horvát Ajla Tomljanović már nem tanúsított túl erős ellenállást. Janković az éjjel egy még nagyobb tehetséggel, a kanadai Eugenie Bouchard-ral mérkőzött, aki nagy csatában ütötte ki Venus Williamset. Kétszer már játszottak, s tavaly ugyancsak a charlestoni negyeddöntőben Jelena nyert, Eugenie pedig Tokióban vágott vissza.

Monterreyben Ana Ivanović volt eredményes a másik kanadaival, Alexandra Wozniakkal szemben. A volt világelső szerb győzelme egy pillanatig sem volt veszélyben, a következő ellenfél pedig az éjjel az elődöntőért a szlovák Magdaléna Rybáriková volt. Öt évvel ezelőtt az eddigi egyetlen meccsüket Ana nyerte. Ugyanott Jovana Jakšić a ranglistán 302., de a jelek szerint jó formában levő amerikai Julia Boseruppal találkozott. Az esetleges győzelem a jelenleg 137. Jovanát a ranglista 118. helyének tájára röpíthette.

Filip Krajinović a texasi Halingenben meggyőző volt az amerikai Mico Santiagóval szemben, és a 15 ezres futures torna elődöntőjéért az éjjel egy másik amerikaival, a 26 éves és a ranglistán 689. Jean-Yves Aubone-nal játszott.

Peđa Krstin Oránban már elődöntős, hisz az olasz Matteo Marraival sem volt különösebb gondja, és az elődöntőért a belga Yannick Reuterrelrel, a ranglista 322. helyezettjével játszik, aki már méltó ellenfele lehetne.

Katarina Jokić 24 óránál kevesebb idő alatt kétszer lépett pályára, és már elődöntős is a šibeniki női tornán. A honosított szerbiai tini előbb a német Kim-Alice Grajdeket könnyen, majd a bolgár Viktorija Tomovát csak három szoros játszmában győzte le, és a döntőért ma idősebb honfitársával, a ranglistán újból felemelkedni kívánó Milana Spremóval mérkőzik.

A limai női tornán a vajdasági születésű Argyelán Csillának az argentin Maria Augustina Di Carli sem okozott fejfájást, így Csilla az elődöntőben azzal az argentin Aranza Saluttal mérkőzik, aki előző nap, három játszmában, Totka Noémit győzte le.

MONTERREY. – A női torna 2. fordulójában: Ivanović–Wozniak 6:4, 6:2, Puig–Gibbs 6:4, 6:2, Boserup–Kiick 2:6, 6:2, 6:1, Rybáriková–Morita 6:4 – feladás.

CHARLESTON. – A női torna 2. fordulójában: Janković–Tomljanović 7:5, 6:1, Petković–Lisicki 6:1, 6:0, Hantuchová–Pereira 6:2, 6:3, Bouchard–V. Williams 7:6, 2:6, 6:4, Čepelová–Vesznyina 7:6, 3:6, 6:3, Errani–Peng 7:6, 7:6, Benčić–Szvitolina 6:7, 6:4, 6:1, Šafářová–Stosur 3:6, 6:4, 6:4.

Davis-kupa, negyeddöntő: Japán–Csehország 0:2.

ROVINJ. – A futures torna negyeddöntőjében: Marčan–Györe 6:3, 7:6.

HARLINGEN. – A futures torna 2. fordulójában: Krajinović–Santiago 6:2, 6:4.

ORÁN. – A futures torna negyeddöntőjében: Krstin–Marrai 6:1, 6:1.

LIMA. – A női ITF-torna negyeddöntőjében: Argyelán–Di Carli 6:0, 6:3, Salut–Totka 6:1, 4:6, 6:4.

ŠIBENIK. – A női ITF-torna 2. fordulójában: Jokić–Grajdek 6:2, 6:2, negyeddöntő: Jokić–Tomova 6:4, 6:7, 6:3.