2024. szeptember 11., szerda
TENISZ

Derűre ború?

A szerbiai tenisz múlt heti pompás sikereit követően, amely során hét döntős négy serleget nyert, a jelek szerint a mérsékeltebb eredmények hete következik. Dušan Lajović így Casablancában, Aleksandra Krunić pedig Katowicében nem jutott túl a selejtezőn, Vesna Dolonc a lengyelországi torna rajtján súlyos vereséget szenvedett a francia Alize Cornet-től, míg a tehetséges Nikola Milojević a kazah Simkentben 4:2-re vezetett az első játszmában a spanyol David Estruch ellen, amikor sérülés miatt feladásra kényszerült. Az egyedüli győzelmet Miki Janković aratta Antalyában a svájci Raphael Baltensperger ellen, és a következő körben a 7. kiemelt, 20 éves és a ranglistán 470. német Robin Kernnel mérkőzik.

Ezeket a meccseket követően még négy vas volt a tűzben. Az éjjel Jelena Janković címvédőként és első kiemeltként rajtolt Bogotában. Jovana Jakšić a monterreyi átütő siker után Katowice 1. fordulójában a horvát veterán Mirjana Lučićtyal mérkőzött, s két szettben veszített. Györe László Pulában két játszmában – a másodikban 2:4-ről sorozatban négy játékot nyerve – győzött a szlovén Mike Urbanija ellen, s a 2. fordulóban a svájci Loic Perret következik, míg Filip Krajinović az esti órákban az amerikai Little Rockban a walesi Joshua Miltonnal játszott.

Dolonc Katowicében azonnal 0:3-as hátrányba került, amit a francia Cornet gyöngébb időszaka követett, és az eredmény 3:3-ra alakult. Kulcsfontosságú a 8. játék volt, amelyben Dolonc nyolc breaklabdát mentett, a kilencedikkel azonban már nem boldogult, és a továbbiakban, kétoldalú gyönge teljesítmény mellett, már csak két játékot nyert.

KATOWICE. – A női torna 1. fordulójában: Cornet–Dolonc 6:3, 6:2, A. Radwanska–Kr. Plíšková 6:3, 6:2, Vinci–Pervak 6:3, 6:3, Schiavone–Dusevina 6:0, 6:2, Pironkova–Hlaváčková 4:6, 7:5, 6:1, Kucova–Niculescu 6:1, 6:1, Kukalova–Linette 6:4, 6:3, Meusburger–Frech 6:3, 6:1, Soler–Doi 6:1, 7:5, Rybáriková–Feuerstein 6:2, 7:5, 2. forduló: Peer–Pironkova 6:2, 6:1, Lučić–Jakšić 6:3, 6:4.

BOGOTÁ. – A női torna 1. fordulójában: Duque–Stephens 6:3, 6:3, Kovinić–Gibbs 4:6, 6:3, 6:0, Irigoyen–Kudrjavceva 6:2, 4:6, 6:3, Sapatava–Pfizenmaier 6:4, 2:6, 6:2, Begu–Schmiedlová 6:3, 6:1, Ormaechea–Mayr 7:5, 6:1.

HOUSTON. – A férfitorna 1. fordulójában: Hewitt–Polansky 6:4, 3:6, 6:4, F. López–Ginepri 7:5, 6:2, Young–Harrison 6:0, 6:1, Becker–Ramirez 6:1, 1:6, 6:3, Russell–Gimeno 6:3, 7:6.

CASABLANCA. – A férfitorna 1. fordulójában: Delbonis–Simon 6:4, 6:4, Ramos–Ouahab 6:3, 2:6, 6:1, Peliwo–Volandri 7:6, 6:3, Carballes–Goffin 6:2, 7:5, Hanescu–Haddad 7:6, 6:3, Carreno–Kamke 6:1, 6:2.

PULA. – A futures 1. fordulójában: Györe–Urbanija 6:3, 6:4.

ANTALYA. – A futures 1. fordulójában: M. Janković–Baltensperger 6:2, 6:3.

SIMKENT. – A futures 1. fordulójában: Estruch–Milojević 2:4 – feladás.

BOL. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Bukta–Peckl 6:2, 6:1, Spremo–Dražić 6:0, 6:2.