2024. szeptember 11., szerda
TENISZ

A korona salakon is visszaszerezhető

Monte-Carlóban rajtolt a teniszezők európai salakos idénye, amely során 10 tornát rendeznek. Bukarestben, Oeirasban, Münchenben, Düsseldorfban és Nizzában 250-es tornákat tartanak, amelyeken a legjobb tízből csak Stanislas Wawrinka szerepel (címvédőként Oeirasban), Miloš Raonić pedig ugyancsak Oeirasba és Nizzába nevezett. 500-as torna lesz Barcelonában, ahol Rafael Nadal a címvédő, s játszik David Ferrer és Tomáš Berdych is, Monte-Carlo után Madridban és Rómában tartanak 1000-es mestertornát, amelyeken kevés kivétellel a legjobbak mind ott lesznek, ahogyan Párizsban, a salakzáró Grand Slamen is. Monte-Carlóban Novak Đoković a címvédő, Barcelona után pedig Nadal Madridban, Rómában és a Roland Garroson is tavalyi bajnokként lép fel.

Kérdés, hogy Nadal megvédheti-e az összes pontot, mert ha ezt nem teszi meg, már most tavasszal vissza is adhatja a koronát Đokovićnak, természetesen csak abban az esetben, ha a szerb jócskán felülmúlja tavalyi nem túl rangos eredményeit. Ha csak a jelenlegi hat legjobb esetét vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy Nadal a salakos idény során 5100 pontot véd, Đoković 1910-et, Ferrer 1710-et, Wawrinka 1435-öt, Roger Federer 1050-et, Berdych pedig 820-at. Vagyis, ha ezeket a pontokat előre levonjuk, akkor a Đoković 9770, Nadal 8630, Wawrinka 4325, Federer 4305, Berdych 3900, Ferrer 2930 sorrendet kapjuk, s ehhez kell hozzáadni az idén szerzett salakos pontokat.

Đoković számára roppant fontos, hogy Monte-Carlóban megvédje a címet, mert ha Nadal nyer, előnye a ranglistán újra csaknem 3000 pontra nő. Később Novak Madridban csak 10-et (2. forduló), Rómában 180-at (negyeddöntő), Párizsban 720-at (elődöntő) véd. Ebből adódik a trón visszaszerzésének egyszerű képlete. Novaknak két tornagyőzelem és két döntő kell, de Nadal ne múlja felül a két-két győzelmet és döntőt, valamint egy elődöntőt. Ha viszont Novaknál a két toragyőzelem egyike a Roland Garros lenne, akkor az sem baj, ha Nadal három tornát nyer és két döntőt veszít.

Đoković holnap Monte-Carlóban a 34. évében járó spanyol Albert Montanesszal kezd, aki ellen 5:0 a mérlege, s csak egy játszmát veszített 2009-ben, éppen ezen a tornán.

A vasárnapi döntőkben két-két spanyol és francia siker született. A férfiaknál két veterán, Fernando Verdasco és Guillermo Garcia López nyertek, a nőknél Alize Cornet és Caroline Garcia vitték el a pálmát. Utóbbi Bogotában Jelena Jankovićot verte, és első WTA-serlegét szerezte.

Filip Krajinović Little Rockban is bajnok lett, ami második futures-győzelme, és ami révén, pályafutása során másodszor, felkerül a 200 legjobb listájára. Krajinović ezen a héten a floridai Sarasota 100 ezer dolláros tornáján indul, ahol a ranglistán 600. amerikai Sekou Bangourával kezd.

A legújabb listákon a szerbiaiak közül Krajinović 19, Györe 7, Krstin 38 helyet javított, a nőknél pedig jelentősen haladt Katarina Jokić (113 hely) és a magyar Argyelán Csilla (41) is. Krajinović kivételével a többi említett pályafutása legjobbját jegyzi, ahogyan Jovana Jakšić is a 105. pozíción.

A legújabb ranglisták, férfiak: 1. Nadal 13 730, 2. Đoković 11 680, 3. Wawrinka 5760, 4. Federer 5355, 5. Berdych 4720, 6. Ferrer 4640, 7. Del Potro 4260, 8. Murray 4040, 9. Gasquet 2635, 10. Raonić 2580, 11. Isner 2555, 12. Tsonga 2550, 13. Fognini 2400, 14. Dimitrov 2130, 15. Juzsnyij 2090 pont stb. További szerbiai és magyar helyezettek: 79. Lajović 659, 90. Tipsarević 610, 112. Troicki 535, 183. Fucsovics 276, 191. Bozoljac 264, 204. Krajinović 242, 285. Krstin 163, 440. Zekić 89, 474. Györe 78, 565. M. Janković 56, 587. Milojević 52, 595. Balázs 51 pont stb. Nők: 1. S. Williams 12 375, 2. Na Li 7585, 3. A. Radwanska 5980, 4. Azarenka 5441, 5. Halep 4695, 6. Kvitová 4295, 7. Kerber 4110, 8. Janković 4010, 9. Sarapova 3961, 10. Cibulková 3720, 11. Errani 3645, 12. Ivanović 3280, 13. Pennetta 3270, 14. Lisicki 2735, 15. Wozniacki 2730 pont stb. További szerbiai és magyar helyezettek: 39. Jovanovski 1300, 105. Jakšić 602, 116. Dolonc 553, 119. Babos 546, 158. Krunić 399, 229. Erić 253, 246. Jani 223, 306. Bukta 152, 425. Czink 90, 578. Jorović 52, 688. Jokić 34, 692. Argyelán 34 pont stb.

MONTE-CARLO. – Chardy–Sijsling 1:6, 6:2, 7:6, Dolgopolov–Gulbis 6:2, 6:4, Mahut–Thiem 4:6, 6:3, 6:2, Turszunov–Haase 6:1, 5:7, 6:3, Štepanek–Karlović 6:1, 6:2, Kohlschreiber–Bolelli 6:3, 6:4, Fognini–Sousa 5:7, 7:5, 6:4, Montanes–Paire 7:5, 4:6, 6:2, Rosol–Donszkoj 7:5, 6:1.

KATOWICE. – A női torna döntőjében: Cornet–Giorgi 7:6, 5:7, 7:5.

BOGOTÁ. – A női torna döntőjében: Garcia–Janković 6:3, 6:4.

HOUSTON. – A férfitorna döntőjében: Verdasco–Almagro 6:4, 7:5.

CASABLANCA. – A férfitorna 2. fordulójában: G. López–Granollers 5:7, 6:4, 6:3.

LITTLE ROCK. – A futures döntőjében: Krajinović–Smethurst 6:1, 7:6.

KUALA LUMPUR. – A női torna 1. fordulójában: Kovinić–Mestach 6:4, 6:2.