2024. szeptember 11., szerda
TENISZ

Fanni bravúrja

Nagyszerűen kezdte profi pályafutását a magyar Stollár Fanni. A budapesti tini a hollandiai Amstelveen ITF-tornájának 2. fordulójában a mezőny első kiemeltjét, a brazil Beatriz Haddad Maiát győzte le két játszmában, és ma a negyeddöntőben lesz érdekelt, ahol ismeretlen holland vagy belga riválisa lesz.

Továbbjutóként tegnap még csak Nikola Milojevićet, Jani Réka Lucát és Ana Ivanovićot említhettük, míg Babos Tímea, Filip Krajinović, Fucsovics Márton, Bondár Anna és Miki Janković számára véget ért a versenyhét.

Milojević Belgrádban könnyen boldogult kezdő honfitársával, Bojan Zdravkovićtyal, és ma a negyeddöntőben azzal a montenegrói Ljubomir Čelebićtyel mérkőzik, aki nagy meglepetésre Miki Jankovićot búcsúztatta. A montenegrói játékos 22 éves és 1161. a ranglistán.

Jani Budapesten elődöntős lett, tegnap ugyanis elveszítette az első játszmát a bolgár Dia Evtimova ellen, a másik kettőt azonban magabiztosan nyerte. Jani a döntőért a horvát Adrijana Lekajjal játszik.

Babos csak egy játszmát nyert Birminghamben a cseh Barbora Záhlavová ellen, a nyolcaddöntő révén azonban jelentősen javít, s a naprakész ranglistán a 108. helyet így a 94. pozícióval váltotta fel.

Kikapott a 19 éves ausztrál Nick Kyrgiostól, de Filip Krajinović is javított, s a tegnapi napon a 123. helyen volt, ami pályafutása legjobbja.

Fucsovics két szoros játszmában veszített a brazil Joao Sousa ellen, míg Bondár Annának semmi esélye nem volt a lényegesen tapasztaltabb horvát Ana Savić ellen.

A mérleg pozitív oldalát az este Ana Ivanović növelte, aki mindössze két játékot veszített el az amerikai Lauren Davis ellen. Ana ma a negyeddöntőben a cseh Klara Koukalovával mérkőzik.

Előző napon két nagy meglepetés született. A németországi Hallében az alig ismert német Peter Gojowczyk felülmúlta a kanadai Miloš Raonićot, míg Londonban a lett Ernests Gulbis a francia Kenny De Scheppertől szenvedett vereségét.

BIRMINGHAM. – A női torna 2. fordulójában: Wozniak–Konta 6:4, 6:2, Stosur–McHale 6:1, 6:3, Zsang–Peer 6:3, 3:6, 6:2, Koukalová–Razzano 5:7, 7:6, 7:6, Dellacqua–Lepcsenko 6:4, 6:3, Flipkens–Giorgi 6:3, 6:2, Cetkovská–Rybáriková 6:4, 7:5, nyolcaddöntő: Záhlavová–Babos 6:2, 0:6, 6:3, Stephens–Riske 7:6, 2:6, 6:1, Ivanović–Davis 6:1, 6:1.

HALLE. – A férfitorna 2. fordulójában: Gojowczyk–Raonić 6:4, 6:4, Nisikori–Monfils 6:1, 3:6, 6:3, Falla–Haase 7:6, 6:4, Federer–Sousa 6:7, 6:4, 6:2.

LONDON. – A Queen’s Club tornájának 2. fordulójában: Wawrinka–Bagdatisz 3:2 – feladás, Matošević–Lacko 7:6, 6:3, Štepanek–Tomić 7:6, 7:6, De Scheeper–Gulbis 7:6, 7:5, Tsonga–Goffin 7:6, 6:2, Murray–Mathieu 6:4, 6:4, F. López–Hewitt 6:3, 6:4, Dolgopolov–Isztomin 7:6, 7:6.

AMSTELVEEN. – A női ITF-torna 2. fordulójában: Stollár–Haddad 6:4, 6:4.

BUDAPEST. – A női ITF-torna 2. fordulójában: Savić–Bondár 6:4, 6:0, negyeddöntő: Jani–Evtimova 4:6, 6:4, 6:0.

BELGRÁD. – A futures 1. fordulójában: Milojević–Drinić 6:0, 6:2, 2. forduló: Milojević–Zdravković 6:1, 6:1, Čelebić–M. Janković 6:4, 6:2.

NOTTINGHAM. – A challenger 2. fordulójában: Krajinović–Fischer 7:6, 0:6, 6:3, negyeddöntő: Kyrgios–Krajinović 4:6, 6:4, 7:6.

CALTANISSETTA. – A chalenger 2. fordulójában: Sousa–Fucsovics 7:5, 7:6.