2024. szeptember 11., szerda
TENISZ

Ivanović is befejezte

Három játszmában veszített a német Lisicki ellen – Čilić várja Đokovićot – Az ifiknél szerbiai győzelmek

Novak Đoković 6:3, 6:4, 7:6-ra legyőzte a francia Jo-Wilfried Tsongát, így egyedüli szerbiaiként maradt versenyben az egyesben, holnap pedig a negyeddöntőben a horvát Marin Čilićtyel mérkőzik. Đoković és Čilić eddig kilenc alkalommal játszottak, s minden alkalommal a szerb győzött, Čilić pedig csak három szettet nyert, abból is kettőt rövidítésben. Ez lesz viszont az első füves meccsük, ami a horvát kedvenc talaja, amit pénteken a cseh Tomáš Berdych elleni háromjátszmás győzelmével is igazolt.

A wimbledoni torna Ana Ivanović számára is véget ért. A volt világelső szerb tegnap jól kezdett a német Sabine Lisicki elleni, szombaton félbeszakított meccs folytatásán, a befejezés azonban nagyon rosszul sikerült, így a tavaly döntős német jutott a nyolcaddöntőbe, és a kazah Jaroszlava Svedovával játszik újabb nagyszerű londoni eredményért. Ivanović a második játszmában 1:1-es állásnál félbeszakított csata folytatásán a hatodik játékban nyerte el a német adogatását, és 5:2-re vezetett, amikor eső miatt szakadt meg a játék. Amikor visszatértek a pályára, Ana gyorsan egyenlített, ám a harmadik játszmában teljesen visszaesett, kétszer is elveszítette az adogatást, így ismét a várakozástól elmaradó eredményt ért el egy nagy tornán.

Svedova játék nélkül jutott tovább, mert az amerikai Madison Keys a szombaton a második játszma rövidítése előtt megszakadt meccs folytatásán, sérülés miatt, meg sem jelent. A nyolcaddöntő első meccsei cseh sikerekkel zárultak. Előbb a tapasztalt Lucie Šafářová csak két játékot engedélyezett fiatal honfitársnőjének, a Bojana Jovanovskit verő Tereza Šmitkovának, majd Barbora Záhlavová-Strýcová, miután az előző körben Na Lit ütötte ki, tegnap a dán Caroline Wozniackit is felülmúlta. Ezzel kiharcolt még egy cseh házirangadót, hisz következő ellenfele Petra Kvitová lesz, aki magabiztosan győzte le a kínai veterán Suaj Penget. Šafářová az A. RadwanskaMakarova mérkőzés győztesét várja, vagyis a női alsó ágon három cseh és egy lengyel vagy orosz teniszezőnő maradt versenyben, míg a felső ágon elsőnek a kanadai Eugenie Bouchard jutott tovább a francia Alize Cornet elleni győzelmével, a papírforma pedig azt sugallja, hogy következő ellenfele a tíz évvel ezelőtti bajnok orosz Marija Sarapova lesz, a másik meccsen pedig, ha nem történik nagy meglepetés, a román Simona Halep és a német Lisicki játszanak az elődöntőért.

Sikeresen rajtoltak a szerbiai ifik. Ivana Jorović három játszmában nyert az amerikai Kaitlyn McCarthy ellen, míg az újvidéki Petar Čonkić a harmadik játszmában vezetett, amikor az orosz Medvegyev sérülés miatt feladásra kényszerült. Jorović a 2. fordulóban a spanyol Paula Badosa Giberttel, Čonkić pedig az amerikai Logan Smithtel találkozik.

WIMBLEDON. – A férfitorna 3. fordulójában: Nisikori–Bolelli 3:6, 6:3, 4:6, 7:6, 6:4, Wawrinka–Isztomin 6:3, 6:3, 6:4, F. López–Isner 6:7, 7:6, 7:6, 7:5, nyolcaddöntő: Đoković–Tsonga 6:3, 6:4, 7:6, Murray–Anderson 6:4, 6:3, 7:6, Čilić–Chardy 7:6, 6:4, 6:4. Nők, 3. forduló: Lisicki–Ivanović 6:4, 3:6, 6:1, Svedova–Keys 7:6, 6:6 – feladás, nyolcaddöntő: Bouchard–Cornet 7:6, 7:5, Šafářová–Šmitková 6:0, 6:2, Záhlavová–Wozniacki 6:2, 7:5, Kvitová–Peng 6:3, 6:2. Lányok, 1. forduló: Jorović–McCarthy 6:1, 4:6, 6:3. Fiúk, 1. forduló: Čonkić–Medvegyev 3:6, 7:6, 2:1 – feladás.

ŠABAC. – A futures döntőjében: Krstin–Jarry 5:7, 6:4, 7:6.

BRAUNSCHWEIG. – A challenger 1. fordulójában: Mečir–Krajinović 3:6, 6:3, 6:2.