2024. szeptember 11., szerda
TENISZ

Három bajnok csatája

Becker és Ivanišević irányítják a páholyból a mai szerb–horvát rangadót – Dimitrov Murray skalpjára vadászik – Kiesett Nadal, Radwanska és Sarapova is

Novak Đoković nem hibázott, egészen jó játékkal győzte le hétfőn este a francia Jo-Wilfried Tsongát, és zsinórban 21. alkalommal jutott be a nagy tornák negyeddöntőjébe. Ma már az elődöntőért játszik, az ellenfele a horvát Marin Čilić, meccsüket pedig három bajnok viadalának is nevezhetjük, hisz a 2011-ben nyertes Đoković mögött Boris Becker, a nagy tornákon igazán még nem bizonyított Čilić páholyában pedig Goran Ivanišević ül.

A francia teniszező elleni taktika egyszerű volt, a 18. meccsükön a 13. győzelmet ünnepelt Novaknak semmi újítást sem kellett bevetni. Amennyire csak tudta, leterhelte Tsonga fonákját, s nagyon odafigyelt a francia adogatására, mert az hiába volt nagyon magas színvonalú, amikor tudvalevő, hogy senki sem képes folyamatosan jól nyitni, s aktív fogadással adódik majd alkalom a breakre. Így is történt, Tsonga szorgalmasan ütötte az ászokat, amikor viszont nem találta el az elsőt, Đoković nagy önbizalommal indulhatott a pontért. Mindössze két break elegendő is volt, hisz a harmadik játszma rövidítésében a lelkileg már megingott francia nem kerülhetett nyerő alkalomba.

Csaknem ugyanezt a képletet láthatjuk ma is. Čilićnek is az adogatás a legnagyobb ereje, azonkívül tenyeressel tud csak nagy gondot okozni. Egészen bizonyos, hogy Đoković ma is az ellenfél fonákját támadja és az adogatását próbálja semlegesíteni, ami a múltban a horvát ellen már kilencszer hibátlanul sikerült is. Čilićnek az esetleges győzelemhez ötjátszmás meccs kellene, amelyben végig kifogástalanul adogatna. Nehezen képzelhető el, hogy ezt meg tudja tenni, három szettben pedig, mint Berdych és Chardy ellen, aligha győzhet.

A mai másik férfirangadón a címvédő Andy Murray-t az első idei komoly teszt várja. A skót a fiatal korosztály legjobbjával, a bolgár Grigor Dimitrovval mérkőzik, akinek sokkal nagyobb az esélye a sikerre, mint Čilićnek Novak ellen. Az alsó ágon csak az este alakult ki a negyeddöntő párosítása. Roger Federer legyőzte Tommy Robredót, Wawrinka magabiztosan nyert F. López ellen, így a két svájci egymás ellen játszik majd az elődöntőért, míg a másik ágon Rafael Nadal ellenfele Nick Kyrgiosz volt, s az 1995. április 27-én született ausztrál-görög fiú négy játszmában nyert, így Miloš Raonićtyal találkozik, aki négy játszmában győzte le Kej Nisikorit.

A nőknél az első kiemelt Serena Williams, a második Na Li, a negyedik Agnieszka Radwanska és az ötödik Marija Sarapova távozása után a román Simona Halep maradt a legmagasabban rangsorolt kiemelt, mégsem ő nevezhető meg a legkomolyabb bajnokjelöltnek, hanem a cseh Petra Kvitová. Tegnap kora délután még Sarapova is a végső győzelemre esélyesek közé volt sorolható, a nyolcaddöntőben azonban a német Angelique Kerber ellen három játszmában veszített, aki a négy közé jutásért a fiatal kanadai trónkövetelővel, Eugenie Bouchard-ral találkozik. Kvitová már túl van a nyolcaddöntőn, az elődöntőért honfitársnőjével, a Na Li és Caroline Wozniacki ellen is nyertes Barbora Záhlavovával játszik, s ha nyer, a szintén cseh Lucie Šafářová lesz a döntő előtti utolsó akadály.

WIMBLEDON. – A férfitorna nyolcaddöntőjében: Đoković–Tsonga 6:3, 6:4, 7:6, Murray–Anderson 6:4, 6:3, 7:6, Dimitrov–L. Mayer 6:4, 7:6, 6:2, Federer–Robredo 6:1, 6:4, 6:4, Wawrinka–F. López 7:6, 7:6, 6:3, Raonić–Nisikori 4:6, 6:1, 7:6, 6:3, Kyrgios–Nadal 7:6, 5:7, 7:6, 6:3. Nők, nyolcaddöntő: Makarova–A. Radwanska 6:3, 6:0, Halep–Dijasz 6:3, 6:0, Lisicki–Svedova 6:3, 3:6, 6:4, Sarapova–Kerber 6:7, 6:4, 4:6, Šafářová–Makarova 6:3, 6:1. Lányok, 1. forduló: Teichmann–Stollár 6:2, 7:5.