2024. szeptember 11., szerda
TENISZ

A trófea a trónra segít

Đoković legyőzte Dimitrovot, ellenfele a vasárnapi döntőben Roger Federer lesz

Novak Đoković négy játszmában nyert a bolgár Grigor Dimitrov ellen, és pályafutása során harmadszor bejutott a wimbledoni torna döntőjébe. A vasárnap 15 órára kiírt zárómeccs lesz a szerb összesen 14. döntője a nagy tornákon, a cél pedig a hetedik serleg megnyerése, ami azt is jelentené, hogy Đoković visszaveszi a világranglista első helyét. Novak a döntőben Roger Federerrel vívja 35. egymás közötti meccsét. Roger 18:16-ra vezet Novak ellen.

A tegnapi mérkőzés nem tartozott a látványos és örökké emlékezetes rangadók közé. A tét rányomta bélyegét a játékra, így eleinte a bolgár hibázott sokat, azután pedig Novak viszonozta a hibákat, így az egészből egy kemény és bizonytalan kimenetelű küzdelem lett. Novak először az első játszma 5. játékában nyerte el az adogatást, és ezt az előnyt meg is őrizte. A második szettben Novak 3:1-re húzott el, amikor váratlanul visszaesett, s Dimitrov zsinórban öt játékot nyert az egyenlítésért. A harmadik szettben az adogatók, ha nem is mindig könnyen, de őrizték a kezdőütés előnyét, a rövidítésben pedig Đoković 4:1-re vezetett, ami elegendő is volt a 2:1-es előnyhöz. A negyedik játszmában újra Novak nyerte el elsőnek az ellenfél adogatását, aki azonnal vissza is vágott, így valamivel később megint rövidítés következett. Ebben a bolgár volt a jobb, 6:3-ra elhúzott, három alkalma volt az egyenlítésre, de mindhármat kihagyta. Ez viszont elegendő volt Đokovićnak, hogy egészen váratlanul meccslabdához jusson, és zárja is a megpróbáltatásokkal teli mérkőzést.

A nőknél két nagyon egyforma meccset láthattunk az elődöntőben. A 2011-ben bajnok Petra Kvitová honfitársnője, Lucie Šafářová ellen, valamint a kanadai Eugenie Bouchard is a román Simona Haleppel szemben nagy csatát vívott az első játszmában, amelyben döntés csak a rövidítésben született. Mint kiderült, aki vezetést szerzett, lovon is volt, hisz a második játszmában gyorsan behozhatatlan előnyre tett szert. Így ma a 15 órakor kezdődő döntőben Kvitová és Bouchard mérkőznek. Második nagy döntőjében a cseh a második serlegért játszik, s már biztosította a ranglista negyedik helyét, míg a kanadai, csak egy évvel azután, hogy komoly profi lett, az Australian Open és a Roland Garros idei elődöntőjét követően, máris döntőt vívhat. Ha nyer, Bouchard feltör a ranglista 6. helyére, vereség esetén pedig hétfőtől 7. lesz, vagyis először látjuk a legjobb tíz között, míg Halep marad a harmadik helyen, de már csak 175 pontos lemaradással a kínai Na Li mögött. Kvitová és Bouchard eddig csak egyszer találkoztak, s tavaly Torontóban a cseh győzött 6:3, 6:2-re. Ezúttal nem kellene ilyen egyoldalú meccset várni, hisz Bouchard sokat fejlődött azóta, s bár Kvitová az esélyesebb, az sem lenne csoda, ha a fiatal kanadai vehetné át a serleget.

A végére maradt esély a magyar sikerre is, hisz női párosban Babos Tímea a szerb származású francia Kristina Mladenovićtyal az oldalán bejutott a döntőbe, a Petković/Rybáriková német/szlovák duó elleni 6:1, 6:3-as győzelmével. Babosék a döntőben az olasz Errani/Vinci kettőssel mérkőznek.

WIMBLEDON. – A férfitorna elődöntőjében: Đoković–Dimitrov 6:4, 3:6, 7:6, 7:6, Federer–Raonić 6:4, 6:4, 6:4.

TODI. – A challenger negyeddöntőjében: Fucsovics–Gombos 6:4, 6:2.

TORUN. – A női ITF-torna negyeddöntőjében: Uberalova–Jakšić 6:2, 6:4.

BRÜSSZEL. – A női ITF-torna 2. fordulójában: Rosatello–Argyelán 2:6, 6:2, 6:2.