2024. szeptember 11., szerda
TENISZ

Az adogatáson múlott

Előző este Babos Tímea, Aleksandra Krunić és Fucsovics Márton is befejezte szereplését az e heti tornákon. Babos harmadik kiemeltként a franciaországi Biarritzban kapott ki a hetedik kiemelt luxemburgi Mandy Minellától, Krunićot Bukarestben a világranglistán harmadik Simona Halep győzte le, míg Fucsovicsnak az olaszországi San Benedettóban nem jött össze a bravúr, és a 2. fordulóban a bosnyák Damir Džumhurtól szenvedett vereséget.

Elvben a három eredmény egyike sem meglepetés, hisz Babos korábban is kikapott már az inkább szemrevalóságával, mintsem tenisztudásával kiemelkedő luxemburgitól, Krunić sehogyan sem számíthatott sikerre a Roland Garros döntőse ellen, Džumhur pedig, nem sokkal ugyan, de magasabban rangsorolt, mint a magyar. Végül azonban a három vereségben közös vonás is található. A meccseket ugyanis mindhárom esetben a rosszabbul adogató veszítette el. Babos például négyszer nyerte el Minella adogatását, de hat kettős hibát vétve a sajátját nyolcszor adta le, vagyis adogatójátékai felét sem nyerte meg. Krunić, nagy meglepetésre, háromszor is breakelt Halep ellen, viszont a hatból egy esetben sem tudta hárítani a román adogatáselnyerési alkalmát. Valamivel szorosabb volt San Benedettóban, ahol Fucsovics az első játszmában 5:3-ra vezetett Džumhur ellen, adogatott is az első játszmáért, és nem számított, hogy hatszor nyerte el a bosnyák adogatását, amikor a sajátján hétszer is elbotlott. Krunić így is 12 helyet javít a ranglistán, Babos 11-et vagy többet csúszik vissza, és valószínűleg ismét kiesik a legjobb százból, míg Fucsovicsra két hely haladás vár.

Nem számítva a belgrádi futurest, ahol Miki Janković próbálkozik serleget nyerni, már csak Dušan Lajović maradt versenyben, aki az este a svédországi Båstad tornája negyeddöntőjének zárómeccsén a portugál Joao Sousával találkozott. A ranglistán 40. portugál volt az esélyesebb, a győztes pedig a mai elődöntőben az első helyen kiemelt spanyol David Ferrer és a tornán hetedikként rangsorolt argentin Carlos Berlocq találkozójának továbbjutójával csaphat össze.

BÅSTAD. – A férfitorna 2. fordulójában: Verdasco–Ramos 6:1, 7:5, Ferrer–Hanescu 6:4, 6:0, Berlocq–Albot 5:7, 6:4, 6:2.

NEWPORT. – A férfitorna negyeddöntőjében: Groth–Mahut 6:3, 6:4, Karlović–Sela 7:6, 7:5.

STUTTGART. – A férfitorna 2. fordulójában: Rosol–Kohlschreiber 7:5, 7:6, F. López–Gimeno 6:7, 6:2, 6:3, Delbonis–Becker 6:7, 6:4, 6:4, Giraldo–Davigyenko 6:1, 6:7, 6:3, Fognini–Golubev 6:4, 6:4, G. López–Marti 7:6, 7:5, Bautista–Sörensen 6:3, 1:6, 6:1.

BAD GASTEIN. – A női torna 2. fordulójában: Errani–Ormaechea 6:3, 6:0, Scheepers–Meusburger 4:6, 6:1, 6:2, negyeddöntő: Min–Ka. Plíšková 6:2, 6:1.

BUKAREST. – A női torna 2. fordulójában: Halep–Krunić 6:2, 6:4, Vinci–Soler 3:6, 6:2, 6:1, Kovinić–Knapp 6:4, 2:6, 6:3, Cetkovská–Bertens 6:4, 3:6, 7:6.

BIARRITZ. – A női ITF-torna negyeddöntőjében: Minella–Babos 6:3, 5:7, 6:0.

SAN BENEDETTO. – A challenger 2. fordulójában: Džumhur–Fucsovics 7:6, 6:4.

BELGRÁD. – A futures 2. fordulójában: M. Janković–Bejtulahi 6:4, 7:5.