2024. szeptember 11., szerda

Csak Đoković ellenfeleinek nehezebb

Torontóban a férfiak, Montrealban a nők – Krajinović Cortinában, Tepavac Zomborban győzött – 13 szerbiai a legjobb 500 között

Néhány váratlan kisiklás ellenére a szerbiai teniszezők tegnap jó hetet zártak, a remény pedig, hogy ma egy még jobbat kezdenek. A tegnapi déli órákban Filip Krajinović második serlegét nyerte a challengereken, Marko Tepavac pedig másodszor győzött futures tornán. Ha hozzáadjuk Viktor Troicki és Györe László elődöntőit, valamint Ana Ivanović és Bojana Jovanovski negyeddöntőjét, máris világos, hogy csak egy értékesebb siker hiányzott a rangosabb tornákon – amit ezen a héten Torontóban a négy hét után a versenyzéshez visszatérő világelső Novak Đoković valósíthatna meg.

Đoković a kanadai 1000-es rangú tornán az első kiemelt, és helyi idő szerint pénteken este önmagának húzott ki nagyon nehéz sorsolást. Ha viszont neki nem lesz könnyű, mit szóljanak hozzá leendő ellenfelei? Nekik több okuk lehet a panaszra, hogy Novak útjába kerültek. Novak március óta nem játszott kemény borításon, a napokban azonban a helyszínen edzett, ahol 2007-ben, 2011-ben és 2012-ben már bajnok volt, a jó formára pedig már a rajton szüksége lesz, hisz a 2. fordulóban a cseh Radek Štepanek vagy a francia Gael Monfils következik. A nyolcaddöntőben Jo-Wilfried Tsonga, a negyeddöntőben Andy Murray, az elődöntőben Stan Wawrinka, a döntőben pedig Roger Federer lehet Novak legmagasabban rangsorolt ellenfele. A kanadai tornán jó eredményre elsősorban még Tomáš Berdych, Miloš Raonić és Grigor Dimitrov számíthat, bárki más elődöntőbe jutása nagy meglepetés lenne.

A férfiak mezőnyében Đoković az egyetlen szerbiai, míg a nők montreali tornáján Jelena Janković, Ana Ivanović és Bojana Jovanovski lesz ott. Jelena az 1. fordulóban erőnyerő, a másodikban az amerikai Sloane Stephensszel vagy a kanadai Alexandra Wozniakkal játszik. Ana, aki Stanfordban csak némi balszerencse révén veszítette el a negyeddöntőt a világelső Serena Williamsszel szemben, de hosszú idő után visszajutott a legjobb tíz közé, selejtezőssel kezd, a 2. fordulóban a kínai Zsang vagy újabb selejtezős következhet, míg a nyolcaddöntőben a két szerbiai egymással találkozhat. Jovanovski sorsolása is nehéz, hisz elsőre a spanyol Carla Suárezt kapta.

A legjobbak közül a héten a férfiaknál csak Rafael Nadal és Juan Martín del Potro, a nőknél pedig Na Li és Simona Halep nem játszik.

Nagy sikert ért el Krajinović, aki az olasz Cortinában pályafutása második challengerét nyerte. A zombori játékos az elődöntőben Troickit, a döntőben pedig az olasz Federico Gaiót győzte le egyformán az elveszített első játszma után. Az új pontokkal Filip ma már a ranglista 110. helye táján találja magát. Troicki sem panaszkodhat, hisz ő 160 helyet javít, és feltör a 465. pozícióra. Vele és Tepavaccal együtt, aki Zomborban élete második futuresét nyerte, Szerbiának a következő hétfőn már 13 teniszezője lesz az ATP-lista 500 legjobbja között, hisz Tepavac a 475. helyig halad.

Ezen a héten Troicki és Krajinović ismét együtt szerepelnek, mindketten szabadkártyát kértek és kaptak a San Marinó-i challengerre. A zombori teniszező az 1. fordulóban ismét a tegnap legyőzött Gaióval mérkőzik, míg Troicki a moldvai Radu Albotot kapta első ellenfélnek. Az amerikai Aptosban megrendezésre kerülő challengeren a magyar Fucsovics Márton lesz érdekelt. A prágai challengeren a selejtezőben indult a belgrádi Miki Janković, aki első két meccsén orosz és ausztrál ellen nyert, a tábláért pedig ma az amerikai Greg Ouellette-tel találkozik.

CORTINA. – A challenger negyeddöntőjében: Troicki–Gimeno 6:4, 6:3, elődöntő: Krajinović–Troicki 2:6, 7:5, 6:3, döntő: Krajinović–Gaio 2:6, 7:6, 7:5.

STANFORD. – A női torna negyeddöntőjében: S. Williams–Ivanović 2:6, 6:3, 7:5, Petković–V. Williams 6:1, 3:6, 7:5, Kerber–Muguruza 6:2, 6:1, Lepcsenko–Vickery 6:1, 6:0, elődöntő: S. Williams–Petković 7:5, 6:0, Kerber–Lepcsenko 4:6, 7:6, 6:2.

WASHINGTON. – A női torna negyeddöntőjében: Eraković–Jovanovski 6:4, 6:4, Nara–Mladenović 6:3, 6:1, Kuznyecova–King küzdelem nélkül, Makarova–Pavljucsenkova 7:6, 6:3, elődöntő: Nara–Eraković 0:6, 6:4, 6:4, Kuznyecova–Makarova 6:3, 6:2.

KITZBÜHEL. – A férfitorna negyeddöntőjében: Thiem–Granollers 6:4, 7:5, Monaco–Seppi 6:2, 3:6, 6:3, elődöntő: Goffin–M. Gonzalez 5:7, 6:4, 6:3, Thiem–Monaco 6:3, 6:1, döntő: Goffin–Thiem 4:6, 6:1, 6:3.

WASHINGTON. – A férfitorna negyeddöntőjében: Young–Anderson 3:6, 7:6, 6:2, Raonić–Johnson 7:6, 6:2, Gasquet–Nisikori 6:1, 6:4, Pospisil–Giraldo 6:7, 6:3, 6:4, elődöntő: Raonić–Young 6:4, 7:5, Pospisil–Gasquet 6:7, 6:3, 7:5.

VANCOUVER. – A női ITF-torna negyeddöntőjében: Curenko–Babos 6:3, 6:1.

PLZEŇ. – A női ITF-torna negyeddöntőjében: Hogenkamp–Czink 5:7, 7:6, 6:3.

ZOMBOR. – A futures negyeddöntőjében: Tepavac–Katić 6:1, 2:0 – feladás, elődöntő: Tepavac–Jotovszki 7:5, 6:1, döntő: Tepavac–Zekić 6:3, 7:6.

PRÁGA. – A challenger selejtezőjének 1. fordulójában: M. Janković–Rumjancev 6:3, 6:2, 2. forduló: M. Janković–Agar 6:2, 6:2.