2024. szeptember 10., kedd
TENISZ

Đoković részt vesz a párizsi tornán

Habár sokáig kérdéses volt, hogy az apai örömök elé néző Novak Đoković, a világranglista első helyén álló teniszező részt vesz-e a párizsi tornán, csütörtökön biztossá vált, hogy a szerb teniszező pályára lép a francia fővárosban, s megpróbálja megvédeni tavalyi első helyét.

„Kínában az idén is nagyon jól éreztem magam. Köszönöm, hogy szurkoltok nekem, és azt is, hogy mindenben támogattok, bárhová is megyek. Ezúttal egy kollázst teszek közzé, amelyen a kínai szurkolóim láthatók, s ezzel szeretnék nekik köszönetet mondani, hogy mögöttem állnak. Irány Párizs!” - olvasható Đoković üzenete a közösségi portálokon.

Mivel Đokovć felesége, Jelena babát vár, így több fórumon is olvasható volt, könnyen megtörténhet, hogy a szerb teniszező nem indul el a párizsi tornán. Azonban a Federer elleni sanghaji vereség kissé megkomplikálta az első helyért folytatott küzdelmet, mivel Đokovićnak jelenleg 11 510 pontja van, a svájcinak pedig 9080. Az év végéig Đoković 2500, Federer pedig 1060 pontot véd. A párizsi torna október 27-én kezdődik: a tavalyi döntőben a szerb teniszező David Ferrert győzte le.