2024. szeptember 10., kedd

Novak estére rajtol

Đoković 21 órakor Marin Čilićtyel találkozik – Nisikori legyőzte Murray-t – Gálfi Dalma második tornagyőzelme

Novak Đoković két céllal vág neki ma a londoni mestertornának. Az első, hogy jövő vasárnap negyedszer is átvehesse a rangos torna serlegét, s hogy megvédje a világranglista első helyét. Ha az első célt megvalósítja, azzal megvan a második is. Első akadálya a céljaihoz vezető úton a horvát Marin Čilić lesz, akivel hibátlan 10:0 a mérlege, legutóbbi két csatájuk viszont – igaz, salakon és füvön, nem pedig kemény borításon és csarnoki feltételek között – meglehetősen szoros volt. Đoković ma is esélyes, és ha győz, szerdán a 2. fordulóban a WawrinkaBerdych meccs győztesével találkozik.

A torna első meccsén a Granollers, M. López spanyol páros magabiztosan győzte le a francia Benneteau, Roger-Vasselin kettőst, amely számára ez a főpróba a Davis-kupa lyoni döntőjére, amelyben a franciák a svájciakat fogadják. Az első egyéni meccsen folytatódott a japán Kej Nisikori idei sikersorozata, hisz kemény mérkőzésen győzte le a hazai pályán szereplő Andy Murray-t. A japán és a skót negyedszer mérkőztek, s Nisikori, aki négyszer is elnyerte Murray adogatását, először tudott győzni. A japán holnap a 2. fordulóban az este játszott FedererRaonić meccs győztesével játszik, míg Murray e találkozó vesztesével szemben próbálkozhat a javítással.

Az este a páros 1. fordulójában Nenad Zimonjić és Daniel Nestor utolsó közös szereplésüket kezdték meg a horvát Dodig és a brazil Melo ellen, majd a hatszoros bajnok Roger Federer az egyéni B csoportjának második meccsén a kanadai Miloš Raonićnak próbált visszavágni a 10 nappal ezelőtti párizsi vereségért. Ma 13 órakor párosban a Peya, Soares duó a Rojer, Tecau kettőssel mérkőzik, azután 15 óra tájban Stan Wawrinka és Tomáš Berdych az egyéni A csoportját indítják. Az esti műsorban 19 órakor a Bryan fivérek a Kubot, Lindstedt párossal játszanak, 21 óra tájban pedig a címvédő Novak Đoković a US Open idei bajnokával, a horvát Marin Čilićtyel találkozik.

A heraklioni futuresön Miki Janković csak a negyeddöntőig jutott, ami túl szerény eredmény, ugyanott viszont a női tornán újra kivágta a rezet a 16 éves magyar Gálfi Dalma. Az elődöntőben két break előnnyel vezetett, amikor a lengyel ellenfele az első játszmában feladta a meccset, a döntőben viszont a simán megnyert első játszma után vereségre állt a 17 éves görög Valentini Gramatikopuluval szemben, de akkor sem csüggedt, amikor a döntő játszmában 1:5-ös hátrányba került, és bravúros hajrával fordította meg a meccset. Gálfinak ez a negyedik profi tornáján a második megnyert serlegmérkőzése volt, ami révén a következő hétfőn nagyot lép előre a ranglistán.

A női Fed-kupát Csehország nyerte. A döntőben a vendéglátó cseh válogatott jó játékkal rukkolt ki. A szombati első prágai versenynapon Petra Kvitová esélyt sem nyújtott Andrea Petkovićnak, majd Lucie Šafářová példás harciassággal múlta felül Angelique Kerbert. A tegnapi harmadik egyéniben nagy fordulatok után – a második játszmát Kvitová 3:0-ról, a harmadikat Kerber 4:1-ről veszítette el – Kvitová is legyőzte Kerbert, így Csehország behozhatatlan előnyhöz jutott.

Ezen a héten Filip Krajinović és Viktor Troicki az olaszországi Brescia 50 ezer dolláros összdíjazású challengerén lépnek fel. Krajinović az 1. fordulóban az olasz Luca Vannival, Troicki pedig a román Adrian Ungurral mérkőzik.

LONDON. – A mestertorna B csoportjának 1. fordulójában: Nisikori–Murray 6:4, 6:4, páros, 1. forduló: Granollers/M. López–Benneteau/Roger-Vasselin 6:4, 6:4.

PRÁGA. – A Fed-kupa döntőjében: Csehország–Németország 3:0 (Kvitová–Petković 6:2, 6:4, Šafářová–Kerber 6:4, 6:4, Kvitová–Kerber 7:6, 4:6, 6:4).

HERAKLION. – A női ITF-torna elődöntőjében: Gálfi–Siedliska 4:0 – feladás, döntő: Gálfi–Gramatikopulu 6:2, 4:6, 7:6, a futures negyeddöntőjében: Van Rijthoven–M. Janković 6:3, 6:4. @sz = cs.