2024. szeptember 10., kedd

Novak fején maradt a korona

Novak Đoković tegnap két játszmában, ahogyan az idei londoni mestertornán már megszoktuk, nagyon gyorsan és könnyen nyert a cseh Tomáš Berdych ellen, és nemcsak csoportelső s ennek megfelelően elődöntős lett, hanem megvédte a ranglista első helyét is, így a 2015-ös esztendőt az élpozíción kezdi. Đoković ma az elődöntőben a japán Kej Nisikorival találkozik, s csak az este, a Wawrinka–Čilić meccsen dőlt el, hogy a másik ágon ki lesz Roger Federer ellenfele. A mai győztesek vasárnap a serlegért játszanak, ami az évzáró mestertornán Novaknak a negyedik, Federernek pedig a hetedik titulusa lehet.

Đoković tegnap mindkét játszmát két breakkel nyitotta, és csak a 4:0-s vezetés után engedélyezte cseh ellenfelének, hogy szépítsen. A győzelem azt jelenti, hogy Novak most 17:2-re vezeti a Berdych elleni egymás közötti mérleget, a három londoni mérkőzésen pedig összesen csak kilenc játékot adott le, közben riválisai adogatását 15 alkalommal nyerte el.

Roger Federer három győzelemmel, mindössze 13 elveszített játékkal végzett a B csoport élén, hisz a 3. forduló utolsó meccsén váratlanul könnyű, ökölvívóműszóval élve kiütéses győzelmet aratott a skót Andy Murray felett. Murray csak az első két játékban tanúsított ellenállást, és a hajrában igyekezett egy kicsit jobban, amikor a 6:0, 6:0-s vereség fenyegetett. Ezt végül elkerülte, hisz Federer is szánalmat érzett a kétszeres Grand Slam-bajnok, de mély hullámvölgyben levő ellenfele iránt, aki egy játékot azért nyert. A skót ezzel beállította pályafutása negatív csúcsát, hisz eddigi legsúlyosabb veresége a 2007-es volt Miamiban, amikor Novak Đoković ellen is csak egy játékot szerzett. A mérkőzés pontosan 56 percig és 5 másodpercig tartott, vagyis 37 másodperccel volt rövidebb, mint a londoni évzáró eddigi legrövidebbje, amelyet hétfőn Đoković nyert meg Marin Čilić ellen. Az új rekord lehetett volna sokkal erősebb is, ám Federer a második játszmában rosszul adogatott, a második szerváinál valamivel hosszabb labdameneteket engedélyezett, de Murray ezzel a lehetőséggel sem tudott élni, és csúfos kudarccal zárta az esztendőt.

A párosoknál a B csoportot a francia Julian Benneteau és Edouard Roger-Vasselin nyerték, mivel az utolsó fordulóban legyőzték a horvát Ivan Dodigot és a brazil Marcelo Melót, akik másodikként jutottak az elődöntőbe, és így elkerülték a Bryan fivéreket, ha az amerikaiak az este a sorsdöntő meccsen nyertek az osztrák Peya és a brazil Soares ellen, míg ma az elődöntőben a franciák a lengyel Kubot és a svéd Lindstedt alkotta kettőssel mérkőznek.

Viktor Troicki az este a bresciai challenger napi műsorának utolsó meccsén a jamaicai születésű német Dustin Brownnal játszott az elődöntőért. Ha nyert, Troicki a legrosszabb esetben a ranglista 95. helyén zárja a hetet, hisz négy hónap alatt a különböző kis tornákon csaknem 600 pontot gyűjtött, míg Filip Krajinović már nem eshet a 98. pozíció alá.

Miki Janković még egy gyönge eredményt jegyzett Heraklionban, Jani Réka Luca, aki két és fél évvel ezelőtt 147. volt, a legjobb úton halad a 300 legjobb felé. A jelen pillanatban 311. helyezett siófoki lány Sarm es-Sejkben bejutott az elődöntőbe, amitől biztos haladást remélhet.