2024. december 22., vasárnap

Titokzatos bolygócsoportot fedeztek fel

Titokzatos bolygócsoportot fedezett fel a Cheops űrteleszkóp: 200 fényévnyi távolságra hat bolygó kering harmonikus ritmusban a TOI-178 jelű csillag körül – közölte hétfőn a Berni és Genfi Egyetem.

A TESS-nek, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) exobolygóvadász űrszondájának kamerái először három bolygóra bukkantak. A bolygórendszerrel egy nemzetközi kutatócsoport kezdett alaposabban foglalkozni, és mások mellett a Chilében lévő Európai Déli Csillagvizsgáló Espresso spektrográfjának segítségével felfedezték a rendszer két további bolygóját.

Az addig felfedezett öt égitest a Szobrász csillagképben kering harmonikusan a csillag körül. Keringési idejük 2, 3, 6, 10, valamint 20 nap. A számok aránya egyszerű törteket ad ki.

„Elméletünk alapján a harmóniába illeszkedve kellett lennie még egy bolygónak, amely keringési idejének 15 nap körül kellett lennie" – mondta Adrien Leleu berni asztrofizikus.

És valóban: a Cheops megtalálta a hatodik bolygót, amely 15 nap alatt kerüli meg a csillagot – közölték a tudósok az Astronomy and Astrophysics című tudományos folyóiratban.

Az utóbbi felfedezés kis híján meghiúsult, amikor október elején egy kínai műhold tejesdoboz méretű törmelékdarabja veszélyes közelségbe került a Cheopshoz. Elkerülő manővert hajtottak végre a kutatók, így sikerült megakadályozni károsodását.

A hat bolygó a számítások szerint a Föld sugarának 1,1-3-szorosával rendelkeznek és különböző sűrűségűek. Így a TOI-178 rendszerében együtt kering egy sűrű, Földhöz hasonlatos bolygó egy a Neptunusz sűrűségének felével bíró, könnyebb bolygóval.

– Ez az első alkalom, hogy ilyen eltűrő sűrűségű bolygókból álló rendszert figyeltek meg – mondta Kate Isaak, az Európai Űrügynökség (ESA) projektvezetője.

A Cheops az ESA és Svájc közös missziója a Berni Egyetem vezetésével és a Genfi Egyetem együttműködésében. Más missziókkal ellentétben a 700 kilométeres magasságban keringő űrteleszkóp feladata nem új exobolygók felfedezése, hanem a már ismertek alaposabb megfigyelése.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás