1722-t írunk. Lipcsében meghal a város egyik leghíresebb templomának kántora. Neves karnagyok, zeneszerzők és orgonisták jelentkeznek a Tamás-templom jól fizető állására. A munka nem csupán a vasárnapi és ünnepnapi muzsikálásban merül ki, hanem a város zenei életét is a nyertes irányítja, formálja. Kántort csak második nekifutásra sikerül választani, a befutó pedig Johann Sebastian Bach.
Bach tisztán látta, hogy a barokk (és egyházi) zene az 1700-as évek elején-közepén lassan átadja helyét a klasszicista zenének. Ebből kifolyólag előszeretettel nevezte magát városi zeneigazgatónak, nem pedig templomi kántornak. Az idő őt igazolta: 1750-ben bekövetkezett halálával lezárult a zenetörténet egy dicső korszaka. Johann Sebastian 27 éven át volt a lipcsei Tamás-templom kántora, de kottái jóval Szászország, Türingia, Brandenburg és Bajorország határain túlra is elértek.
Bach Lipcséje ma egy modern város. Reneszánsz és barokk motívumai mára áthajoltak modern, már-már futurisztikus elemekbe. Jól megfér egymás mellett a Lipcsei Egyetem campusának acél-üveg felhőkarcolója az Augustusplatz túloldalán álló 150 éves Operaházzal. A város sétálóutcáján, a Grünewaldstrassen, egymást követik a butikok, plázák, parkolóházak és a korabeli templomok, terek, bérházak. A macskaköves belvárosi utcákat négysávos utak váltják. A Markt téren álló Régi városháza épülete a Várostörténeti Múzeumnak ad otthont, míg a város ügyeit a közelben álló Új városházán intézik. Lipcsében működik az öt Szövetségi Közigazgatási Bíróság (legfelsőbb bíróság) egyike, és Németország legnagyobb egyetemi könyvtára több millió könyvvel és médiacímkével. A Lipcsei Főpályaudvar Európa legnagyobb alapterületű vasúti terminálja.
Az egykor szunnyadó város ismét élettel teli. Egyetemén 150 szakon 28 000 diák tanul. A városban töltötte gyermekéveit a kis Wagner, de itt koptatta az iskolapadot Mozart, Mendelssohn és Goethe is. A város templomaiban több ízben prédikált Luther. Egy egyszerű fehér parasztházikó falán tábla hirdeti, hogy falai közt írta Schiller az Örömódát. Minden bizonnyal a város legnagyobb attrakciója a Tamás-templom és benne Johann Sebastian Bach sírja. A cukorbetegséggel küszködő művész szemét hályog borította élete utolsó hónapjaiban, és két szélütés is érte. Két házasságából 20 gyermeke született, de csak tízen élték meg a felnőttkort. Bach és felesége mégis magányban élte élete utolsó éveit. Halála után meggyötört testét a János-templom temetőjében helyezték el a lipcseiek, de sírját nem jelölték meg. Tanítványai emlékezete és a szájhagyomány alapján 150 évvel később kihantolták a maradványokat és a Tamás-templomban helyezték örök nyugalomra.
Ottjártamkor is nyüzsgött a tömeg a Marktplatzon. Folyt a sör, sült a kolbász, főtt a virsli. Hangulatos zenére iszogattak, barátkoztak, beszélgettek a megfáradt lipcseiek. Pont mint Bach Lipcséjében három évszázaddal ezelőtt.