– A népzenét és a néptáncot kedvelő közönségnek játszani mindig nagy öröm számomra, az élmény feltölt. Ahogy velünk énekelnek az emberek, valójában bennünket is „röpítenek” – mondta Navratil Andrea, a Fonó zenekar tagja a nemrégiben Újvidéken, az Európa Kollégiumban megtartott nagy sikerű koncertet követően.
– A török hódoltság megszűnését követően hazámból, Felvidékről sokan telepedtek Vajdaságba. Ennek következtében egy sor olyan dallamot fedeztek fel és rögzítettek a kutató kollégáim, amelyek még ezt a felvidéki eredetet tanúsítják. Úgyhogy nemcsak ezért nagyon kedvesek ezek a tájak, hanem azért is, mert az utóbbi, már lassan egy évszázados külön elszakítás hasonló sorsokat eredményezett. Úgy gondolom mi felvidékiek, délvidékiek, kárpátaljaiak sokkal jobban megértjük egymást, mint azok, akik számára a magyar nyelv és kultúra művelése csupa természetességgel lép elő az életükben. Nekünk ezért meg kell küzdenünk, és sokkal több jelentéstartalmat hordoz egy-egy nóta, gesztus, mondat, vagy üzenet számunkra – hallottuk Agócs Gergelytől, az együttes egyik oszlopos tagjától.
A közönség soraiban ülve a rendezvény ideje alatt végigdudolásztam, és ha tehettem volna, azonnal táncra perdülök. Hiszen – valljuk be őszintén – ki maradhat közömbös, amikor a magyar népzene kiemelkedő képviselőinek előadását élvezzük. Egészen különleges élményt jelentett, főleg azok számára, akik – mint jómagam is – a népzenét és néptáncot kedvelők népes táborába tartozom.
A Fonó zenekar állandó tagjai: Navratil Andrea (ének), Agócs Gergely (ének, tárogató, magyar duda, fujara, pásztorfurulyák), Gombai Tamás (hegedű, hegedűkontra), Pál István „Szalonna” (hegedű), D. Tóth Sándor (brácsa), Tárkány-Kovács Bálint (cimbalom), Kürtösi Zsolt (bőgő).
Navratil Andrea népdalénekes, tanár, ökológus, a Fölszállott a páva népzenei-, és néptánc-tehetségkutató vetélkedőben az énekes kategória felkészítő mestere. A Fonó zenekar és a Kobzos együttes mellett, tagja az Igriczek zenekarnak is, emellett számos produkcióban vendégénekesként szerepelt. A Népművészet Ifjú Mestere cím viselője, ezenkívül számos egyéb elismerésben is részesült a népzene hagyományhű tolmácsolásában és oktatásában elért eredményeiért. Ha egy népdalénekessel beszélget az ember, érezni lehet azt az elemi erőt, amely minden népművészt jellemez. Andrea éneke egészen mélyről fakad és pontosan oda érkezik, ahova kell: a lélek legmélyére.
Az a szeretet, amellyel muzsikáltok, énekeltek, minden laikust megérint. Honnan merítetek?
– Az ember azért énekel, hogy ha olyasmit szeretne elmondani, amit szóval is kifejezhetne, még többet hozzáadhat. Ez valóban a lélek szava. Ha fáradt vagyok is, és kiállok a közönség elé, akkor minden fáradtságom elmúlik. Az az elementáris erő tör föl, amelyet egyébként az öregektől lesünk el és tanulunk meg. Nem árulok el semmi újat azzal, hogy mindannyian a Fonó zenekarból sokat járunk gyűjteni, ismerjük az öregecskéket – én így hívom őket –, akik ebben a segítségünkre vannak. Nem szeretem az adatközlő szót használni, mert ez a kifejezés annyira nem árulja el, hogy valójában mit is kapunk tőlük. Nem csupán adatokat, hanem mindent. Nemcsak énekeket tanultam az emberektől, hanem sok minden mást is. Budapesten nőttem fel, a hagyománnyal akkor ismerkedtem meg, amikor Gyimesben, Moldvában, Székelyföldön, Széken jártam. Az öregek azt mondják: a mesterséget nem tanuljuk, hanem az lopódik, tehát el kell lesni. Elsősorban a hitelességet lestük el tőlük. Ők nem a megélhetésért, nem a közönségnek énekelnek, hanem azért, mert a dalnak, a zenének gyógyító ereje van. Ők még funkciójában használják az éneket. Pontosan azokat a nótákat és dalszövegeket választják, amelyek gyógyítják őket. Ha már ők jól vannak, akkor a szűkebb környezetet – és ha úgy hozza az élet, hogy messzebbre jutnak –, másokat is gyógyítanak.
A Fölszállott a páva vetélkedő felkészítő tanáraként milyen érzés látni a felcseperedő nemzedéket, amelynek tagjai már most mesterien művelik, és őrzik ezt a hagyományvilágot?
– Lélekemelő és fantasztikus érzés. Egyszerre sír az ember, megrendül és katarzist él át, amikor figyeli ezeket a tehetséges gyerekeket, ahogy táncolnak, énekelnek, muzsikálnak. Egyszerűen jó magyarnak lenni, mindig ezt érzi az ember, amikor őket látja. Én a felnőttek számára szervezett vetélkedőben is felkészítőként vettem részt, most a gyerekekkel foglalkozom. Az a tapasztalatom, hogy a felnőtteket a versenyszellem, vagy a kudarc sokkal inkább megviseli. Viszont, amikor a gyerekek megélik a kudarcot, nagyon gyorsan elfelejtik, és semmi nyomot nem hagy bennük. Ez számomra is egy igazi lecke: felnőttként is merjünk olyan játékosak és szabadak lenni, mint a gyerekek, és merjük magunkat nem túlságosan komolyan venni. Mi is tanulhatunk tőlük, tehát ők ebben is mesterek.
A művészet, a néptánc és népzene oktatása alap-, közép és most már felső fokon nincs veszélyben. Csupán az a feladatunk, hogy arra figyeljünk, ez ne üresedjen ki, tehát ne színpadi produkcióvá gyengüljön, vagy satnyuljon. A mostani gyerekek menjenek Erdélybe, Vajdaságba, Felvidékre, és ott első kézből tapasztalják meg a hagyományokat, ennek alapján osszák meg saját tapasztalataikat, és ne csupán színpadi rutinnal rendelkezzenek. Én azt látom, hogy a megélt saját élmény, akár táborról, gyűjtésről, vagy nyaralásról legyen szó, hihetetlen szárnyakat ad a gyerekeknek.
Milyen más műfajokból „csipegettél”?
– Alapvetően a hagyományos zenénél maradtam. Engem ez éltet. Sok népdalunk van, kimeríthetetlen ez a kincs. Tizenkét évig moldvai csángó muzsikával foglalkoztam csak a Zurgóval, később a Kobzos együttessel. A csángó identitást az adja meg, hogy ők katolikusok, se nem csángók, se nem magyarok. Helyben nagyon sok szentes éneket tanultam az öregektől, meg a gyűjtésekből is. Ennek hatására született meg ez a műfaj, a kicsit szentes énekek, történeti énekek, és a régi zene keveredése. Úgyhogy a régi zenével ötvözve a népzenét most már tíz éve műveljük az Igriczek zenekarral, és a Kobzos együttessel is. Nagyon izgalmas téma ez olyankor, amikor régi zenésszel működök együtt. Ugyanis ő kottából játszik, amikor megnézi az én jegyzeteimet, amelyben csak pár gondolatot tüntettem fel, és azt mondja: ez képtelenség, hogyan jegyzem meg ezt a rengeteg dallamot és szöveget. Valójában teljesen másképp jár az agyunk. A népzenész az fül, hallás után, érzésből muzsikál, egy klasszikus zenésznek meg feladata, hogy „elengedje” a kottát és anélkül játsszon. Nagyon izgalmas más-más műfaj képviselőivel találkozni.
Hogyan készülsz az ünnepekre?
– Karácsony táján van egy programunk, amit kifejezetten családoknak állítottunk össze. Az Új csillagnak új Királya címet viseli, a Kobzos együttessel adjuk elő. A történet Szent Annától a Szent család megmeneküléséig szól, tehát magába foglalja az egész adventi ünnepkört. Ezzel a műsorral a karácsonyt megelőző időszakban sokat koncertezünk, és így készülünk az ünnepekre.
