Aki magánemberként is eljárna oda, ahol dolgoznia kell: Szakáll Laura , a Vitrázs szerkesztő-riportere
Létezik egy csoport. A televíziós, a rádiós és az újságos (újságíró) alkotja. A művelődéses lányok. Szinte egyidősek, és gyakorlatilag ugyanazokon az eseményeken tűnnek fel együtt. Azóta amióta a rádiós anyai örömök miatt egyelőre nincs velük, ketten maradtak. Ők ketten továbbra is együttműködnek, van, hogy nem külön-külön, hanem egyszerre kapják mikrofon- és diktafonvégre beszélgetőtársukat, információkat, kérdéseket beszélnek meg. Ám munkán kívül leülni beszélgetni még nemigen volt alkalmuk. Eddig. A Pannon RTV művelődési krónikájának, a Vitrázsnak a kétszázadik adása (az augusztus 24-i adás) ugyanis most alkalmat adott arra, hogy a televíziós, az említett műsor szerkesztő-riportere, Szakáll Laura elbeszélgessen az újságossal, vagyis velem.
(Fotó: Molnár Edvárd)
– 2003-ban értesültem arról, hogy az akkori Szabadkai Televízió (a későbbi Super Tv) fiatal munkatársakat keres. Elmentem a meghallgatásra, és ott ragadtam. Magával ragadott a televíziózás. Kezdetben mindenfélével foglalkoztam, időközben kialakult, hogy a művelődés lett a területem. Nagyon kevés volt a magyar nyelvű műsor, sőt végül napi ötperces hírműsorra korlátozódott, úgy éreztem, hogy ott már nem tudok mit tenni, nem tudom kifejezésre juttatni egyéniségemet. 2006-ban megalakult a Pannon RTV, és a kezdetektől tagja lettem – mondta Laura. – A Vitrázs 2006 augusztusában indult, amelyet néhány hónappal később én szerkesztettem. Ez egy krónikaszerű műsor, amelybe a régió, Észak-Vajdaság művelődési hírei, eseményei kerülnek. Beszámolunk fesztiválokról, színházi bemutatókról, kiállítások megnyitójáról, könyvbemutatókról, irodalmi estekről, komolyzenei, népzenei- és néptáncos, néphagyományokat ápoló eseményekről, a művelődési egyesületek tevékenységéről, koncertekről és sok egyéb történésről is. A Pannon RTV események médiaszponzorálását is vállalja, s ha ezek kulturális események, akkor természetesen a keddenként sugározandó Vitrázsban helyet kapnak. Egy műsorba legtöbbször 4 riport kerül be, én vagyok a szerkesztő, de emellett igyekszem én magam is riportokat készíteni, már csak azért is, mert szeretem ezt a munkát. Olyan eseményekről adhatok hírt, ahová magánemberként is elmennék, és így még élvezetesebb a munka. Elárulhatom, hogy a szívem csücske a színház.
– Melyik volt számodra emlékezetes forgatás?
– Sok emlékezetes forgatás volt már. Talán azt emelném ki, hogy a színházi forgatások mindig emlékezetesek, főként, amikor a próbákra, a kulisszák mögé is belesünk. Ezt a nézők is nagyon szeretik. Jó volt az is, amikor elkísértük a Népszínház magyar társulatát Lendvára. Az is megtörtént, hogy a buszon a fellépők elragadták a kameránkat és a mikrofont, és az operatőr kollégámmal mi voltunk az alanyok. Ez adásba is került. De arra is szívesen emlékszem, amikor Borban fogattunk Radnóti emléktáblájának felavatásakor.
– A szervezéssel könnyen megbirkózol, hiszen a munkád nem csak a Vitrázs készítéséből áll?
– A szervezést is lehet élvezni. Mivel a Vitrázsban főként eseményekről számolunk be, azt mondom, hogy a szervezés viszonylag könnyen megy. Az események adottak, a szervezővel felvesszük a kapcsolatot, sokan ismernek is minket, ismerem is őket. A hagyományosan, évről évre megrendezett eseményeknél pedig mindenképpen megvan már az ismeretség, a szervezők számítanak is a sajtó jelenlétére.
A Vitrázs mellett még napi híradós anyagokat is készítek, amelyek szintén főleg művelődési témájúak. És nálunk ez úgy működik, hogy egy-egy anyag a tévés és a rádiós hírműsornak is készül, tehát a rádió számára is el kell készíteni. De vannak időnként külön műsorok is, mint amilyen a Mesterhármas volt, amikor műsoronként három különböző területen alkotót mutattunk be: írókat, zenészeket, színészeket. Ezek nem eseményekhez kötődtek, hanem portrék voltak, és ezt is nagyon élveztem. De volt sorozat, ami a múzeum tárgyait mutatta be, vagy a különböző mesterségeket.
– Van-e még benned némi izgalom, egy kis drukk egy-egy interjúnál?
– Van, de már nem mindegyiknél. Sok a visszatérő alany, akikkel már ismerjük egymást. Az azonban előfordul, hogy kellemesen csalódom. Például azt gondolom, hogy valaki nehéz alany lesz, azután kiderül, hogy hiába izgultam, és nagyon közvetlen, kellemes beszélgetőtárs. Amikor világviszonylatban is elismert művésszel beszélgetek, akkor azért előtte ott van bennem az a kis drukk, és persze igyekszem jól felkészülni.
– A Pannon RTV honlapján a bemutatkozásodban azt írod, hogy hosszútávon a média világában tudod elképzelni magad. Mi az, ami ennyire megfogott ebben a világban?
– Leginkább a televíziózás áll közel hozzám, bár a rádiónak is dolgozom. A dinamika, a változó munkaidő, a pörgés tetszik. Ezt a közvetlen környezetem is már megszokta, és tolerálják. Előfordul, hogy vannak mélypontok, amikor már nagyon kimerül az ember, de nálam ez másnapra már el is múlik. Gyorsan túlteszem magam a stresszesebb, fárasztóbb napokon. Nagyon örülök, amikor összeáll egy műsor, amikor valami kreatívat tudtunk alkotni, amikor például nem a klasszikus módon vágtuk össze az anyagot. És ilyenkor már nem is gondolok arra, hogy esetleg kimerítőbb napokon vagyok túl. A visszajelzések is sok erőt tudnak adni, akár nézőktől, akár szakmabeliektől érkezik.
Most azt érzem, hogy nem is tudnék elképzelni magamnak olyan munkát, ami hétfőtől péntekig napi nyolc órában zajlik. Persze bizonyos körülmények miatt visszafognám magam, lassítanék, de ez még nem tartozik a közeljövő terveihez.
