Ingyenebéd a munkanélkülieknek
Nyolcvan évvel ezelőtt omlott össze a New York-i tőzsde – A gazdasági világválság első napja
Október 24-én a részvényesek kivonultak a New York-i tőzsde épülete elé
Vajon az átlagpolgárok, tekintélyes közgazdászok, bankárok, nagyiparosok, politikusok, hadvezérek tudatában voltak-e , milyen szörnyű, következményeiben beláthatatlan napra ébredt az emberiség 80 évvel ezelőtt, 1929. október 24-én? Nem valószínű, hiszen háromnegyed évszázad elviharzása ellenére, még a képzett szakemberek véleménye is eltér abban, egyfelől pontosan mi okozta, másfelől pedig a pénzügyi bomba miért éppen a fekete csütörtökként történelmi, társadalmi fogalommá, jelképpé vált napon robbant fel. A világtörténelemben példátlan gazdasági válság első napján, mindössze 24 óra leforgása alatt tőzsdeügynökök, nagyiparosok, kereskedelmi hálózatok tulajdonosai, mágnások koldusbotra jutottak, a kisemberek elveszítették megtakarított pénzüket. A tőzsdék, a pénzügyi intézetek egymás után omlottak össze. Elapadt a kereslet, s ennek következtében leállt a termelés, a foglalkoztatottak milliói váltak munkanélkülivé. A kilátástalanság, a távlattalanság érzése miatt megfékezhetetlennek tűnő öngyilkossági hullám söpört végig a világon. A minden országot hosszú évekig sújtó gazdasági válságot végül sikerült megfékezni, ám nem találtak hatékony ellenszert egyik következményének, egy még rémesebb, véresebb katasztrófa, a második világháború kitörésének meggátolására.
A gazdasági világválságot elemző művek könyvtárakat töltenek meg, nagyszámú írót, festőművészt, filmrendezőt ihletett remekművük megalkotására. Még ma is nehezen bogozhatóak ki az olykor párhuzamosan futó, olykor egymást keresztező szálak. Talán induljunk ki az általánosan elfogadott nézetből.
Roosevelt elnök rendet teremtett a gazdaságban
Az első világháború befejezése után a gazdaság kimerülése, az anyagi és emberi erőforrások elpusztulása, a fedezet nélküli pénzkibocsátás és a kereskedelmi kapcsolatok szétzilálódása megingatta a gazdasági rendszert. Ennek következtében aggasztó mértékben elszabadult az infláció, emelkedett a munkanélküliség, nőtt a közszükségleti cikkek hiánya. A békeszerződések ráadásul megnehezítették a talpraállást, a világpiac jelentős mértékben beszűkült. A háború okozta károkért Németországnak és a szövetségeseiknek kellett fizetniük. 1921-ben a jóvátételt 33 milliárd amerikai dollárban állapították meg, az angolok és a franciák ebből törlesztették volna tartozásaikat az Egyesült Államoknak.
A háború után a világgazdaság gyeplője az USA kezébe került, de a hatalommal felruházott tisztségviselőkben nem tudatosodott az ország megváltozott gazdasági szerepe. Az új gazdasági rendszerben az egész világ az Egyesült Államok rövidlejáratú kölcsöneitől függött, de az ország továbbra is csak belső piacára összpontosított, s gyakran, meggondolatlanul változtatta hitelpolitikáját.
A múlt század húszas éveiben Amerika addig elképzelhetetlen iramban fejlődött és gyarapodott. Ezt szemlélteti, hogy például az egy főre jutó átlagkereset 38 százalékkal emelkedett. A jólét új jelképét, a személyautót az átlagember is megvásárolhatta. A General Motors és a Ford vezetésével az autógyártás az ország vezető iparágává fejlődött. Akkoriban alakult ki az a fajta fogyasztói társadalom, amely napjainkban is jellemzi a fejlett világot. Az elektromos hálózat kiépítésének köszönhetően a családok addig nem ismert, olyan kényelmet szolgáló árut vásárolhattak, mint a hűtőszekrény, porszívó, mosógép. A háziasszonyok élete napról napra javult, egyre kevésbé terhelte meg őket a háztartás vezetése. A rádiónak és a fonográfnak köszönhetően a polgárok otthon is szórakozhattak. Az embereknek az az érzése támadhatott, hogy minden elérhető számukra, bármit megvásárolhatnak. Ez a világ minden szépségével és illúziójával omlott össze egy nap alatt, azon a végzetes csütörtökön.
John Steele Gordon közgazdász úgy értékelte, hogy a gazdasági összeomlás világszerte olyan sokkot okozott, mint a Titanic elsüllyedése, vagy Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolása. Szerinte a katasztrófát az okozta, hogy Amerikában a könnyen igényelhető hitelek jelentős mértékű részvényvásárlásra serkentették a befektetői réteget. A tőzsdézés addig kizárólag a felső osztály tagjai kiváltságának számított, ám a háború utáni években az Újvilágban az átlagemberek számára is elérhetővé vált. A nagy kereset láttán több száz befektetési alap létesült, sokuk azonban spekulációs jelleggel. A jólét illúziója elvakította az embereket. Gyakran nem megtakarított, hanem a bankoktól kölcsönzött pénzből vásároltak jelentős összegű részvényeket. A fellendülés töretlenségébe vetett hit miatt a gyárak egyre több olyan árut állítottak elő, amely törvényszerűen a piac túltelítettsége miatt eladhatatlanná vált.
Ennek a félelmetesen mély válságnak a leküzdésére több megoldás kínálkozott. Két egymástól élesen eltérő úton haladt az Egyesült Államok és a náci Németország. Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök közvetlenül beiktatása után, 1933. március 4-én hirdette meg új gazdasági-társadalmi irányvonalát, a New Dealt. Kemény kézzel rendet teremtett a gazdaságban. A társadalom perifériájára szorult, a hanyatlásban legsúlyosabban érintett millióknak emberhez méltó életet ígért.
A politika világában mágikus számnak tekintett első száz nap alatt az elnök megoldotta a legégetőbb kérdéseket. Négynapos bankzárlatot rendelt el, a kongresszussal elfogadtatta az új banktörvényt, megtiltotta az arany kivitelét az országból. A bankok újbóli megnyitását engedélyhez kötötte, s ennek köszönhetően ismét élvezték a korábban megcsappant bizalmat. Az inflációs gazdaságpolitika felszámolása céljából leértékelték a dollárt.
A munkanélküliség megszüntetését szolgálta a polgári tartalék hadtest felállítása. A munkások táborokban laktak, ingyen étkezést, munkaruhát és napi egy dollár zsebpénzt szavatoltak számukra. Erdőket telepítettek, utakat, hidakat építettek, szabályozták a folyókat. A közmunkák szervezésére megalakult a közmunkaügyi hivatal.
A mezőgazdaság fellendítése érdekében csökkentették a vetésterületet és az állatállományt, a farmereket kárpótolták, és haladékot kaptak adósságaik visszafizetésére. Az iparban megteremtették a tisztességes verseny feltételeit, meghatározták a maximális munkaidőt és a minimális munkabért. Trösztellenes törvényeket fogadtak el, jelentősen megnyirbálták a vállalatok jogait és kiváltságait.
Roosevelt nagy gondot fordított honfitársainak hiteles tájékoztatására is. A kandalló előtti beszélgetéseket a rádió élő adásban sugározta, s mindenki figyelmesen hallgathatta.
A cselekvő állam hatékony intézkedéseinek eredményeként a harmincas évek derekán a gazdaság fellendült, s az előbbi évtized végéig Amerika kilábalt a válságból.
A gazdasági válság, a békeszerződésben rögzített, a német népet megalázó feltételek juttatták hatalomra a nácikat és vezérüket, Adolf Hitlert. Sohasem titkolták, hogy a parlamenti demokrácia szétzúzása, a faji alapú tömeggyilkosság, a területrablás, a fosztogatás, a szakszervezetek szétverése, a szólás-, a sajtó- és a szabadság minden más formájának az eltörlése a céljuk. Hitler még 1922-ben nyilvánosan világgá kürtölte: ,,Az embernek, ha élni akar, meg kell ölnie másokat. A fennmaradásáért vívott harc lényege, hogy az ember meghódítsa az élethez szükséges eszközöket. Ehhez pedig arra van szükség, hogy ezeket az eszközöket elvegye másoktól. Ameddig emberek lesznek a Földön, addig minden egyes nemzet harcolni fog a másik ellen, mert minden nemzetnek meg kell védenie az élethez való jogát a többi nemzettel szemben. Ez az élet vastörvénye”.
Németországra és a német népre történelmében a legsúlyosabb csapást mérte e primitív, bestiális, az alantas ösztönöket felszabadító politika. A gazdasági válság elleni küzdelmet, a háborút a demokrácia, a civilizáció nyerte meg, amelyet Hitler annyira lenézett, puhánynak tartott, s teljes lerombolását és eltörlését tűzte ki célul. Németország 1960-ban talpraállt a demokrácia és a civilizáció értékrendszerének következetes meghonosításával.
