Karinthy Frigyes
Hatvanöt évvel ezelőtt hunyt el Szomory Dezső – Az önmaga teremtette világ nyelvének virtuóza
Eseményekben, fordulatokban hallatlanul gazdag, nemzeti tragédiáktól sem mentes Magyarország 20. századi történelme. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az egész emberiség történetében példa nélküli eset: mindössze öt év leforgása alatt törvényesen megválasztott négy kormányfő élete tragikusan fejeződött be. A balsors elsőnek Teleki Pált sújtotta, aki 1941 áprilisában önkezével vetett véget életének. Bárdossy Lászlót és Imrédy Bélát népbíróság ítélte halálra, s 1946 nyarán kivégezték őket. Gróf Bethlen István a Vörös Hadsereg budapesti bevonulása után eltűnt. Évtizedekkel később derítették ki, hogy elhurcolása után moszkvai börtönben sínylődött, s ott is halt meg 1946-ban.
Szomory Dezső
Vörös, fehér, zöld, majd ismét vörös terror váltotta egymást, az ország területe összezsugorodott, elveszített két világháborút. Az első és az azt követő forradalmak után a szegény magyar baka átlagos testsúlya alig haladta meg az ötven kilogrammot.
Abban az iszonyatos században annyi sorsdöntő esemény sűrűsödött össze, hogy Romsics Ignác kiváló történész Magyarország története a XX. században című, több kiadást megélt, vaskos, terjedelmes könyvében a lehető legtömörebben szólt a legfontosabb történésekről is.
Meglepőnek, ellentmondásosnak tűnhet, hogy abban a vérzivataros században virágzott az irodalom, soha előtte még megközelítőleg sem olyan gazdag a hozam. Tág teret igényelne csak a legnevesebbek, az izmusok, a folyóiratok felsorolása. Csak a Karinthy család számos tagja öregbítette a magyar literatúra, filozófia, nyelvészet hírnevét. Közülük Karinthy Frigyes a legsokoldalúbb. Polihisztor, regényíró, humorista, nyelvújító, a társadalmi folyamatok hozzáértő tolmácsolója. Testvérei, Etelka és Elza festőművész, Emília rendkívüli nyelvtehetség. Ferenc fia kiváló regény-, drámaíró, dramaturg, Gábor fia lelki betegsége miatt félben maradt életművének fő értékei az expresszionistákéra emlékeztető látomás, az eredeti asszociációk és a zeneiesség iránti hajlam. Karinthy Ferenc fia, Márton neves színházi és filmrendező.
Jászai Mari
Benedek István író, művelődéstörténész, ideggyógyász (Gábor kezelőorvosa) Benedek Elek népmesegyűjtőnek, meseírónak unokája, Benedek Marcell író, irodalomtörténész, műfordító fia. A munkaterápiás gyógymód meghonosításán kívül számos könyv szerzője. Irodalmi tanulmányokat, lélekelemzéseket, tárcákat tartalmazó két kiadványában (Az író lelke, Lélektől lélekig) hírt ad még egy Karinthyról, éspedig Pierre Karinthyról, szakmabeliek körében nagyra becsült mérnökről. Apja, Karinthy Frigyes édestestvére kivándorolt Franciaországba, s Pierre ott született.
Átadva a szót Benedek Istvánnak, „apjától tudott annyit, hogy nagybátyja valami író volt Magyarországon. Mostanában, hogy egyre több magyar fordul meg odakint, lépten-nyomon összeakad velük, s csodálkozva tapasztalja, hogy amint nevét és származását megtudják, egyszerre ölelgetni kezdik, kezét rázzák, vállát lapogatják, lelkesen hadonásznak és bólogatnak – úgy érzi magát, mint egy ünnepelt futballista, csak éppen nem tudja, miért ünneplik. Aztán csodálkozva látja, hogy nagybátyját minden magyar, akivel csak összeakad, lelkendezve emleget”.
Micsoda két család! Méltán nevezhetjük a múlt századot a szellemi óriások korának.
Nem tartozott az élvonalba a 65 esztendővel ezelőtt, 1944. november 30-án elhunyt Szomory Dezső író, irodalmár, színpadi szerző, újságíró. Alkotásainak megítélése nem egyöntetű. Hívei ünnepelték, lelkesedtek, rajongtak érte, legendákat terjesztettek róla. Bírálói megmosolyogták, szidalmazták, sőt egy részük gyűlölte is. Az utóbbiak olyan keményen támadták, hogy neves egyéniségek, Kassák Lajos, Kosztolányi Dezső, Ignotus és mások kötelességüknek érezték, hogy védelmükbe vegyék.
Mivel magyarázható ez az egymást kizáró vélemény?
Szerb AntalMagyar irodalomtörténet című művében úgy ítélte meg, hogy „Szomory Dezső, mint Bródy Sándor vagy Krúdy Gyula nem világábrázoló, nem gondolatközlő, hanem egy hang. Ezt a hangot az olvasó vagy nagyon szereti, vagy ki nem állhatja (...) Mindhármuk közös jó tulajdonsága a teremtő fecsegés adománya. Ez a képesség Szomoryban a legnagyobb fokú, az író céltalanul nekiindul egy szűnni nem akaró mondat vonalán a világnak, saját belső világának – és sok szükségtelennek látszó szó és mondat után egyszerre ott áll előttünk, magunk sem értjük, honnan jött az a legbelsőbb lényünkben rezonáló valami, ami a költészet legfőbb titka. Krúdynak és Szomorynak vannak olyan mondatai, amelyek többet érnek kitűnő és ésszerű írók egész munkásságánál”.
E kettősséget azzal is magyarázzák, hogy „az a csodálatosan gazdag nyelvezet, amellyel kifejezi magát, előd és utód nélküli műnyelv, amely azonban zeneibb hatású, mint bárki nyelve az irodalmunkban: nemhogy szavalható, de dúdolható; ritmikája néha fontosabb, mint az értelme. E kifejezetten irodalmi célokra formált magyar nyelvváltozatot igazán az élvezi, aki nagyon alaposan ismeri a magyar nyelv titkait. Szomory igazi hazája a magyar nyelv, amelynek birtokában önkényúrnak érzi magát”.
Szomory Dezső 1869. június 2-án született Budapesten. A félig még kamasz ifjút Jászai Mari, a mindenkinél nagyobb tragika tüntette ki szerelmével. A művésznő találta ki a Weisz Mór helyett a Szomory Dezső nevet. A majd kétszer annyi idős színésznővel való viszonya közmegbotránkozást kelt, mindkettőjüket elmarasztalták.
Részben e kényes kapcsolat, de főleg a katonai behívó elől Párizsba menekült, s majdnem két évtizedig, a hadkötelezettség elmulasztása miatt ellene szóló elfogatóparancs elévüléséig, önkéntes száműzetésben élt.
Kalapis Zoltán, néhai főszerkesztőm, rövid és olvasmányos életrajzok gyűjteményét tartalmazó Életrajzi kalauz című háromkötetes kiadványában azt írta, hogy Szomory Dezső, mint a Magyar Hírlap tudósítója számolt be a magyar közvéleménynek a bácskai Kiskérben született, Párizsban élt Gruby Dávid világhírű orvos és tudós utolsó napjairól és haláláról. „Mikor érezte, hogy vége, elzárkózott, elrejtőzött, hogy ne lássa senki pusztulását. Nem meghalni akart, de eltűnni. És az utolsó napokban, amikor már enni sem tudott, az ajtót is eltorlaszolta, utolsó ereje kétségbeesett feltámadásában. S amikor betörtek hozzá, 18 órája múlt már halálának”.
Szomory Dezső művei a faji törvények miatt 1939-ben tilalmi listára kerültek. Ungvári Tamás közlése szerint Szomoryt „egyik fiatal társa, az olasz szakos tanár, Füsi József jóvoltából került svéd védelem alatt álló zsidóházba. Amikor egyszer a nyilasok váratlanul toppantak be Szomoryhoz, a csonttá fagyott, kiéhezett aggastyán rájuk mordult: Ne zavarjanak, kérem, micsoda dolog ez? Ez az életrajzi mozzanat valószínűleg költői túlzás. Szomory különc volt, de a razziázók nem sokat adtak a különcségre. Mindenesetre példa nélkül állna a holocaust történetében, hogy egy elszáradt agg merő színészkedéssel állítsa meg a gonoszt (...)1944. november 30-án szenderült el, december 2-án temették. Éhen halt? Ezt a feltételezést életének utolsó szemtanúi azzal cáfolták, hogy az éjjeli szekrényén egy érintetlen tábla csokoládét találtak.”
Miután elcsöndesült a rettenetes vihar, elkészülhetett az áldozatok névjegyzéke. Nem élte túl a vészkorszakot Radnóti Miklós, Szerb Antal, Sárközi György, Szomory testvére Emil, ismert és kevésbé ismert más alkotó. Karinthy Ferenc bujkált, s élve maradt. Öccse, Gábor belerokkant üldöztetésébe, s életképtelenné vált.
Egy század, amelyben egyfelől felvirágzott a tudomány, a művészet, kiépült a jóléti társadalom, a parlamenti demokrácia, de másfelől soha előtte annyi ártatlant tömegesen nem pusztítottak el.
Radnóti Miklós szavaival élve, egy század, amely fölött fú a förtelmes halál.
