A Kárpátok géniusza nagy vadász hírében állt (a romániai National Geographic 2007-es kiadványának címlapján)
Tekintsük a történelem keserű fintorának, vagy esetleg fricskájának, hogy karácsonyhoz két tömeggyilkossal kapcsolatos évforduló is kötődik. Két évtizeddel ezelőtt, a keresztények legnagyobb ünnepén likvidálták Nicolae Ceausescu t. Udvari történészeinek megalapozottan vitatható adatai szerint 130 esztendővel ezelőtt, karácsony előestéjén, december 21-én látta meg a napvilágot a még véresebb kezű Sztálin . Egyaránt sértette volna a hívők és a világiak érzelmeit ha a szeretet ünnepén idézzük fel két dicstelen diktátor emlékét.
A biológia kérlelhetetlen törvényei szerint az utóbbit csak történelemkönyvekből ismerhetem, az előbbit néhány nap leforgása alatt többször is közvetlen közelről láthattam. Abban az időben Tito már nem élt, az akkoriban még egységes, de már omladozó állam élén kollektív testület állt, a soros elnöki tisztséget Szlovénia képviselője, Sergej Kraigher töltötte be. A hagyományos évi találkozóra utazott Bukarestbe, s mint zöldfülű újságírót a szerkesztőség megtisztelt azzal, hogy tudósíthattam látogatásáról. Mi maradt meg kitörölhetetlenül emlékezetemben?
Ceausescu személyesen köszöntötte vendégét a légikikötőben. Amikor a dermesztő, süvöltő szélben, a csontig hatoló zimankóban felhangzott a himnusz, Ceausescu intett vendégének, hogy ne vegyék le a fejvédőt. A jóval idősebb Kraigher vigyázzba vágta magát, természetesen hajadonfőtt. A Kárpátok géniuszának fején maradt a bundasapka. A romániai televízió unos-untalan lepergette a fogadásról készült felvételt, s azon Ceausescu is, ahogyan a tisztelet megkövetelte, fedetlen fővel hallgatta a himnuszt.
Olykor még saját szemünknek sem hihetünk.
Ahogyan a diplomácia aranyszabálya megköveteli, közvetlenül Ceausescu mögött állt neje, éspedig bojár díszítésű öltözékben képviselte a többnemzetiségű országot. Minden alkalmat megragadott, ezt is, hogy szíthassa a nacionalista romantika tüzét. Külföldi lapokban akkoriban már olvashattuk, hogy a román kommunisták e második számú személye rasszista, ellenszenvvel viseltetett minden iránt, amit nem érzett eléggé román jellegűnek. Kitagadta a családból legidősebb fiát, Valentint, mert félzsidó nővel lépett frigyre.
A szenzációra mindig éhes világsajtó akkoriban azon csámcsogott, hogy Románia vezető pártlapja közölte: a hőn szeretett Conducator felesége felbecsülhetetlen, elévülhetetlen tudományos munkásságával kiérdemelte, hogy a Brit Tudományos Akadémia tagjainak sorába fogadta. London hivatalosan tiltakozott e koholmány miatt. Az előbbi bukaresti újság semmibe véve a cáfolatot, azt kürtölte világgá, hogy az angol királynő gratulált a halhatatlanság elismerése alkalmából. E szemérmetlen hazugságot Őfelsége alattvalói már szóra se méltatták.
Ceausescu és Sztálin közös jellemvonása üldözési mániájuk, az emberi sors iránti közönyösség, s megannyi máson kívül haláluk máig tisztázatlan körülménye is. Mi történt 1953. március 5-ére virradóra? Meggyilkolták, hagyták meghalni, vagy a biológia törvényei szerint hunyt-e el Sztálin? A legújabb történelmi kutatások még nem adtak egyértelmű választ, de a Hazjanin – a Gazda – utolsó óráinak rekonstruálása számos gyanús körülményt felfedett, s az sem kizárt, hogy összeesküvés áldozata lett.
A hetvenen felüli Sztálin aggastyánnak tűnt, egészsége megroggyant, máját kikezdte a mértéktelen alkoholfogyasztás, üldözési mániája elhatalmasodott rajta, s a történészek egyöntetű véleménye szerint élete utolsó négy és fél hónapja alatt országát és az egész világot érintő rettenetes rémdrámát készített elő. Eduard Radzinszkij, Sztálin neves életrajzírója azt állította, hogy „terrorhullámra készült, hogy megindíthassa a Nagy Háborút a Nyugat ellen. Az utolsó háborút, amely végleg megdönti a kapitalizmust. Ennek a háborúnak Honvédő Háborúnak kellett lennie. Olyan szent háborúnak, amelynek jelszavai közel állnak az ő elbutított népe szívéhez: döntsük meg a kapitalizmus gonosz világát, és semmisítsük meg ügynökeit(...) Hogyan engedhette volna meg magának ez a nagy ragadozó, aki már kezdte elveszíteni fizikai erejét, s aki érezte a közelgő véget, hogy ne használja ki az utolsó esélyt a Nagy Ábránd megvalósítására? Berijának, a titkosrendőrség főnökének sietnie kellett, hogy meggátolja az újabb tömeges megtorlást, s ezzel elhárítsa az önön és a többi vezető életét is fenyegető veszélyt”.
Volkogonov történész könyvében olvasható a Hazjanin halála szemtanúinak vallomása. „A Politikai Iroda tagjai valami filmet néztek a Kremlben. Utána Sztálint a dácsára elkísérte Berija, Hruscsov, Malenkov, Bulganjin. A Gazda az idősebb gárda tagjait már teljesen mellőzte, s csak az előbbi néggyel tartott fenn kapcsolatot. Hajnali négyig maradt együtt a társaság. Utána Sztálin lefeküdt aludni, s többé nem jött elő a szobájából. De mielőtt visszavonult volna, egészen hihetetlen parancsot adott ki az őrség parancsnokának: Lefekszem aludni, feküdjenek le maguk is! Ezek szerint a Gazda, aki betegesen ügyelt a biztonságára, életében először hirtelen azt a parancsot adja az őrségnek, hogy menjenek lefeküdni. E parancsot csak az ügyeletes tiszt hallotta, s továbbította a többieknek. A Hazjanin szobái gyakorlatilag őrizetlenül maradtak. Ezen az éjszakán érte a szélütés”.
Lozgacsov, a gárda parancsnokát helyettesítő ügyeletes tiszt, a koronatanú azt vallotta, hogy „tíz órakor a Gazda szobáiban semmi mozgás. Tizenegy, tizenkettő is elmúlt, még mindig semmi. Ez már furcsa volt: 11-12 körül már mindig felkelt, de olykor már 10-kor sem aludt (...) Megérkezett a posta. Bemegyek a szobába, és a nyitott ajtón át benézek a kis ebédlőbe, hát, ott fekszik a Gazda, a jobbkeze felemelve. Valószínűleg még nem vesztette el eszméletét, de beszélni nem tudott”.
Ekkor riasztották Beriját és a három másik vezetőt. Radzinszkij könyvében az előbbiekhez hozzáfűzte: „a harcostársak, miután megállapították, hogy a 74 éves öregember, aki négy óra hosszat saját vizeletében fetrengett, alszik, fogják magukat és távoznak, s megint ott hagyják a Gazdát segítség nélkül”.
Mi történt azon az éjszakán? Valaki behatolt a Gazda szobájába, injekciót adott be neki, amely kiváltotta a rohamot? Addigi hűséges, rettegő alárendeltjei hirtelen bátornak, magabiztosnak érezték magukat, s miután tudomást szereztek a történtekről, nem rohantak lóhalálában a segítségére. Mintha tudták volna, mi történt, s azt is, hogy a Hazjanin órái meg vannak számlálva.
Egy biztos: Sztálin és Ceausescu ahogyan élt, olyan dicstelenül halt is meg.
Meggyilkolták, vagy hagyták meghalni?
