Hány ember fohászkodott már ennél a kegyhelynél sorsa jobbrafordulásáért? (fotó: Dávid Csilla)
Amikor 1752-ben Rédl kamarai adminisztrátor szerződést írt alá a török pusztítás utáni Doroszló puszta újratelepítéséről, Dormán Pál – aki a szervezést vállalta –, a megérkező új honfoglalókkal először a szentkúti emberért küldött, aki az érkezőket a lápos Mosztonga partján, mint a Bajkút szolgája, név szerint Gergelyfy Erazmus, vézna, csuhás, koldusbarát fogadta. Kenyere és sója sem lévén, békét és vigaszt hirdető testvéri szót kínálhatott csak fel az érkezőknek. 1753-ban ő fektette le az anyakönyveket, és látta el híveinek lelki gondozását – így szól a falutörténet azokból az időkből, amikor a török pusztítás nyomán a települést, Doroszlót újra benépesítették. Ez a fejezet, csakúgy egy 1532-ből származó okmány utal a Bajkút folyamatos létezésére a török időkben és azután is, amikor már Szentkút néven emlegetik. Ez az a csodás hely – Bácska leglátogatottabb búcsújáróhelye –, mely a falut országhatáron kívül is ismertté tette, és ami évente zarándokok százait, sőt ezreit vonzza. És akkor még nem szóltunk arról, hány ember fohászkodott itt sorsa jobbrafordulásáért, és talán talált is gyógyírt bajaira.
A szájhagyomány szerint a vidéket, a jelenlegi Doroszló környékét, egykor mocsár borította. A mocsár lakói betyárok lehettek. Erősek, egészségesek voltak, mert a közelben lévő csodás erejű forrás vizét itták. Ezek az emberek a betegeket is elvezették a forráshoz. Egy kis házikó is volt a közelben, de a tűz martalékává vált, amelyben bennégett a sok mankó, bot, amit a gyógyultak hagytak ott. A mocsár később kiszáradt, de a forrás megmaradt tiszta, gyógyító vizével.
Doroszlói népviseletben a tájház udvarán
A Bácska délnyugati csücskében, a Duna-Tisza-Duna csatorna partján meghúzódó, túlsúlyban magyar lakta település Zombortól délre, alig 20 kilométernyire fekszik. Lakossága folyamatosan fogy: 1910-ben 2722 lakosából 2602 magyar, 2002-ben már az 1830 lélekből 952 magyar. Aki itt jár, ne mulassza el megnézni a tájházat (a Szentkút utcában), a doroszlóiak muskátlis, kék ablakú házával, ami egy hiteles építészeti és néprajzi emléket őriz. Silling István néprajzkutató a tájházat megnyitva annak idején megállapította: Doroszló immár nemcsak a csodálatos népviseletéről, messzeföldön híres slingeléséről, szépséges népdalairól, értékes táncairól, ismert népszokásairól és népi gazdálkodásáról lesz nevezetes, hanem építészeti és lakáshagyományáról is, mondta. A tájház egyébként szép példája a lélek hazavágyódásának, a gyökerek megbecsülésének, szép emlékmű mindazok előtt, akik bármi oknál fogva elmentek, el kellett menniük a szülőföldről.
Nem kisebb élmény nyújt a Doroszlóra érkezőknek Herceg János és Fehér Ferenc írók egykori háza vagy a Móricz Zsigmond Művelődési Egyesület, melynek – nem sok túlzással állíthatjuk – az egész falu tagja.
