A svédországi kormányfő elleni merénylet rejtélye
Mi a magyarázata annak, hogy a felbomlott Jugoszlávia titkosrendőrsége, az UDBA , majd utódja, az Állambiztonsági Szolgálat szüntelenül pletykába keveredik? Olykor ártatlanul. Mint legutóbb, amikor a Focus tekintélyes német hírmagazin világgá kürtölte, hogy Olof Palmé t, Svédország miniszterelnökét, 1986 februárjában egy bizonyos Ivo D. gyilkolta meg. A megnevezett hírforrás szerint e személy Hamburgban dolgozott, majd nyugdíjaztatása után hazaköltözött Zágrábba.
Az álhír terjesztői Vinko Sindičić közlésére hivatkoznak. Ez az első biztos fogódzkodó. Sindičić ugyanis hús-vér ember, ma is él, s a jugoszláviai cég többször igénybe vette szolgáltatásait. A Focus úgy értesült, hogy Sindičić azt vallotta a német rendőrségen, hogy az UDBA utódja a svéd kormányfővel azért végzett, hogy gyanúba keverje a skandináv államban élő nagyszámú usztasa emigránst, s ha mást nem, akkor legalább azt elérje, hogy egy részüket kiutasítsák az ország területéről, s ezzel csapást mérhetnek egységes szervezetükre.
Két évvel a svéd miniszterelnök elleni gyilkos merénylet után munkaadói azzal a feladattal bízták meg Sindičićet, hogy likvidálja Nikola Štedulá t, a horvát emigránsok skóciai vezetőjét. A bérgyilkos orvul lesben állt, s hangtompítós pisztolyból több lövést adott le kiszemelt áldozatára Glasgow-ban. Nem célzott pontosan, a merénylet nem sikerült. Mivel abban az időben e skót városban elszaporodtak a betörések, lopások, a rendőrség felkérte a polgárokat, hogy jelentsenek minden gyanús dolgot.
Egy éber néni feljegyezte Sindičić autójának számát. Ezen a nyomon indult el a rendőrség, s jutott el Sindičićig. Letartóztatták. Kiderült, hogy Svájcból hamis útlevéllel érkezett Nagy-Britanniába. Autót bérelt, s követte célpontját. A kudarc után visszahajtott Londonba, amelynek légikikötőjében vették őrizetbe kezében azzal a hamis útlevéllel, amellyel az országba érkezett.
Ez egy olyan súlyos mulasztás, baklövés, amelyet a világon egyetlenegy biztonsági szolgálat sem követhet el. Nehezen hihető, hogy az UDBA ne adott volna neki még egy hamisított útlevelet, amellyel esetleg megléphetett volna az országból.
Ha nem az UDBA, akkor ki bérelte fel Sindičićet? Még nem derült ki. A találgatások helyett maradjunk a tényeknél. Sindičić előállítása után – a meghonosodott gyakorlathoz híven – önszántából, minden kényszer nélkül vallott. Megmutatta, hová ásta el a revolvert. Tizenöt évi börtönbüntetésre ítélték, példás magaviseletének köszönhetően egy évtizeddel később szabadon engedték, s hazazsuppolták Horvátországba.
Abban az időben már Franjo Tuđman a kivált tagköztársaság államfője. Sindičić Rijekában játéktermet nyitott. Mint mondani szokás, élt volna, míg meg nem hal, ha hozzávetőleg egy évvel ezelőtt Németország titkosrendőrsége nem kéri fel, hogy nyújtson segítséget Stjepan Đureković 1984-évi meggyilkolásának felderítéséhez. Ha már önzetlenül értékes adatokkal szolgált a briteknek, akkor miért zárkózott volna el az együttműködés elől a német rendőrségen? Készségesen segített, s vallomásának köszönhetően bizonyos Krunoslav Prates t életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. Miloš Vasić újságíró némi gúnnyal azt írta, hogy az egész ügy nem lenne említésre sem méltó, ha az ítélethirdetés előtt minden belgrádi gengszter nem henceg azzal, hogy ő nyírta ki Đurekovićot, aki egyébként nem tartozott a politikai emigránsok közé. Kifosztotta a zágrábi INA kőolajipari mamutvállalatot, s egy bőrönd valutával Németországba szökött. Az UDBA ügynökei Frankfurtban csaptak le rá. (Vasić kartársam utólagos engedelmével e szerény írás címét, ha némi módosítással is, tőle kölcsönöztem.)
Keveset tudunk az emigránsok elleni piszkos háborúról. Az közismert, miután az addigi szürke eminenciást, Stane Dolanc ot 1984-ben kinevezték szövetségi belügyminiszternek – az akkori hivatalos változatból idézve –, felélénkült az emigráns szervezetek egymás közötti leszámolása, s sokan áldozatul estek.
Azt sem tudni, ki bízta meg Miroslav Bižić Bižá t, a belgrádi rendőrség főfelügyelőjét, hogy a fiatal gengszterek közül válassza ki a rátermettebbeket, s hívja fel rájuk az UDBA figyelmét. Bižić fedezte fel Arkan t, Branislav Lainović ot, Darko Ašanin t, hogy csak a leghírhedtebbeket említsük. Az utóbbi számos esetben emberölés gyanújába keveredett: 1990 márciusában a belgrádi Nana éjjeli mulatóban két fegyverből leadott lövésekkel meggyilkolták Andrija Lakonić volt ökölvívót. A törvényszék nem találta bizonyítottnak Ašanin bűnösségét. A tárgyalás folyamán kiderült, hogy az idült alkoholista Lakonić sokat fecsegett ügynöki múltjáról, a politikai emigránsok likvidálásáról, a titkosrendőrség és a bűnözők kapcsolatairól.
A perben név szerint említett személyeket elbocsátották a rendőrségről, közöttük Biža főfelügyelőt. Magánnyomozói irodát nyitott. Olyan hírben állt, hogy együttműködött az autótolvajokkal, ezért deríthetett fényt minden rábízott ügyre. Sokan azok közül, akiknek ellopták méregdrága autóját, telefonüzenetet kaptak, hol és mennyi összeget helyezzenek el. Utána Bižić irodájában megkapták autójuk kulcsát. Volt, aki többször is kifizette e sajátos váltságdíjat.
Máig ismeretlen személy Belgrádban, a nyílt utcán szitává lőtte a főfelügyelőt.
Arkant, Lainovićot, Ašanint is likvidálták. Darko Ašanin halála előtt azt hajtogatta, csak akkor vethetnek véget a bűnözőket, minisztereket, rendőrtábornokokat egyaránt sújtó gyilkosságsorozatnak, ha mindenki rendet teremt a saját udvarában. A sors tragikus fintora, hogy dedinjei villájának udvarában oltotta ki életét máig ismeretlen tettes.
Ha nem Jugoszlávia titkosrendőrsége, akkor ki ölte meg Olof Palmét? Mint miniszterelnök olyan döntéseket is hozott, amelyek időnként heves vitát gerjesztettek. Egyesek nem leplezték az ellene táplált mély gyűlöletet, mások körében rendkívüli népszerűségnek örvendett. Egyértelműen támogatta Fidel Castro Kubáját, Salvador Allende chilei elnököt. Keményen elítélte Csehszlovákia 1968 évi lerohanását. Amikor 1972-ben az Egyesült Államok karácsonykor szőnyegbombázást indított Hanoi ellen, Palme ezt a nácik bűneihez hasonlította. Emiatt Washington egy időre megszakította diplomáciai kapcsolatát Stockholmmal. A dél-afrikai faji elkülönítés kérdésében éles ellentétbe került Margaret Thatcher brit miniszterelnökkel és Ronald Reagan amerikai elnökkel.
Az akkor 59 éves, háromgyermekes kormányfő 1986. február 28-án este feleségével, fiával és annak barátnőjével moziba látogatott. A filmvetítés után, nem sokkal éjfél előtt, a házaspár gyalog indult hazafelé a főváros egyik központi utcáján, mint mindig, ezúttal is testőr nélkül. Egy útkereszteződésnél a sötétből egy alak ugrott elő, s kétszer hasba lőtte Palmét. A politikusnak nem volt esélye a túlélésre: a merénylő közvetlen közelről tüzelt, az ólomhegyű és rézbevonatú lövedék még a golyóálló mellényt is átütötte volna. Felesége a csattanást hallva hátrafordult. Ez mentette meg életét. A rá kilőtt golyó csak milliméterekkel kerülte el gerincoszlopát. A tettes a közeli zsákutca felé menekült, s véglegesen eltűnt az éjszakában.
A hosszú ideig egy helyben topogó vizsgálatban halvány remény csillant meg, miután 2006-ban egy tó fenekén rábukkantak arra a pisztolyra amellyel feltehetően meggyilkolták Palmét. A laboratóriumi elemzések után a rendőrség közölte: a fegyver annyira elrozsdásodott, hogy nem használható fel a nyomozásban.
Megoldódik-e valaha Palme meggyilkolásának rejtélye? Mint mondani szokás, nincs tökéletes bűntény.
De tökéletes rendőrség sem.
