Milenkovics Kamenko televíziós újságíró, akit mindenki csak Kaminak szólít, már szerepelt mellékletünkben. Utazásairól mesélt, szakmájának köszönhetően ugyanis bejárta a fél világot. Ezúttal is utazunk vele, de az ízek világában.
–Most tértem vissza Szlovéniából. Solčaván voltam, az Alpokban. Gyönyörű volt. A hegyek, a táj. És egy új ízben is volt részem: megkóstoltam egy helyi ételkülönlegességet, a zgornjesavinjski želodecet. Marhahúsból készül, amit ledarálnak és hozzáadnak egy kevés sertészsiradékot, hogy ne legyen túl száraz. Fűszerezik, bendőbe töltik, és felfüstölik. Kinézetre a kulenhez hasonlít, ízben azonban egészen más. Nemcsak azért, mert marhahúsból készül, hanem azért is, mert különböző alpesi füvekkel gazdagítják ízvilágát.
Nagyon szeretek főzni, azonban szinte folyton úton vagyok – mint már említettem, tegnap érkeztem vissza Szlovéniából, néhány nap múlva pedig Abbáziába utazom egy regattára, ahol egy újságírócsapat tagja leszek – így kényszerből a főtt ételekkel szemben a különböző hidegtálakat részesítem előnyben. Nálam a sajt nem maradhat le a terítékről, és itt nem a trappistára, vagy az ementáli sajtra gondolok, hanem a camembert -re és a rokfort ra. A kedvenc sajtom a belga brugge . Ez egy puha sajtféle, kívülről nemespenész borítja, amely kesernyés, ugyanakkor egy kicsit édeskés mellékízt is ad neki. Puhább változatait pirítóskenyérre is lehet kenni. Még finomabb, ha meghintjük friss kaporral.
Ha az időm engedi, egytálételeket készítek. Az úgynevezett kanalas ételeket kedvelem. Különféle paprikásokat, halpaprikást, de a kedvencem az orosz borscs. Ez tulajdonképpen egyfajta marhahúsleves, de annyira sűrű, mint például a mi gulyáslevesünk. A marhahúst felkockázom, és különböző zöldségekkel, sárgarépával, fehérrépával, zellerrel, sok szemes borssal, sóval megfőzöm. Babérlevél nem való bele, de én teszek bele koriandert. Ez saját találmány, mert korianderes borscsrecepttel ezidáig nem találkoztam. És, ami a borscsnak megadja az ízét, az a cékla. Körülbelül hatvan deka marhahúshoz két nagyobb fej céklát lereszelek, és amikor már megfőtt a hús, belefőzöm. A cékla különleges édeskés ízt ad az ételnek. Tejfellel tálalom. A borscsnak rengeteg változata van, kedvelik Romániában, Ukrajnában, Moldáviában, Oroszországban. Néhol hús nélkül készítik, csak zöldségekkel.
Az első újságírói utam a valamikori Szovjetunióba vezetett, pontosabban Mongóliába. Kezdő voltam, és engem küldtek ki, hogy tudósítsak Veselin Đuranović, akkori politikai vezető szovjetunióbeli látogatásáról. Azért küldtek engem, mert más nem akart oda elutazni. Télidő volt, hideg. Még a napidíj sem volt csábító a kollégák számára, ugyanis akkor a szovjetunióbeli utakért is ugyanakkora napidíj járt, mint mondjuk a franciaországi, vagy angliai utakért. Párizsban kevés volt az az összeg, itt viszont összesen tíz dollárt tudtam elkölteni. Pompásan fogadtak bennünket, jobbnál jobb ételekkel. Ellátogattunk többek között Irkutszba is. Házigazdánk elvezetett egy fedett piacra, ahol különböző halakat árultak. Húsz kilogrammos csukákat is láttam. Kővé voltak fagyva, csengő hangot adtak, amikor összekoccintottam őket. Stuk nyet riba, mondta házigazdám és elmagyarázta, hogy ők nem fogyasztják. De miért is tennék, amikor rengeteg szálkamentes hal közül válogathatnak. Ezen a vidéken, és általában ott, ahol örökös a tél, az emberek egyhangúan táplálkoznak. Halból, füstölt halból és füstölt húsból készülnek az ételek, ízük is, színük is igen szegényes. Hogy bebizonyítsam nekik azt, hogy a csuka igenis finom hal, vettem egy csukát, találtam szalonnát és túrót is, volt vöröshagyma, fokhagyma, só, bors. És bor is. Nekem ennyi kellett. És természetesen egy tűzhely. A bungalóban, ahol laktunk, megkértem házigazdánkat, hogy engedjen be a konyhába. Megengedték, és én bevonultam a csukával. Szeletekre vágtam a húsz kilós halat, megspékeltem szalonnával és fokhagymával, besóztam. A csuka, amikor felszeletelik és besózzák, kékes árnyalatot kap. A szeleteket a hagymával együtt borban megpároltam, majd kivettem a halat. A túróból és a léből, amelyben a csuka főtt, mártást készítettem, és a halszeletekre öntöttem. Így tálaltam. Óriási sikerem volt a helybelieknél. Nem győzték dicsérni remekművemet. Nem tudom, hogy azóta Szibériában, milyen becsben tartják a csukát, de hiszem azt, hogy halszámba veszik.
Szeretem a halat, és horgászni is szeretek. Nemrég főztem halászlét. Van egy társaságunk itt, a Telepen. Minden szerdán összejövünk, már több mint tíz éve, főzünk, de mindig más a szakács. A múlt szerdán rajtam volt a sor.
Utazásaim során sok különlegességet megkóstoltam. Tavaly például egy egyiptomi oázisban tevehúst ettem. Nem nagyon volt gusztusom hozzá, mivel az ottani szokás szerint, amikor levágják a tevét, fejét kiakasztják a hentesüzletre. Hát nem volt szép látvány. Állítólag az öt évesnél idősebb tevék húsa már nem jó, rágós, de a fiatalabb tevék húsát is sokáig kell főzni. A vékony szeleteket különböző fűszerekkel – az egyiptomiaknak rengeteg fűszerük van – párolták meg, és sáfrányos rizzsel szolgálták fel. Nagyon ízletes volt. Ha össze kellene hasonlítani valamivel, akkor az a szarvas hús lenne, azzal, hogy a teve húsa kissé édeskés, akár a lóhús.
Még egyetemista koromban Franciaországban, az Alpokban teknősbéka húsából készült pörköltet ettem, teknősbékaházban felszolgálva. De ettem már csigát is Olaszországban, egy ismerősömnél. A felesége készítette el. Az éti csigát megfőzte, kikapargatta a csigaházból, amit megtöltött vajjal és füstölt szalonnával, végül visszahelyezte a csigahúst is. Mindezt a sütőben megsütötte, mi pedig mind megettük pirítós kenyérrel. Fenséges volt. És van még egy hercegovinai étel, amelyről szólnom kell, és amellyel haveri körömben mindig nagy sikert aratok. Ez a prasa. Prasának nevezik Hercegovinában a póréhagymát. Megfőzök egy füstölt csülköt és néhány bordát. Hozzáadok egy hüvelykujjnyi póréhagymát és spenótot. Egy kiló füstölt húshoz általában háromnegyed kiló póréhagymát és fél kiló spenótot veszek. Babérlevéllel, sok borssal ízesítem. Amikor már majdnem készen van, kockára vágott krumplit és egy marék rizst főzök bele. Ez talán az egyetlen bográcsos étel, amely nem jó erősen, mert az erős íz elnyomja az erre az ételre jellemző ízeket.
De ha mondjuk meg kellene rendelnem az utolsó vacsorámat, nem csigát, nem teknőst, és nem is tevét kérnék. Meg prasát sem. Hanem egy kupica birsalmapálinkát, édes paradicsomos káposztát fasírozottal, végül egy pohár jó hideg iloki traminit.
