Krizsán Szilviával, az Újvidéki Színház népszerű színésznőjével az újvidéki strandon találkozunk. Családostul hűsölnek a Duna-parton a csaknem negyven fokos hőségben. Még mielőtt a színházi idény előtt Kishegyesre utazna a család (Szilvia ugyan Verbászon született, de kishegyesinek vallja magát) egy kávé és egy sör mellett egy hatalmas fa árnyékában kedvenc ételeiről, a főzésről, étkezési szokásairól beszélgetünk.
Amikor a konyhaművészetről beszél, szinte kérdeznem sem kell tőle semmit.
– Az, hogy mit főzök, két dologtól függ. A kedvemtől és attól, hogy mi van otthon. Ha mondjuk karalábé van otthon, és ha egy darab, akkor levest készítek, ha több, mondjuk öt-hat, akkor főzeléket. Érdekes, hogy a karalábét nem rántottam még ki, pedig nagyon szeretem a kirántott ételeket. Legutóbb, amire rákaptam, az a töltött sült paprika, de nem valódi sajttal töltöm, hanem növényi eredetű sajttal. Miután megtöltöm, bepanírozom és kisütöm. A növényi eredetű sajtokat inkább fukarságból használom, mondjuk a melegszendvicsekbe is. Meg aztán miért tölteném meg a paprikát egy camembert-rel, amikor ez a sajt magában a jó, ha szétvágják, és kifolyik a belseje.
Ötéves korom óta főzök és nagyon szeretek főzni. Arra emlékszem, hogy óvodás vagyok és állok a sparhelt mellett egy széken, és keverem a rántást a leveshez, amikor megérkezik az óvó néni vendégségbe anyukámhoz. Azt hitte, hogy játszunk. Meg is kérdezte, hogy mit főzünk, mi pedig mondjuk, hogy paradicsomlevest, és amikor majd kissé megpirul a rántás, majd ráöntjük a paradicsomot. Arra is emlékszem, hogy a látványon, azon, hogy anyám a tűzhely közelébe mert engedni, nagyon elámult az óvó néni. Szerintem a lányok többsége szeret a konyhában szorgoskodni, segíteni. A lányunk még csak hároméves, és imád a konyhában lenni. Megtöri és felveri a tojást, és a kiklopfolt húst ő forgatja meg a lisztben... Kisfiunk másfél éves, és ő is már fel tudja törni a tojást.
Akkor kezdtem komolyabban főzni, amikor Pestre kerültem, tanulmányi útra. A magas vendéglői árak miatt rá voltam kényszerülve arra, hogy ha főtt ételt akarok enni, akkor főzzek is magamnak. Egyetemistaként nagyon kevés pénzem volt, ezért teljesen kreatívan kellett főznöm. Ha egy alma volt otthon és prézli, akkor ebből kellett kitalálni valamit.
Amit én nagyon szeretek, az apróságokból készül, ugyanis kell hozzá vöröshagyma, fokhagyma, zöldpaprika, gomba és tök. A puhulási időt figyelembe véve mindezt sorjában megpárolom, azzal, hogy a paprikát kissé megkapatom. Sokszor főételként fogyasztom. Van ennek egy másik változata, amikor az apró kockákra vágott krumplit megsütöm, a felszeletelt hagymát feketére pirítom és adok hozzá felkockázott sült paprikát, káposztakockákat, vagy bármilyen más zöldséget, attól függően, hogy mi van otthon. Mindezt összekeverem és egy félig sült, félig párolt zöldséges köretet kapok belőle.
Nagyon szeretem a klasszikus konyhát. Anyám szakács és cukrász, ezért ő már nem úgy főzött, mint a hegyesi emberek, viszont a nagymamám igen, és én rengeteg dolgot tőle tanultam meg. Nagyon szeretem a tésztát, de csak akkor és csakis akkor, ha én gyúrom, én nyújtom, én főzöm rá tejben a mákot. A bolti tésztában nagyon válogatós vagyok, azzal nem szoktam sem krumplis tésztát, sem túrós tésztát, sem mákos tésztát készíteni. A nagymamám nem tudott megtanítani tésztát gyúrni, mert meghalt mielőtt megtaníthatott volna, ezért nagyon boldog voltam, amikor anyósomnál találtam egy nagyon-nagyon érdekes, nagyon régi szakácskönyvet. Nem tudom, hogy ki írhatta és mikor, de legalább százéves, ha nem több. Ez egy olyan szakácskönyv, amely a nagyon fiatalon férjhez ment asszonyok, vagy inkább lányok kézikönyve volt. A gyerekkorunkból jól ismert ételek elkészítési módját írja le, többek között azt is, hogy hogyan kell tésztát gyúrni vagy hogyan kell megcsinálni a rántást. Ebből a szakácskönyvből nagyon sok dolgot megtanultam, például azt is, hogy miképpen lehet ételízesítő nélkül kiváló húslevest főzni, olyannyira jót, hogy utána mást nem is kíván már az ember.
Igaz, nem jut sok idő a főzésre, ugyanakkor nagyon szeretek elbíbelődni a konyhában. Lehet, hogy ezért szeretem nagyon a kínai konyhát is, mert engem megnyugtat, ha egy kínai vacsorát készítek, pláne hét-nyolc személyre. Semmiféle reszelőt sem használok, hanem mindent a saját kezemmel vagdosok, mindent nagyon apróra. Ez sokszor egy egész délutánt vesz igénybe, de kedvvel csinálom.
Nagyon szeretem a sült hagymát, feketére pirítva, amit a krumplis tésztára szórunk. Ebből már gyerekkoromban betegre tudtam enni magam. Nagymamám mindig dühöngött, mert megpirította és mire odakerült volna, hogy a tésztára szórjuk, addigra elfogyott. Mindig szidott, hogy meg fogok tőle betegedni. Akkor is, ma is betegre eszem magam, azzal, hogy gyerekkoromban valóban meg is betegedtem. Ma már nem vagyok tőle beteg.
A másik dolog, amit imádok, az a pecsenyezsír. Amikor megsütöm a húst, és egy kicsit odaég, öntök rá egy kevés vizet. Imádom ezt a szaftot kenyérrel kimártogatni. Nagyon régen ettem, de az említett szakácskönyvben is benne van, és nagymamám is készítette, az a lesütött krumpli. Egyszerű és nagyon finom dolog. A pecsenyelébe belehelyezzük a korongokra vágott és előtte talán egy kissé megfőzött krumplit és odaégetjük Lapáttal kellett kivenni, és egyben is maradt.
Nincs olyan étel, amit kimondottan nem szeretek. Az egzotikus ételekért nem ugrálok, például a medúzáért, de a polip sem a kedvencem, sem a kagyló. A tengeri dolgok közül a tintahalat és a halakat kedvelem. A folyami halakat is szeretem.
Az italok tekintetében nem vagyok ínyenc, azt szoktam mondani, hogy belém kár a drága piáért. Egyszerűen nem tudok különbséget tenni a különböző minőségek között. Az étel ugyan megválogatja, hogy mit iszok hozzá, de általában sört iszom. De a sörben sem tudok különbséget tenni. A borok közül pedig a rossz borokat szeretem, a kissé fanyar, állott, hordóízű borokat. És szeretem a kávét, a török kávét. És nagyon a tejet.
