– Emlékszem, te mondtad nekem egy barátunk kapcsán: amikor valaki a saját sorsáról beszélve elkezdi hajtogatni, hogy „az a baj...", akkor az ott kínlódik a saját poklában... És a kis pesszimista bugyrából jó eséllyel nem is fog kievickélni. Most a legtöbb mondatom nekem is így fog kezdődni. Készülj fel! – mondja nevetve Márk barátom egy budapesti sörözőben néhány évvel legutóbbi találkozásunk után, amikor az életéről kérdezem. Márkot a legintelligensebb és legszorgalmasabb ismerőseim között tartom számon. Szegeden ismerkedtünk meg, még valamikor időszámításunk előtt egy karközi egyetemi kurzuson. Márk egy szegény családból származó sármos, afféle lányok kedvence jogászhallgató volt akkoriban. Tehetségének és szorgalmának köszönhetően az összes létező ösztöndíjat bezsebelte, és még az emberekkel is jól kommunikált. Éppen emiatt gondoltam – a családi háttér ellenére is –, hogy ha valakinek, hát neki biztosan nem lesznek gondjai az életben. Most mégis panaszkodik...
– Az a baj, hogy éjt nappallá téve dolgozom, s az igazán fontos dolgok háttérbe szorultak az életemben. – Mire gondolsz? – kérdezem tőle. A jegyeséről beszél, aki, mint kiderül, nemrég bontotta fel vele az íratlan szerződést. Kevés időt tudtak együtt tölteni, ennek hatására pedig eltávolodtak egymástól. – Az a baj – folytatja –, hogy ha csekélyebb mennyiségben dolgoznék, tulajdonképpen semmit nem tudnánk felépíteni azok közül a tényezők közül, amelyek egy közös, boldog élet kezdetének a feltételei. Házat kell vásárolnunk, azt be is kell rendezni, és még sorolhatnám – állapítja meg, majd elcsendesül. Belekortyol fehér habos italába, s közben üres tekintettel a kopott asztal egy bederesedett pontja felé néz. – Az a baj... ha nem születünk gazdag, jól szituált családba, nagy valószínűséggel egész életünkben robotolni fogunk, és kevés időnk marad arra, ami igazán számít – állapítja meg bölcsen, mielőtt ismét sörébe kortyol. – Reális keretek között több ember munkáját ellátó feladatot kell végeznünk ahhoz, hogy fenntartsunk, esetleg létrehozzunk egy olyan életminőséget, amely már-már társadalmi norma lett a XXI. században. Álszent világot élünk – teszi hozzá csüggedten. És milyen igaza van Márknak! Mai modern társadalmi rendszerünk azzal nyert önigazolást, majd széles körű társadalmi támogatottságot, hogy az egykori arisztokrácia ellenfelének és alternatívájának hirdette magát. Támadta az örökölt előjogokat, megdöntötte a kőbe vésett szabályok uralmát, eltörölte a szilárd társadalmi pozíciókat, helyettük a szabad választásra, a tehetségre, a lehetőségekre és szorgalomra épülő nyitott társadalmi rendszert hirdetett. Ironikus azonban belegondolni, hogy egy olyan új arisztokratikus rendszer jött létre, amelynek alapjait az öröklött előjogok, a kőbe vésett gazdasági szabályok és a szilárd társadalmi pozíciók képezik. A tehetség, a szorgalom kevés.
Pixabay
Ebben a társadalmi rendszerben az egyetemi fiatalság az oktatás során arra szocializálódik, hogy a mai modern kapitalista rendszer gépezetének egy-egy újabb csavarja legyen. Napjaink diákságát az egyetemre kerülve mindinkább egyetlen cél vezérli: a „gyakorlati" haszon, amely nagyjából azt jelenti, hogy a tanultak közvetlenül kapcsolódjanak a gazdasági vagy a technikai területekhez. Eközben teljesen megfeledkeznek a „gyakorlati" tudás másik, sokkal tágabb értelméről: vagyis annak elsajátításáról, hogy miként legyenek jó férjek vagy feleségek, szülők, szomszédok, állampolgárok. Gépek helyett emberi lények. Vagyis tulajdonképpen arról feledkeznek meg, ami igazán számít...
Nyitókép: Pixabay
