Szerintetek idén melyik tengerparti városba menjünk nyaralni? Hol homokos a strand, és hol a legmelegebb a víz? Megfizethető éttermek merre vannak? Olyat tudtok ajánlani, ahol magyarul is beszélnek? Arra vannak cápák? Ha szerda este indulunk Apátfalváról, akkor mire Zágrábhoz érünk, sokan lesznek a kapuknál? Hol kell autópálya-matricát vásárolni? Kunával már biztos, hogy nem lehet fizetni? Miért került ott ilyen sokba a benzin, és miért húztak le már másodjára?
Egyes szélsőséges politikai pártok azt mondják, ne szavazhasson az, aki írástudatlan. A nyaralásra levetítve ez úgy hangzana, ne utazzon az, aki tájékozódásra képtelen, vagy legalábbis olyan lusta, hogy magától meg sem próbál megoldást találni a felmerülő problémáira. Feltételezhető, hogy akik csatlakoznak az olyan üdülési tippekkel kapcsolatos közösségi csoportokhoz, ahol végtelenül onthatják magukból a hasonló, sokszor bugyuta kérdéseket, azok ismerik az internet keresőmotor funkcióját is. De nincs így. A legbiztosabb, ha újból rákérdeznek azokra a dolgokra, amelyeket csak az elmúlt napon tízen megismételtek előttük.
Habár hivatalos statisztikák nem készültek róla, megkockáztatom, a magyar utazós csoportokban születik a legtöbb irreleváns kérdés az Adriával kapcsolatban. Ha mégis problémamentesre sikerül a nyaralás kivitelezése, az elvileg tájékozódás céljából létrehozott felületen máris ömlesztetve érkeznek a tengeri naplementés képek, amelyek már annyira unalmasak, mint egy fehér fal, amelyet nap mint nap bámulnunk kell. Így az „ismerősök” véget nem érő, azúrkék filteres albumai mellett még azt is láthatjuk, mit evett a part menti gyorsbüfében Juhászné Kiss Piroska, akiről amúgy azt sem tudjuk, de valószínűleg nem is akarjuk tudni, hogy ki. Ha azonban a csoporttagoknak valami nem az elképzeléseik szerint alakult az álomnyaraláson, azt rögtön nyilvános sérelemként posztolják, és meg is magyarázzák: „Mégis mit vártunk, ez a Balkán.”
Éreztem, betelik a pohár, eddig még semmilyen hasznos információt sem merítettem ebből a virtuális közösségből, és ha netán valamiben rájuk hagyatkoznék, csak még jobban összezavarnának. Miközben az oldalt frissítettem, hogy a bejegyzések tetejére ugorva megtaláljam a normalitás felé vezető „kilépés a csoportból” lehetőséget, a posztok posztja jelent meg előttem: Korda György Jugoszlávia című száma, amelyet valaki épp abban a másodpercben osztott meg. Az Od Vardara pa do Triglava nem hivatalos jugoszláv himnusz kínos magyar átiratán kénytelenül mosolyogtam, és mivel jó volt a felütése, ezért elolvastam azt a többsoros írást, amelyet ehhez a szerzeményhez hozzátett a publikálója. Azzal kezdte, hogy a 80-as években Magyarországról kerékpárral tekert le az Adriára másodmagával. A többhetes útnak pedig nemcsak a végcélja, hanem minden egyes államosa megmaradt az emlékezetében. Külön hangsúlyozta, hogy túrájuk során akár kempingben, akár tanyaszélen táboroztak, mindenhol vendégszerető helyiekkel találkoztak. Éppen ezért nemcsak a tenger, hanem egész Jugoszlávia örök szerelme lett, és az ominózus dalt ennek emlékére osztotta meg. Persze, a nosztalgiával kéz a kézben járó „akkor minden sokkal jobb volt” végszóval zárta visszaemlékezését. Ha nem osztja meg az útról készült kerékpáros retró fotókat, talán el sem hiszem az egészet, de ott volt a bizonyíték. Ez szép, gondoltam, és még én is nosztalgikus hangulatba keveredtem, holott saját élményem nincs a nyolcvanas évek tengeri és jugoszláv hangulatából. A számomra első és egyben utolsó értékes, a maga módján még informatív írás volt ez, amit ebben a csoportban láttam. Csupán néhány perce volt hátra addig, amíg teljesen el nem emésztette a virtuális süllyesztő, hiszen már érkeztek a bejegyzést letaszító, jelenbe visszarántó hajmeresztő kérdések. Viszlát, kedves Horvátországba utazók csoportja, remélem, még véletlenül sem fogok azon a helyen nyaralni, ahol ti!
Nyitókép: Pixabay
