Testvére születésekor nagy volt a sürgés-forgás Linda körül. Nagyanyja húga, a könnyed és jó kedélyű Jucus néni, felajánlotta, hogy néhány napra magához veszi a kislányt, addig, amíg szülei bele nem szoknak az új élethelyzetbe. Linda félénk természetű, visszahúzódó gyerek volt, nem tűrte jól a változásokat, viszont igyekezett magába fojtani a szorongást, általában meg sem mukkant. Nem volt ínyére sem a kis testvér jövetele, sem az, hogy ideiglenesen a nénihez költözzön, de ha az anyjáék ezt eldöntötték, akkor nem ellenkezett nyilvánosan. Vonatra ült az asszonnyal és másfél óra múlva már egy régi, szárazkapus bejárat előtt találta magát. Nénje előre jelezte, mielőtt hazamennének a saját lakásába, akad egy kis dolga ezen a helyen. Egy omladozó vakolatú, polgári ház udvarába léptek, ahol a lépcsők igazi útvesztőnek bizonyultak, de Jucus néni határozottan lépkedett felfelé, látszott, jól ismeri ezt a helyet. Valahol, a harmadik emeleten egy középkorú hölgy nyitott nekik ajtót, beinvitálta, majd leültette őket. Linda érdeklődően nézett a konyhaasztalon heverő papírokra. Köröket, nyilakat és ismeretlen jeleket rajzoltak rájuk. Az idegen asszony a kezébe nyomott egy képeskönyvet, és kedvesen átküldte őt a nappaliba. Ugyan a másik szobából is hallotta, hétéves fejjel mégsem értette, miről beszélnek. A Nap és a Hold volt az egyetlen szó, ami valamilyen jelentéssel bírt számára.
Nem sokáig időztek itt, Linda gyorsan el is felejtette az egészet, mert mire néhány nap múlva hazakerült, a többi esemény mellett jelentéktelenné zsugorodott a rövid látogatás. Húsz évnek kellett eltelnie, hogy a lány emlékezetében bevillanjon a régi kép. Jucus néni kilencvenhárom éves korában, álmában halt meg, különösebb szenvedés nélkül. Mivel nem voltak gyerekei, mindene a rokonokra szállt, Linda pedig vállalta, hogy kitakarítja és lomtalanítja az asszony lakását. Ahogy nőtt, annál nagyobb csodálattal tekintett az asszonyra, főleg azért, mert úgy tűnt, neki olyan könnyed volt az élet, mintha az egy előre megkomponált, kellemes dallam lett volna. Sokat gondolkodott azon, egykori nénje vajon tudatosan alakíthatta-e sorsát, vagy egyszerűen születésével kapta ezt az irigylésre méltó tehetséget az élethez. Linda közvetlen hozzátartozói és saját életét helyezte vele párhuzamba. Anyja az örökös panaszban, apja és öccse pedig a különböző függőségükben talált magának menedéket a mindennapokban. Ő pedig – ahogy gyermekkorában – azóta is főként hallgatott, elviselte mindazt, amit kapott, viszont belül állandó düh marta, mert úgy tapasztalta, az élet állandóan csak elvesz tőle és sorozatos akadályok elé állítja már születésétől kezdve. Egyre inkább úgy érezte, a sors csak vonszolja őt, s nem vezeti.
A pakolás közben egészen elmerült ezekben a nehéz gondolatokban, csak akkor eszmélt fel, amikor egy kezébe kerülő papíron meglátta az ismerős jeleket. Már tudta, hogy itt valamilyen asztrológiai dologról lehet szó, hiszen ott volt az összes csillagjegy és bolygó, hozzárendelve Jucus néni születési dátumához. Úgy tűnt, a pillanatnyi állásásokról és azoknak a saját életére gyakorolt hatásáról az asszony időről időre útmutatást kért, hiszen egy köteg dokumentumot halmozott fel erről. Habár Linda addig a hagyományos vallásban kereste a feljebbvalót, nem vetette el ezt az irányt sem, hiszen mélyen érezte, a kettő kapcsolódik egymáshoz. Arra gondolt, ha csak egy kis kapaszkodót adnának a sorsára vonatkozóan, már kiléphetne eddigi élete taposómalmából. Amikor egy másik városban, de az első tapasztalásához kísértetiesen hasonlító, kacskaringó lépcsőházas polgári lakásában leült a kedves, negyvenes éveiben járó férfi nappalijában, az, mielőtt nekikezdett volna Linda sorsfeladatának boncolgatásába, azt mondta, amit feladatul kaptunk, lehet magasságokkal vagy mélységekkel teli, de mindenki számára adott a kulcs: csak elviseli vagy el is fogadja, áldozat lesz vagy önfeláldozó. A többit a sors intézi.
Nyitókép: Pixabay
