Soha nem aludt annyit, mint az utóbbi időben, panaszkodik hétről hétre az egyik kedves ismerősöm, aki ezt is, mint minden más szokatlan jelenséget mostanában, a koronavírussal való fertőzöttség utóhatásaként könyveli el, mert olvasta a Facebookon – mondja –, mennyiféle mellékhatása lehet a betegségnek, köztük olyanok is, amelyek sok esetben akár még hónapok múltán is érezhetők. Ilyenkor némiképp felhúzott szemöldökkel meg gyanakvó tekintettel nézek rá – amit feltehetően már megszokott, ezért ügyet sem vet rá –, arra gondolva, milyen szerencsés, amiért annyit aludhat, amennyi csak jólesik neki, közben pedig mindig úrrá lesz rajtam valamiféle megmagyarázhatatlan önsajnálat, amiért nekem mindez nem adatik meg, sőt, az utóbbi időben az is egyre gyakrabban előfordul, hogy ha végre eljutok valahova néhány napra pihenni, akkor az ott töltött idő jelentős része azzal telik, hogy végre jól kialszom magam. Kinek mi jár, ugyebár.
A szerencse a szerencsétlenségben az, hogy amíg régebben minden bizonnyal megevett volna a fene, ha ilyesmi történt volna velem – hiszen az alvást az ember fiatalabb korában inkább olyan időként éli meg, amelyet értékesebb dolgokra is fordíthatna, sőt esetenként kifejezetten elpocsékolt időként, hiszen addig, amíg alszik, lemaradhat valami fontos dologról, legalábbis én így voltam vele, ezért is próbáltam, hacsak lehetett, más dolgokkal elütni az idő nagy részét helyette –, az évek múlásával egyre kevésbé sajnálom az időt arra, hogy úgy igazán kialudjam magam.
Nem tudom, mindez mennyire tekinthető általánosnak, akár igen, akár nem, érdemes egy pillanata odafigyelnünk arra, hogy a Magyar Alvásszövetség nemrég a tinédzserek alvási szokásainak kialakulásával kapcsolatos veszélyekre hívta fel a nyilvánosság figyelmét, kiemelve, bizony nem árt odafigyelni a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás feltételeinek megteremtésére. Közleményükben hangsúlyozták, addig, amíg a gyermekkori alvási szokásokat a legtöbb esetben a szülők kordában tudják tartani, később, a felnőttkorba lépés időszakában a fiatalok körében jelentős mértékben csökken az alvásra fordított idő mennyisége, aminek következtében számos tinédzser jóval kevesebbet alszik annál, mint amennyire valójában szüksége lenne.
A témában illetékes nemzetközi szervezetek ajánlása szerint ugyanis ennek a korosztálynak napi legalább 8–10 órányi pihentető alvásra lenne szüksége ahhoz, hogy megőrizze az egészségét, amit, valljuk be, még akkor sem könnyű betartani, ha valaki kevésbé sajnálja rá az időt, mint amennyire annak idején én sajnáltam, hiszen az első óra nagy úr, a nulladikról nem is beszélve, a vekker, az elektromos óra meg az ébresztőre állított telefon pedig olyan örök ellenségek, amelyek felett egészen egyszerűen nem győzedelmeskedhetünk, mert bármennyire is vágyunk arra a bizonyos még öt percre, nem kegyelmeznek nekünk.
Hiába is magyaráznánk nekik, amivel a már említett nemzetközi szervezetek illetékesei érvelnek, hogy az alváshiány álmossághoz, figyelemhiányhoz vezet, ami negatívan befolyásolja a tanulmányok során felmutatott teljesítményt, egészen biztosan nem hatná meg őket, ahogyan az sem, hogy a nem megfelelő alvás összefüggésbe hozható a depresszió és a viselkedési problémák, valamint a cukorbetegség és a magas vérnyomás kialakulásának fokozott kockázatával, valamint negatív hatást gyakorol a sportteljesítményre is. Sőt, valószínűleg nemcsak az említett, szó szerint lelketlen eszközöket, hanem a náluk azért jó esetben jóval nagyobb lélekkel rendelkező osztályfőnököket sem, akik bár maguk sem tudnak mit kezdeni a padon elnyúló, kialvatlan, tettvágytól a szó legnemesebb értelmében sem fűtött diákokkal, aligha fogják hetente többször megengedő mosollyal megsimogatni diákjuk kobakját, felismerve, hogy az egészsége megőrzése érdekében volt szüksége arra, hogy lenyomja, kikapcsolja vagy földhöz vágja azt a bizonyos örök ellenséget.
Nekem pedig, azt hiszem, nem marad más hátra, mint megnyugtatni a kedves ismerősömet, hogy bár már jócskán túl van a tinédzser korszakán, sőt, lassan a másodikon is, egy pillanatig se bánkódjon amiatt, ha esetleg túlaludná magát, inkább fogja fel úgy, hogy mindezt kizárólag az egészsége megőrzése érdekében teszi, a felesleget meg legfeljebb írja be nekem, bizonyára jól fog jönni, még ha csak papíron is.
