Januártól elkezdek edzeni, leszokok a cigiről, diétázni fogok, és beiratkozok nyelviskolába – sorolja újévi fogadalmait kávézás közben rég nem látott ismerősöm. Bár nem akarok hitetlenkedni, az elmúlt tíz évben szinte minden januárt edzőteremben, bokszklubban vagy uszodában töltöttem, s az ott szerzett tapasztalataim igen szkeptikussá formáltak az újévi fogadalmakat illetően. Az újév napját követő néhány hétben – függetlenül attól, hogy melyik napszakban érkezünk meg a terembe – sorba kell állni a súlyokért, egy bokszzsákra több ember jut, az uszodában pedig kerülgetni kell egymást az úszósávokban… És így megy ez február közepéig, amikor kiürülnek ezen objektumok… Egészen májusig, amikor a nyár közeledte miatt néhány hétre ismét megrohamozzák a termeket az emberek. Talán nem túlzás azt állítani, hogy könyvtárakat lehetne megtölteni, ha az újévi fogadalmainkat mind könyvbe írnánk évről évre; de lehet, hogy egy könyvespolc is elég lenne a valóra váltott fogadalmainkat tartalmazó köteteknek. De miért adjuk fel ilyen könnyen elképzeléseinket?
Talán az a gond, hogy az újévi fogadalmak túlságosan ambiciózusak? Célkitűzéseinkben a határ a csillagos ég. A megvalósításukhoz vezető út azonban még nyomokban sem létezik, nemhogy előttünk kanyarogna. Hogy sikerrel járjunk, ahhoz száz meg száz kisebb változtatást kéne végrehajtanunk, amelyek mellé nem jár útmutató, hogy lépésről lépésre mindent elmagyarázzon. Fogadalmaink betartása ráadásul óriási áldozatot igényel. Ami szenzációs hír, hogy mindezt csak apránként kell megfizetnünk. Ezeket a kis lépéseket hívjuk szokásoknak. A rutinná válás idejéig egy aktív folyamatról beszélünk, kognitív energiát és akaraterőt emészt fel a mindennapjainkban az, hogy rávegyük magunkat a szokás kiépítésére. A szokások határozzák meg azt, hogy az emberek mit látnak, amikor ránk néznek, és azt is, hogy mivé válunk. A jó szokások a legjobbat hozzák ki belőlünk, míg a rosszak megakadályozzák, hogy önmagunk legjobb változata legyünk. A szokás ugyanis nem más, mint egy ponton tudatosan választott viselkedési forma, ami kellő ismétlésszámmal automatizmussá válik. Mindez azért fontos, mert a napunk felét automatikus cselekedetek teszik ki. A szokásnak igazi hatalma voltaképpen a tunyaságon alapul, amely a másként való választás munkájától, nehézségétől s veszélyétől is meg akarja kímélni az értelmet és az akaratot, s tehát azt téteti velünk ma, amit már tegnap és százszor tettünk. Ha nem vigyázunk, személyiségvonásaink és szokásaink idővel lassan, de biztosan berögzülnek. Viselkedésünk mély barázdákat váj egyéniségünkbe. A szokásaink tehát, mint a lépcsőfokok, vagy közelebb visz minket a céljainkhoz, vagy eltávolít tőlük. Minden tartós siker sok időt és befektetett energiát igényel. Kialakított szokásaink azonban összeadódnak egy virtuális bankszámlán, megtakarításunk eredménye egyszer pedig felhasználható lesz. A kiválóság tehát nem tett, hanem szokás. Végül azzá válunk, amit újra és újra megteszünk.
Közmondásunk úgy tartja: Aki sokat ígér, keveset ad. Árkossy Károly író szerint pedig „rendszerint azok ígérnek sokat, akik keveset vagy éppenséggel semmit sem tudnak adni; és mit sem ígérnek azok, akik valóban értékekkel fogják meglepni az emberiséget”. Ezen gondolatok tökéletes pontossággal demonstrálják, miért is olyan népszerű fogadalmak sorozatát megtenni újévkor. Egyfajta ópiumként szolgál nekünk. Csökkenti a bűntudatot, és azt az érzést kelti, mintha már megtettük volna, amit meg kell. Ígérjünk hát minél kevesebbet, és tegyünk minél többet. Lépésről lépésre, szokásról szokásra.
Nyitókép: Pixabay
