A kilencvenes években háború dúlt a közvetlen közelünkben. Apákat, férjeket, fiúgyermekeket vittek el a harctérre. A legtöbben közülük testileg-lelkileg meggyötörten tértek haza. Egyesek sehogyan sem.
A kilencvenes években gyakran nem odahaza, a saját ágyunkban aludtunk, hanem valahol máshol töltöttük az éjszakát, hogy ha netán értünk jönnének, ne találjanak meg bennünket otthon a toborzók.
A kilencvenes években, a katonai behívó és a nincstelenség elől menekülve, a jobb élet reményében, sokan elvándoroltak vidékünkről. A többség maradt is ott, ahová ment, vagy még távolabbra sodródott.
A kilencvenes években megtörtént Vukovár, Szarajevó, Srebrenica meg a többi tragédia.
A kilencvenes években nemcsak csapadék hullt az égből: eső, dara, hó, hanem bombákat is szórt ránk a magasból a NATO.
A kilencvenes években a háború borzalmai mellett a nemzetközi közösség szankciói is lesújtottak ránk.
A kilencvenes években kilépőjegyet kellett váltanunk, ha el akartuk hagyni az elszigetelt országot.
A kilencvenes években bonokra vásároltuk a kenyeret. Iskola előtt vagy munka után mindennap sorban álltunk, és sorstársainkkal együtt vártuk, hogy a sarkon beforduljon a napi betevőt szállító teherautó.
A kilencvenes években eszméletlen méreteket öltött a pénzhígulás. A kézbesítés pillanatában néhány márkát érő fizetéseket órák alatt megette a tomboló hiperinfláció.
A kilencvenes években minél több nulla szerepelt a bankjegyen, annál jobban közelített a bankó értéke a semmihez.
A kilencvenes években számos létszükségleti cikk államilag meghatározott ára ugyan alacsonynak számított, de a legtöbből csak sokszorosan magasabb vételáron lehetett kapni a feketepiacon.
A kilencvenes években, a szociális béke megőrzése érdekében, a szervek szemet hunytak a kisebb-nagyobb ügyeskedések felett.
A kilencvenes években rengetegen elszegényedtek, miközben egyesek máról holnapra mesebeli vagyonra tettek szert.
A kilencvenes években műanyag flakonokban árusították a benzint az út szélén, a Šverc-Komercnek becézett csempészhez pedig házhoz jártunk cigarettáért.
A kilencvenes években márkadílernek lenni jelentette a rangot, a cím emelte a társadalmi szerepet.
A kilencvenes években kezdtük kilóra vásárolni a ruhaneműt, és darabszámra a banánt.
A kilencvenes években margarinért vagy étolajért cserébe nézhettünk meg egy-egy színházi előadást.
A kilencvenes években elterjedt a bűnözés a társadalomban, megjelentek a bűnszervezetek, a különféle klánok, olykor-olykor történtek leszámolások.
A kilencvenes években a feje tetejére állt minden: a gazdaság, a kultúra, az értékrend. A legalja diktálta az ízlést és a divatot. Dübörgött a turbofolk, durrogtak a pisztolyok.
A kilencvenes években, azt hiszem, mégiscsak az emberélet volt a legolcsóbb.
A kilencvenes években megtanultuk, hogy mindaz, amit addig tanítottak velünk, nem biztos, hogy úgy is van, ahogy azt tanították nekünk.
A kilencvenes években már semmit sem hittünk el a tévéhíradónak és a hivatalos híreknek. Gyorsan rájöttünk, hogy megpróbálnak manipulálni és megtéveszteni minket.
A kilencvenes években, áramkorlátozások miatt, pislákoló gyertyafénynél készültünk az egyetemi vizsgákra. Autentikus miliőben tanultam a római jogot, félhomályban, a jogtalanság paradicsomában.
A kilencvenes években különböző fondorlatokkal elcsalták a választásokat.
A kilencvenes években egyfolytában a hazugságok elől menekültünk. Tiltakoztunk, lázadtunk, tüntettünk. Minél inkább fenyegetőztek valamivel valakik, annál elszántabbak lettünk.
A kilencvenes években szerzett tapasztalatok egy életre meghatározták életünk.
A kilencvenes években gondolni sem mertem volna arra, hogy negyed évszázaddal később lesznek olyanok, akik egyszer még visszasírják a kilencvenes éveket.
Nyitókép: Ótos András felvétele
