Hova tovább? Ez volt az a kérdés, amire – akármennyire is negédesen tették fel – talán a leginkább összeszorult a gyomrunk, amikor még pályaválasztás előtt álló kamaszokként azt hittük, mindent tudunk az életről meg a világról, miközben lépésről lépésre haladva kellett rádöbbennünk, hogy ez a minden valójában sokkal közelebb áll a semmihez, mint a mindenhez. A frusztrációt azonban talán nem is annyira maga a kérdés váltotta ki bennünk – persze részben az is, hiszen éppen elég volt megélnünk a saját bizonytalanságunkat –, mintsem inkább a hátterében meghúzódó és újra meg újra ránk zúduló elvárások tömkelege meg annak a súlya, hogy vajon jó választ adunk-e, elégedettek lesznek-e vele, megfelel-e majd az elvárásaiknak.
Azt ugyanis – rajtunk kívül – mindenki tudta, hogy nekünk mi lenne a jó. Sőt, nem is a jó, hanem egyenesen a legjobb. Ez a bizonyos legjobb azonban – annak ellenére, hogy nyilvánvalóan mindenki esetében a jószándék vezérelte a megfogalmazását, csakúgy, mint a tudtunkra adását – sohasem volt kétszer ugyanaz. De talán éppen ez a momentum volt az, ami igazán megkérdőjelezhetővé tette a létjogosultságát, mert ez tette világossá számunkra, hogy mindenki a saját elképzelése, érdeklődése és értékrendje nyomán alakította ki magában, nem a mi erőforrásaink, motivációink és pályaterveink figyelembevételével.
Kevesen voltunk olyan szerencsések, akik akkorra már pontosan tudtuk, mit akarunk, vagyis – ahogyan közhelyesen mondani szoktuk – akik nem magunk választottuk a hivatásunkat, hanem a hivatásunk választott minket, ám még közülünk is sokaknak meg kellett vívnia a saját harcát, ki kisebb, ki nagyobb sikerrel. Akinek sikerült, az onnantól kezdve nem panaszkodhatott, hiszen ő akarta úgy alakítani a sorsát, ahogyan alakult, akinek viszont nem, annak utána éveken, sőt akár évtizedeken át volt kire ujjal mutogatnia.
És talán éppen ez az, ami miatt ma sem könnyű vállalni a tanácsadás felelősségét, amikor a pályaválasztás előtt álló fiataloknak próbálunk támpontokat adni, akik bár sokszor nem mutatják, jobbára ugyanolyan bizonytalanok, mint amilyenek egykor mi magunk is voltunk, sőt, talán még inkább, hiszen több információ jut el hozzájuk, több hatás éri őket, illetve jóval nyitottabb is előttük a világ, mint amennyire előttünk volt, ezért a szülőkkel és a barátokkal folytatott beszélgetések mellett napjainkban már egyre nagyobb szükség mutatkozik arra is, hogy professzionális segítséget kapjanak, amelynek során felmérik az erőforrásaikat, megismerik a motivációikat és felvázolják a lehetséges pályaterveiket is.
A Szegedi Tudományegyetem nemrég egy olyan videót tett közzé, amelyben – egyebek mellett éppen a manapság olyannyira népszerű influencerekre utalva, akik vég nélkül ontják a jobbnál jobb tanácsokat a követőtáboruk felé – arra hívják fel a pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmét, nem mindegy, kinek a tanácsát fogadják meg akkor, amikor hivatást választanak maguknak. A videóban Karikó Katalin, napjaink talán legismertebb és legelismertebb magyar tudósa osztja meg a fiatalokkal azokat a gondolatait, amelyek szerinte nélkülözhetetlenek a siker eléréséhez: 1. Olyan hivatást válassz, amit szeretsz, hiszen az életed nagy részét munkával töltöd! 2. Tanuld meg kezelni a stresszt! 3. Koncentrálj arra, amit tenni tudsz, amin képes vagy változtatni! 4. Tanulj a jó és a rossz dolgokból egyaránt! 5. Higgy önmagadban, hogy munkával, tanulással céljaidat elérheted! 6. Fordíts figyelmet a személyes és a munkakapcsolatokra! 7. Találj olyan partnert az életedhez, aki segít álmaidat valóra váltani!
Akár egyetértünk az általa megfogalmazottakkal, akár nem, kétségtelen, ahhoz, hogy az ember egyszer majd a siker útját vagy útjait járhassa, mielőbb meg kell tanulnia, hogy a döntéseiért elsősorban neki kell vállalnia a felelősséget. Akkor is, ha jól, és akkor is, ha rosszul dönt. Sok egyéb mellett talán erre is jó a: Hova tovább?
