Vajon megkérheti a nő a férfi kezét? Vagy csak fordítva? Tényleg jót tesz társadalmunknak, pszichénknek, ha engedünk a 21. század feminista törekvéseinek? A lány egy játékos rejtvényt mutat a párjának. Feliratok vannak a saját testén. Ezek mentén kell továbbhaladnia a férfinak, akinek minden állomásnál válaszolnia kell egy kérdésre. Persze az összes út a legvégső „Will you marry me?” (Hozzám jössz?) felirathoz vezet. Oda is érnek. A férfi felolvassa, majd ujjongó nevetésben tör ki, s kimondja a boldogító igent. A párja csak mosolyog, majd hevesen megölelik egymást. Bármennyire is abszurdnak tűnik a jelenet, nem a képzelet szüleménye. Egy amerikai nő közvetítette élőben a Facebookon néhány nappal ezelőtt.
Érezhetően megváltoztak a dolgok az elmúlt évtizedekben… Borulnak a hagyományaink, a tradícióink, és minden az individualizáció, az önérvényesítés, az önmegvalósítás síkján mozgolódik. A klasszikus társadalmi világképünk teljesen átalakult, s vele együtt a nemi szerepeink is. A nők először megtanultak helytállni a férfiak világában. Megtanulták, hogyan kell az érzelmeiket háttérbe szorítani, hogyan legyenek racionálisabbak, illetve hogyan legyenek erősek, határozottak. Az elmúlt évszázad feminista törekvései mára megalkották a független nőt. Mindebben persze semmi meglepő nincs, figyelembe véve a nők évezredek óta tartó elnyomását, amelyet a női tudatalatti a mai napig őriz. Ám egyre inkább úgy tűnik, átesünk a ló túloldalára. A társadalmi nyomás hatására a nők elfejtenek nőnek lenni, és elkeseredett harcot vívnak azért, hogy a férfiak világát uralmuk alá vonják. A hajdanán „erősebbnek” nevezett nem képviselői pedig szépen lassan megtanulták fogadni a „gyengébb” nemet az új szerepben. Az elfogadáson kívül azonban más fronton meg sem próbáltak alkalmazkodni a változó világhoz. A férfiak tehát láthatóan elkényelmesedtek, korábbi társadalmi szerepükből kiestek. Sőt, elnőiesedtek. Míg korábban a jelenség a nőket jellemezte, mára már a férfiak körében is elterjedt a metroszexualitás, amely körülbelül annyit tesz, a férfiak is nagyon ügyelnek az öltözködésre, nagy gondot fordítanak a frizura-, arc- és testápolásra, érzékenység és kifinomultság jellemzi őket.
Egyes szakirodalmak a nők „erősödését”, a férfiak „gyengülését” társadalmi neutralizációnak nevezik. A nyugati világot figyelve azonban egyre inkább úgy tűnik, nem a két nemi szerep azonos szintre kerüléséről, hanem inkább felcserélődéséről van szó. Megváltozott világunk miatt pedig olyan új problémákkal kell szembenéznünk, amelyek az elköteleződésben, a kötődésben és főként az átalakított párkapcsolati modell kialakításában jelentkeznek. Mert 21. századi feminizmus ide vagy oda, évezredes ösztöneink mást sugallnak. El tudjuk képzelni, hogy a nők egy gyenge, naphosszat szépítkező férfit akarnak maguk mellé, a férfiak pedig egy nálunk minden fronton erősebb nőt? Nehezen, mert nincs is így. Biztos vannak ilyen egyéni akaratok, de ez nem lehet széles körű társadalmi jelenség. A férfiaknak ösztönös igényük van arra, hogy egy törékeny, náluk gyengébb nőt tarthassanak a karjaik között. A nőknek pedig arra, hogy a mellettük álló erős férfira felnézhessenek. És ez így van jól. A nemi szerepek mára túlságosan ellentmondásossá és ambivalenssé váltak. Egyfelől úgy szocializálódtak, hogy megfeleljenek a több évszázados sztereotípiáknak, másfelől alkalmazkodni próbálnak a legújabb trendekhez. Ami most zajlik, az nem más, mint évezredes ösztöneink összezavarása…
