Ő egy igazi impulzusvásárló, állapította meg magáról némiképp megnyugodva és hátradőlve az egyik kedves kolléganőm, aki saját bevallása szerint is rettenetesen szeret vásárolni, igaz, aztán kissé elbizonytalanodott, amikor az erről szóló újságcikk olvasása közben azzal kellett szembesülnie, milyen módon, illetve milyen eszközök segítségével próbálnak – egyébként valószínűleg sikeresen – hatást gyakorolni rá – csakúgy, ahogyan valamennyiünkre – a különféle termékek és szolgáltatások kínálói, ám végül mégiscsak a megnyugvás érzése kerekedett felül benne, ugyanis arra gondolt, mennyivel jobban hangzik az, ha valaki impulzusvásárló, mint az, ha mondjuk, vásárlásmániás, netán kényszervásárló vagy valami hasonló. De nemcsak jobban hangzik, hanem felszabadítóbb is, hiszen nem tapintható ki azonnal a hátterében olyasmi, ami esetleg valamiféle komoly problémára utalna, vagy arra, hogy az ember nem maga irányítja a cselekedeteit, illetve ha esetleg fel is lelhető mögötte ilyesmi, akkor jóval kevésbé erőteljesen, szinte észrevehetetlenül jelenik meg, mondhatni, az erőteljes vonalak és a harsány színek helyett lágy ecsetvonásokkal és kellemes pasztellszínekkel felfestve.
Mindig büszkén újságolja, milyen akció keretében milyen terméket sikerült – ahogyan ő fogalmaz – levadásznia, az pedig, aki hallgatja, már-már az irigység halovány jeleit is magán viselő révedezéssel figyeli az újabbnál újabb történeteket, mintegy lelkiismeret-furdalást érezve amiatt, vajon ő miért nem ilyen ügyes, miért nem képes több energiát fektetni az ilyesmibe. Olykor persze felmerül a kérdés, hogy vajon valóban szüksége van-e minden egyes ilyen módon megszerzett árucikkre, amire mindig ellentmondást nem tűrő határozottsággal vágja rá: Hogyne! Meg különben is, hülye lett volna otthagyni annyiért! És ezzel a kérdés azonnal értelmetlenné, a hátterében megbúvó apró dilemmaszikra pedig szinte érzékelhetetlenné válik.
Nem volt ez másként akkor sem, amikor a minap arról mesélt, milyen remek dolgokat vásárolt a – szerinte szerencsére – errefelé is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő fekete péntek akció keretében. Amikor illemből rákérdeztem, hogy miket – nyilván tisztában voltam azzal, hogy akkor is kénytelen leszek végighallgatni, ha ezt nem teszem meg, így hát beletörődve a sorsomba –, színlelt érdeklődéssel hallgattam a felsorolást, amelynek a végén magam is felkaptam a fejem.
– Egy biciklit? – kérdeztem vissza hitetlenkedve. – Hát persze! – felelte jókora adag büszkeséggel a hangjában, majd miután afelől érdeklődtem, vajon miért van szüksége új kerékpárra, hiszen a réginek sincs semmi baja, mert bár nem mai darab, alig hajtotta, ráadásul, ha nem tévedek, a házukban van még legalább két-három olyan, amit senki nem használ; megtudhattam, hogy azok már igen rossz állapotban vannak, ezért mindenképpen szüksége volt egy újra, és bár a régit valóban nem sokat használta, az újat majd jóval többet fogja, meg különben is hülye lett volna otthagyni annyiért, amennyiért hozzájutott.
És meggyőzött. Megint. Mert – mint kiderült – a kerékpárhoz valóban kedvező áron jutott hozzá, és ha ezentúl tényleg többet jár majd biciklivel, mint autóval, akkor kétségtelenül megérte. Mondhatjuk úgy is, jó vásárt csinált. Különösen annak tudatában, hogy az egyik internetes portál a minap éppen arról készített összefoglalót, hogy most érdemes kerékpárt vásárolni a fa alá, ha valaki tavasztól többet szeretne biciklizni, ugyanis nem kizárt, hogy a közeljövőben Európa-szerte számottevő kerékpárhiánnyal kell majd szembesülnünk, most viszont, ha szerencsénk van, még különféle akciókba is belefuthatunk, amikre az idény kezdete után már aligha nyílik lehetőségünk.
Azt nem tudom, azóta megérkezett-e már a várva várt árucikk, és ha igen, akkor vajon továbbra is kitart-e még a kolléganőm elégedettsége, vagy esetleg került-e a valamilyen apró homokszem a gépezetbe. Ilyen szempontból ugyanis a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető éppen megfontoltnak és körültekintőnek. A kisbetűs részekkel ugyanis nem nagyon szokott foglalkozni. Igaz, az talán már valószínűleg jócskán túl is mutatna az impulzusvásárláson, amelynek jegyeit önmagunkban felismerve – szerinte – megnyugodhatunk és hátradőlhetünk.
