Kolos barátom egy neves kutatóintézetben dolgozik, s elmondása szerint munkájából adódóan nagyon kevés szabadidő felett rendelkezik. Éppen könyvet ír. Tébolyult agymenések címmel. Különböző, hihetetlen, józan paraszti ésszel felfoghatatlan, a genderlobbi térnyelésével kapcsolatos sztorikat, történéseket gyűjt össze, s állítása szerint a végén ezekből akar majd valamilyen következtetéseket levonni. Folyton panaszkodik. Elkeseredett. Ennek oka, hogy barátnőt szeretne magának, de „nincs ideje keresgélni", és állítása szerint a sors sem túl kegyes hozzá, hiszen mindig olyanokkal fújja össze a szél, akiket nem tud szeretni. A szerelem évek óta elkerüli. Folyton ezt hallom tőle.
Kolosnak néhány hétig se híre, se hamva, majd egy sörözésre invitál. Teljesen megváltozott. Hihetetlenül pozitív. Nem ismerek rá. Folyton arról beszél, hogy rá fog találni a szerelem, érzi. Aztán néhány hétig megint nem találkozunk. A tavalyi év decemberének egy hűvös napján Kolossal és néhány erdélyi barátommal Budapesten vagyunk, ahol épp egy kis demonstráció zajlik egy épület előtt, valahol a Kossuth tér közelében. A meleg ruhába öltözött tüntetők szivárványszínű molinót lóbálnak, rajta az ELNÉMÍTVA felirattal. A folyton csak rohanó budapestiek többsége szinte észre sem veszi a demonstrálókat. Mi is gyorsan elhaladunk mellettük, s a buszmegállóba megyünk. Járatunkra várva épp azon tanakodunk, hogy vajon miért lehet ez a közösség elnémítva (hiszen már a csapból is a szivárvány folyik), amikor egy lány szól hozzánk:
– Ne is mondjátok, alig vártam, hogy végre hazaérjek, hogy végre mentesüljek ezektől, erre itt van. Naiv voltam, hogy azt hittem, itthon ez még kontrollálható – mondja, majd elneveti magát. Bemutatkozik. Annának hívják. Elmeséli, hogy még egyetemre jár, és fél évet volt kint Berlinben cserediákként. Kolos barátomra nézek, aki felcsillant szemmel tekint vissza rám. Látom rajta, hogy megtetszett neki a lány. Hogy fenntartsa a kommunikációt, visszakérdez:
– Miért mondtad ezt az előbb? Kint már nincs esernyő a szivárványesőre? – a kérdés után ő is elmosolyodik, s elégedettség kerül az arcára. Úgy néz ki, mint aki tudja, nagyon jól megfogalmazta a kérdést. A lány elmeséli, hogy kissé túlzónak tartja az ottani „politikailag korrekt" gondolkodás mértékét, amely már nemcsak a politikában, a sajtóban és az üzleti életben van jelen, hanem az oktatók, a diákok is erre a tévútra tévedtek, és már nemcsak eszmei, hanem gyakorlati síkon is megnyilvánul. Kolos arra kéri, hogy mondjon neki egy példát. Anna ekkor elmeséli, hogy az egyetemük hallgatói szervezete a nemi egyenjogúságra hivatkozva azt követelte, hogy ne csak a női mosdókba helyezzenek ki ingyenes tamponokat és betéteket, hanem a férfimosdókba is, mert ez a fajta diszkrimináció sérti a transznemű egyéneket. Számos tanórán szólaltak fel ezért. A buszunk megérkezett. Kolos gyorsan elhadarja neki, hogy ő ilyen történetekről ír könyvet, s megkéri a lányt, hogy keresse fel. Néhány nap múlva találkozok Kolossal. Arra kér, olvassak bele a könyvébe. A lány által elmesélt sztori mellett számos berlini történet található benne.
– Igen, ezeket ő írta. És igen, találkoztunk. És igen, nagyon tetszik – mondja. Ma, egy hónap távlatából úgy néz ki, a tüntetésből keveredő beszélgetés végre szerelmet hozott Kolos barátom életébe. De hogy mi lehet Kolos titka? A szemléletváltás hozott változást az életébe? A hit ereje? A sors keze? Ezt nem tudjuk. Az élet döntött. Meglepően, gyönyörűen.
