Idős hölgy ül a nappali kanapéján, éppen keresztrejtvényt fejt, az asztalon egy tál frissen sült pogácsa. Hirtelen megcsörren a telefon, egy pillanatra megrezzen, nem tudja, ki lehet az ilyen későn, mégis felveszi: „Szia nagyi! Bálint vagyok, az unokád! Nagy baj történt! Rossz emberektől kértem kölcsön, és ha nem adom meg, akkor nagyon bántani fognak. Kellene kétmillió forint!” – mondja a fiatal férfihang, időt sem hagyva neki arra, hogy józanul végiggondolhassa az elhangzottakat. „Kétmillió forint? De hát mikorra kellene?” – kérdez vissza zavartan. „Azonnal! Azonnal kell! – hangzik az ellentmondást nem tűrő válasz. „De hát tudod, hogy nem tartok itthon kétmillió forintot…” – próbálkozik az idős hölgy. „Akkor ékszer! Ékszer is jó, azt is elfogadják!” – vágja rá a férfi. „Kisfiam, nem ment az agyadra a tegnapi töltöttkáposzta, amit itt ettél, nem attól beszélsz ilyen hülyeségeket?” – kíséreli meg elterelni a témát az asszony. „Töltöttkáposzta? Biztos nagyon finom volt, de hogy jön ez ide?!” – kérdi egyre ingerültebben a fiatalember. „Kisfiam, te engem nem versz át, te nem vagy az unokám…” – vágja rá az idős hölgy, majd leteszi a kagylót, és azonnal a rendőrség számát tárcsázza, hogy bejelenthesse nekik a történteket.
A fenti jelenet sokak számára ismerős lehet, szerencsére leginkább csupán a televízióból, ugyanis egy néhány évvel ezelőtti rendőrségi felhívás pillanatképei ezek, amelynek elsődleges célja az volt, hogy rámutasson annak az egyre elterjedtebb átverési formának a veszélyeire, amit az ún. unokázós csalók jelentenek elsősorban az idősebb korosztály képviselői számára, ugyanis – mint köztudott – az ilyen bűnelkövetők célkeresztjében általában az idős személyek állnak, akiket telefonhívás útján azzal próbálnak meg átverni, hogy valamelyik közeli hozzátartozójuknak – a legtöbb esetben éppen az unokájuknak – sürgős segítségre, vagyis nagyobb mennyiségű pénzre van szüksége, amelyért nem tud személyesen elmenni hozzá, ezért elküldi érte valamelyik segítő szándékú ismerősét.
Sok olyan történetről hallhattunk az elmúlt évek során a híradásokban, amelyek arról szóltak, hogy idős személyektől ilyen módon csalták ki a több évtizedes megtakarításaikat, vagy éppen azokat az összegeket, amelyeket egy egész életen át kuporgattak össze, tehetetlen együttérzéssel morfondírozva azon, vajon miként lehetne elérni, hogy minél kevesebben dőljenek be a gátlástalan csalóknak, igazán jó megoldásra azonban – valljuk be – soha sem jutottunk. Nem is juthattunk.
Bizakodásra okot adó kivételek azonban akadtak olykor-olykor, köztük például annak a 73 éves amerikai nagymamának a története, akinek néhány nappal ezelőtt sikerült túljárnia az unokázós csalók eszén. A korábban segélyhívó-diszpécser dolgozó hölgyet ugyanis felhívta valaki, aki azt állította magáról, hogy az egyik unokája. „Mindjárt tudtam, hogy csaló. És azt is tudtam, hogy engem nem fog átverni. Azzal hívott fel, hogy lecsukták ittas vezetésért, és ki kéne fizetni az óvadékot. Nagyinak kezdett hívni, nekem azonban nincs olyan unokám, aki vezetne. Néhány hívás után jelentkezett egy férfi, aki a fiú ügyvédjének adta ki magát, és közölte, hogy nyolcezer dollárra van szüksége” – mesélte később a hölgy, aki egy papírtörlőkkel teli borítékot adott át az álügyvédnek, nyilvánvalóan annak tudatában, hogy a helyszínen várakozó rendőrök azonnal lecsapnak rá.
Kevésbé volt szerencsés Deák Kristóf magyarországi filmrendező nagyapja, aki ugyancsak unokázós csalók áldozatává vált. Állítólag néhány évvel ezelőtt keresték fel telefonon azzal az ürüggyel, hogy a fia balesetet szenvedett, majd több százezer forintot csaltak ki tőle, ami igencsak megviselte az idős férfit, akinek az egész családja mérhetetlen dühöt érzett a bűncselekmény elkövetői ellen, köztük természetesen az unokája is, aki saját bevallása szerint éppen ebből a dühből építkezve alkotta meg a nemrég a mozikba került Az unoka című filmet. A fiú bosszújának történetét a nézők elé táró alkotás a szakértők szerint tulajdonképpen egy nyomozós thrillerbe oltott felnövés-történet, a fekete komédia elemeivel fűszerezve, főhőse pedig egy szelíd, illedelmes irodistafiú, aki miután imádott nagyapja lelketlen csalás áldozatává válik, elhatározza, hogy maga próbál meg igazságot szolgáltatni. Más szakértők annak jelentőségére is felhívják a figyelmet a film kapcsán, hogy az alaptörténetén túl olyan fontos kérdéseket is felvet, mint például az, mi történik idős hozzátartozóinkkal, amikor egyedül maradnak; milyen veszélyek leselkednek rájuk; miként küzdenek a feleslegesség érzése ellen és hasonlók.
Azt, hogy a filmbéli unoka jól teszi-e vagy sem, hogy saját maga próbál meg igazságot szolgáltatni, döntse el ki-ki az alkotás megtekintése után, csakúgy, mint azt, hogy vajon a mindennapok során elegendő minőségi időt töltünk-e együtt idős hozzátartozóinkkal, odafigyelünk-e eléggé a problémáikra, a mindennapjaikat meghatározó nehézségekre, az őket érintő kérdésekre, illetve megfelelő mértékű szeretettel, türelemmel és megbecsüléssel viseltetünk-e irántuk ahhoz, hogy olyan biztonságos, kiegyensúlyozott és stabil hátteret teremthessünk számukra, amilyet ők teremtettek nekünk, amikor nekünk volt rá szükségünk, illetve amelynek révén nagy valószínűséggel az ilyen és ehhez hasonló történetek is megelőzhetők vagy megakadályozhatók lennének.
