2024. december 22., vasárnap

A csapból (is) folyó szivárvány

Az apa nem férfi? Az anya nem nő? Nem csak a nők lehetnek terhesek? Simán összetörhetik a női sportolók évtizedes álmát azzal, hogy transzneműek is indulhatnak női mezőnyben? Hogyan jutottunk el odáig, hogy az emberek egy része lázas ideológiai elvakultságában már-már letagadja a valóságot?

Ma, ha sétálunk egyet Európa bármely fővárosában, vagy csak ha görgetjük a közösségi média üzenőfalát, szinte lehetetlen, hogy ne fussunk össze egy-egy LMBTQI-tartalommal. A genderizmus kulturális vetületei a hollywoodi filmgyártást és a szivárványos progresszióban élenjáró streamingszolgáltatók tartalomkínálatát is új utakra terelték. A Netflixen szinte képtelenség olyan (új) filmet vagy sorozatot találni, amelyikben ne bukkanna fel egy-egy végtelenül szimpatikus transznemű vagy meleg szereplő. De még sorolhatnánk a példákat. A megfelelő felvilágosításnak, az előítéletek mérséklésének természetesen fontos figyelmet szentelnünk, de joggal érezzük azt, hogy már a csapból is szivárvány folyik, valamint hogy a mindent átható LMBTQI-lobbi már nem az előítéletek mérsékléséről szól. Korábban egy, a témával foglalkozó szociológus barátom a következőket mondta nekem: „Hidd el, nagyon kevés homofób ember van. Olyan ember, mint én, akit az erőltetés zavar, na, ilyen sok van.” Valljuk be, van benne igazság. Ám ami ennél is aggasztóbb: láthatjuk, hogy ezen ideológia (vagy ideológiák) terjesztői egyre nagyobb figyelmet szentelnek a legifjabb korosztálynak.

Egyre több mesekönyvet, filmet és különböző szexuális ideológiákat hirdető tartalmakat gyártanak gyermekeknek. A nyugati világban állami milliárdokból szakállas nőimitátorok olvasnak tündérmeséket gyerekeknek, a könyvtárak gyerekrészlegén is a „genderséget” hirdető könyveket raknak a polcra, az óvodákba pedig LMBTQI-tartalmú mesekönyveket tesznek kötelezővé, sőt a rajzfilmekben is megszaporodtak az ezen eszmét hirdető karakterek. Angliában pedig még a BBC is azt magyarázza a gyermekeknek szánt műsorában, hogy „több mint száz nemi identitás létezik”.

De kell ezzel foglalkoznunk? Lehet a posztmodern genderkultúrának társadalmat átnevelő hatása? Vagy csak véletlen lenne, hogy egyre több szülő tűnik fel a láthatáron, aki megváltoztatná kisgyereke nemét? Véletlen lenne, hogy egyre több fiatal jön rá, hogy az ő társadalmi neme nem egyenlő a biológiai nemével? A számok láthatóan magukért beszélnek. Hogy csak egy nyugati országot említsünk: Nagy-Britanniában a Nemi Identitásfejlesztési Szolgálatnak 2010-ben még csak 94 páciense volt. Nyolc évvel később, 2018-ban ez a szám már 2519-re nőtt. A statisztikákból kiderült az is, hogy az intézmény legfiatalabb páciense egy hároméves gyermek volt. Valóban el tudjuk képzelni azt, hogy egy hároméves kisgyermek már azon gondolkodik, hogy ő igazából egy kisfiú testébe született kislány (vagy fordítva), és ezen hirtelen változtatni szeretne? Nehezen…

A jelen generációt már nemcsak a szülők és nemcsak egy valóságos közösség neveli, hanem a tökéletességig optimalizált keresőmotor is, amely minden kérdésükre instant, „tudományos” választ ad. Ezért kell foglalkoznunk a kérdéssel. Bár nehéz, hiszen azokat a társadalmakat, amelyek ma kritikusak a genderlobbival szemben, a nyugati, „haladó” világ kirekesztő és homofób bélyeggel ajándékozza meg. De az, hogy ezektől a tartalmaktól, illetve egy bizonyos ideológia propagálásától megóvjuk a gyermekeinket, az miért lenne homofóbia? Miért lenne kirekesztő? Egyéb szexuális tartalomtól is óvjuk őket… Utódaink egészséges testi és pszichoszexuális fejlődése nem érzelmi kérdés, hanem elemi társadalmi érdek.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás