Egy átlagos utcakép. Épületek, fák, bokrok, némi fű és néhány virág. A parkosított rész melletti parkolóban temérdek autó és egy éppen arra sétáló nő. Nagyjából ezzel kezdődött az az egyszerű virtuális sétának induló, ám azután a lélek határtalan szárnyalásának teret adó utazás, amelyre a minap a Petőfi Irodalmi Múzeum invitált meg.
Eleinte csupán egykori olvasmányélményeim egyre halványuló emlékképeinek foszlányai sejlettek fel előttem az Édes Anna helyszíneinek virtuális bebarangolására készülve, majd ahogyan lépésről lépésre haladva, egyre mélyebben és erőteljesebben szippantott magába a különleges történet, sorra nyíltak meg előttem az újabbnál újabb csodákat rejtegető világ kapui.
Egy séta, amely maradandó élményt jelentett, amelyre sokáig emlékezni fogok. És milyen jó, mennyire felemelő érzés ilyenkor visszagondolni azokra a hasonló jellegű eseményekre, amelyekben korábban volt részem! Nem kizárólag virtuálisan, hanem a valóságban is.
Emlékszem, néhány évvel ezelőtt, a Szegedi Tudományegyetem hallgatóiként A kilencvenéves szegedi tanárképzés emlékhelyei címmel szerveztünk kulturális örökség napi sétát, közös időutazásra invitálva a város lakosságának azon részét, akik nyitottak voltak arra, hogy közelebbről megismerjék lakóhelyük azon értékeit, amelyekre a mindennapok során oda sem figyelünk, amelyek felett hajlamosak vagyunk átsiklani. És mindez olyan fontos élményévé vált az évfolyamunk közös utazásának, hogy később a séta napja lett az évfolyam-találkozónk napja.
A Dóm téren báró Eötvös József és Trefort Ágoston mellszobránál; a Rerrich Béla téren Rerrich Béla emléktáblájánál; az Aradi vértanúk terén Klebelsberg Kuno címerénél és az Egyetemalapítók című domborműnél; a Hősök kapujánál Aba-Novák Vilmos freskójánál; a Boldogasszony sugárúton Klebelsberg Kuno domborművénél, Juhász Gyula mellszobránál és a gyakorlóiskola épületénél, az Ady téren pedig a József Attila Tanulmányi és Információs Központnál, valamint a Klebelsberg Kunónak emléket állító domborműnél osztottuk meg ismereteinket és gondolatainkat a séta résztvevőivel, a helyi értékek megismertetése mellett hozzájárulva ezáltal a lokális identitásuk erősítéséhez, valamint annak tudatosításához, hogy a szűkebb környezetükben fellelhető értékek milyen kiválóan illeszkednek az összeurópai értékek világához.
Valószínűleg nincs ez másként a mi személyes sétáink során felfedezhető értékek esetében sem. Bár kétségtelen, hogy a mindennapok során csak a legritkább esetben teremtünk magunknak lehetőséget arra, hogy felfedezzük kulturális örökségünknek a közvetlen környezetünkben található és ezért folyamatosan elérhető vagy legalábbis annak tűnő elemeit, megismerve és magunkba, a saját identitásunkba építve azokat. És talán eszünkbe sem jut, micsoda nagyszerű dolgoktól fosztjuk meg ezáltal magunkat!
Nem kevésbé izgalmasak ugyanakkor azok a képzeletbeli séták sem, amelyek során a saját életünkhöz, illetve a felmenőink életéhez köthető helyszíneket és eseményeket járjuk be, felidézve a nagyszüleink és szüleink történeteit, a mi történeteinket és ezáltal az egész családtörténetünket meghatározó emlékeket. Azokat, amelyek bennünk élnek tovább, amelyek a részünket képezik, hiszen belőlük épülünk fel mi magunk is, és általuk válunk azokká, akik, illetve amik vagyunk.
Mert sétáink során, legyen szó akár valódi, akár képzeletbeli sétákról, nemcsak múltunk egy-egy szegletének maradandó értékeit, csillogó ékköveit fedezhetjük fel, hanem fogódzókat is találhatunk jelenünk megértéséhez, iránymutatást kaphatunk a minket körülvevő világ újraértelmezéséhez, újra felfedezve benne a saját szerepünket és ezáltal önmagunkat is. Ha másért nem, már ezért megéri!
