Böjtöltek-e a történelem során a világ kártékony vezetői? Nem is csak ők, hanem azok a kisebbek is, akik ártalmas tetteikkel vagy tanaikkal vészt hoztak kisebb-nagyobb közösségekre: romboltak és öltek életet, lelket, szellemet. Vagy böjtölnek-e a mostaniak? Akik a mi sorsunknak igyekeznek irányt szabni. A választ nem tudom. Ismereteim csupán addig terjednek, hogy tudjam: a nagy tanítók nem kímélték testüket, hogy tiszta lélekkel és elmével legyenek az emberiség javára. Mózes negyvennapi böjt után kapta meg a Tízparancsolatot; a kínai Konfuciusz bölcs etikai tanai két és fél ezernyi év után is gondolkodásra késztetnek és okítanak; az ugyanabban a korban élt görög Püthagorasznak, a „számok atyjának” a tétele most is iskolai tananyag, de minden filozófiai gondolatát sem kell elvetni; Jézus, akinek a halálára és föltámadására emlékezünk rövidesen, Mózeshez hasonlóan negyven napon át böjtölt a pusztában, mielőtt megkezdte tanításait.
Szinte minden világvallás követelményei között a böjt is szerepel.
Valóban tanulságos lehetne ismerni, hogy miként építették szellemüket az ártalmasok. Mert érdemes tudni, hogy a böjt nem csinos alakot hozó fogyókúra, nem is testi egészséget javító diéta – bár éppen ilyen, nem elvetendő hasznot is hozhat –, hanem legfőképp a lélek és a szellem építője. Különben inkább koplalásnak, gyógykúrának vagy méregtelenítésnek nevezhetjük.
A böjt a tapasztalások szerint a test megtisztulásán át utat nyit a szellem és a lélek felé. A hívő embert közelebb viszi Istenhez, de embertársai iránt is érzékenyebbé válik. Mert vajon megérthetik-e a szegények szenvedéseit azok, akik sohasem tapasztalták meg a nélkülözést? Akik pedig az Isten ellen hadakoznak, azok számára is nagy ajándékkal szolgál: testi, szellemi és lelki megtisztulással. Olyan belső békességet kínál, amely által lelki nyugalmat kapunk. Esélyt a sérelmek megbocsátására – hiszen a harag egyébként sem a másikat gyötri, hanem a haragost –, szabadulást a rosszindulattól, irigységtől. A böjt tisztává teszi az elmét és a szívet, és erősebbé az emlékezetet, növeli az alázatot; az ember könnyűnek, vidámnak és szabadnak érzi magát. Az enyhe éhség állapotában a test gyorsabb és éberebb, tele gyomorral álmossá, lustává válik – állítják sokan, sok helyütt.
Csupán a legnagyobbak képesek jézusi vagy mózesi böjtre, bár a félistenként tisztelt Püthagorasz a tanítványaitól is negyvennapos böjtöt követelt meg, mert azt tartotta, hogy csak ezt követően képes agyuk befogadni az élet titkairól szóló tanításait.
A modern ember számára – amikor a világ egyik fele elhízott, s a fentebbi tapasztalatok szerint el is tunyult – a kisebb próbatételek sem elvetendőek, mert úgy tűnik, van teendője a lélek és a szellem megtisztulása terén. Jó lélekpróbának: edzi az akaraterőt, a kitartást. Tiszteletet érdemel szememben az az egykorvolt idős ember, aki sokévi italozás után hamvazószerdán letette az üveget, hogy negyven nap kemény megpróbáltatásai után föltámadáskor vegye elő újra. Ő valóban böjtölt. Önmagunkat már kevésbé tisztelem, ha a nagypénteki, egyetlen napi szigor idején már a sonka lebeg a szemünk előtt. Különben pedig a szellem és a lélek régóta mellékszereplő a mi korunkban, amikor a fogyasztás az isten. Jókora iróniával mondom: biztosan összeroppanna a gazdaság, ha mindenki böjtölni állna.
Mégis próbát kellene tenniük azoknak (is), akik a jövőnk irányát rajzolják, hátha megtisztuló szellemük által a lélek és az értelem felé fordulna a világ.
