Bárányok a gyöngyikésben

A puszta éber madár őrszemei, a bíbicek vijjogva csapongtak a síkságon nyargaló északi szélben. A magasból szélkiáltók szaggatott füttyögése terült szét a legelő felett. A természetjáró embernek már messziről szembetűnik a nagy kékeslila gyöngyikés foltokban pihenő, alig pár hetes szundikáló bárányok látványa. Padé közelében, a Szakmárban a tavaszi esők nyomán szépen kizöldült a fű, kivirágzott a fürtös gyöngyike és a többi tavaszi pusztai növény. A juhtartók már március második felében kihajtottak.

– Kőtsd! – hangzott a vezényszó. Több se kellett Bera Adrián harmincéves padéi juhász szájkosarat viselő, fekete csapzott szőrű, a terelésben jártas kutyájának, hangos csaholással ugrasztotta fel a gyöngyikés szőnyegen megszunnyadt bárányokat. Még egy darabon loholt utánuk, majd dolga végeztével visszaballagott a gazdája lábához. Látta, érezte, hogy a gazdájával beszélgető ember nem idegen, régi ismerősként csevegnek egymással, így hát jelenlétem nem vette zokon.

– Az egész napos járkálásban kifáradnak a fiatal bárányok, és elalszanak a fűben, lemaradnak a nyájtól, ezért küldöm rájuk időnként a Fickót. Jó terelőkutya, mindent tud – kezdtük a beszélgetést a festői szép fürtös gyöngyikés legelőn. Gyomoknak, gaznak semmi nyoma, szép tiszta, egészséges haragoszöld gyepszőnyegen sétálunk a nyáj után.

– Amikor a gyöngyike kezd egy kicsit „ēvénűni", akkor már lelegelik, megeszik. Hagymája megmarad a földben, jövő tavaszra újra kihajt.
A nyájban egyre több az új jövevény, a nemrégen született bárány. Szép fehér gyapjúbundájuk azonban hamar elpiszkolódik a harmatos fűben. A fiatal padéi gazda elmondása szerint százötven birkája van a falkában, amihez hozzácsapták az ismerőse birkáit is, és a bárányokkal együtt már több mint háromszáz jószágot terelget. Két hónap múlva értékesíteni lehet a bárányokat. Tavaly 400 dinárt is meghaladta az áruk, a bárányok értékesítéséből van a juhász haszna. A takarmányt is ebből kell kigazdálkodni, pótolni a legeltetést.

– Hat év alatt szaporítottam fel az állományt, bár korábban is volt birkám, az elsőt még gyerekkoromban öregapámtól kaptam. Korábban a megboldogult Sövényházi Laci farmján dolgoztam, az ő javaslatára kezdtem bele a saját nyáj kialakításába. Ő mondta, hogy ne más szekerét toljam, képes vagyok megállni a saját lábamon. Megfogadtam a tanácsát, mert szeretek a jószággal foglalkozni. Állami támogatást eddig nem igényeltem, az adminisztrációhoz nem fűlik a fogam, de idén a bárányokra szeretném beadni a támogatási igénylést az államnak. Az anyaállomány törzskönyvezését úgy tudnám megoldani, ha eladnám mind a százötven jószágot, és vennék a pénzen száz fajbirkát, amire igényelhető a támogatás – mondta a juhász, és hozzátette, hogy már március végén kihajtottak, a telet bent töltötték a jószággal a faluban.
– Saját takarmányunk nincs, a lucernát vettük zsebből, mert nem termett, az abrak is nagyon szegényes volt. A kukorica is drágább volt a szokásosnál, már csak abban reménykedünk, hogy a bárányokat jó áron el tudjuk adni, hogy hasznát lássuk az egész évi munkánknak. A kollégámmal kétnaponta váltjuk egymást a Szakmárban. Éjszakára is kint maradunk, a közelben, a halastóvá alakított Karika mellett tanyázunk, egy kis épület és karám van a nyájnak. A legelőhasználatért a helyi közösségnek legelő-karbantartási támogatás címén 200 dinárt fizetünk birkánként. A legelő minősége errefelé jó, amikor van elegendő eső, de az elmúlt évek szárazsága miatt már hosszabb ideje nem hajtják ki ide a marhákat, pedig valamikor több mint száz kint alvó marha volt itt a Szakmárban – fogalmazott Bera Adrián, és így folytatta:

– Este behajtom a birkákat a karámba, én meg a kis tanyán alszom. Nem árt óvatosnak lenni, mert megtörtént, hogy éjjel a sakálok elvittek két bárányt. Novemberben volt, nem voltak becsukva a birkák. Egyszer csak jelez a Fickó, kimegyek elemlámpával a kezemben, látom, az egyik anyajuhnak született két báránya. Visszamentem a tanyára, de másfél óra múlva jelez a kutya, kimentem, hát látom én, hogy viszi a sakál az egyik bárányt. Szaladtam utána, kiabáltam, de csak elvitte a bárányt. Bementem lepihenni, reggelre a másik bárány is eltűnt. A Fickó jelez, de fél a sakáloktól, amikor éjszaka vonítanak a pusztában, azt se tudja, hová bújjon – mondta a juhászgazda, aki büszke a nyájára.